A horgosi ifjúsági otthon kapuja mostanában mindig tárva van, amikor ott dolgozik Fujkin István horgosi származású, Kanadában élő illusztrátor, festő, képregényrajzoló.
A múlt év novemberében mutatta be a falujának új képzőművészeti albumát. Ekkor kezdett érlelődni a gondolat, hogy valami mást is szívesen adna ennek a kis közösségnek.
– Amikor a könyvbemutatóm volt, Jóska (Takács József, a horgosi helyi közösség elnöke – a riporter megjegyzése) tett említést, hogy bővíthetnénk az együttműködést. Mondtam is valamit, hogy persze, ez ilyenkor mindig el szokott hangzani, de azután el is alszik. Jóska azonban szívósabb volt, mondta, hogy ő ezt komolyan gondolja. Még akkor elkezdtük körüljárni, hogy mit lehetne tenni. Mi akkor az album kiadójával a szegedi képregényfesztivál után jöttünk át, ott szombaton volt a rendezvény, itt vasárnap a könyvbemutató. Fölvetődött hát, hogy a képregényfesztivál második napját áthoznánk Horgosra. Ez most még képlékeny állapotban van, de úgy néz ki, hogy az idén a szegedi képregényfesztivál már itt folytatódik Horgoson.
Ebből persze még nem lenne szobor – de szerencsére a beszélgetés tovább folytatódott.
– Mondtuk, hogy kellene valami a művelődési háznak is. Nem felkérés volt ez, inkább nekem egy gondolatom. A legegyszerűbb nyilván az lett volna: összegöngyölíteni egy festményt, és elhozni. De közben gondolkoztam, hogy nekem is egy kicsit nagyobb kihívás lenne mást csinálni. Egyébként régi tervem megfesteni a gólyákat, és amikor fölmerült, mi lenne, ha a művelődési háznak egy érdekes dologgal állnék elő, akkor a gólya passzolt, de már nem festmény, hanem szobor formájában érlelődött bennem a gondolat. A tavasszal itt töltöttem egy rövid időt, amikor elkezdtem a szobrot, és most van az az időszak, amikor a teljes figura befejeződik. Innentől kezdve már az öntő dolgozik majd rajta. Én átadás előtt jövök még, hogy az utolsó cizellálásokat megcsináljuk.
Akkor készül majd el a gólyapár fészke is.
– Beltéri szobor lesz, nem kültéri, hiszen ekkora bronzot kint hagyni kockázatos. A hímgólya áll, a nőstény ül. Ez úgy szobor, hogy három oldalról járható körbe, tehát nem négy oldalról, nem teljesen körbe, hanem egyik oldala érinti a falat. Ennek van egy praktikuma is, kevesebb helyet foglal, de ugyanúgy be lehet látni, másrészt a gólyafészeknek mindig valamilyen módon csak látni lehetett egy darabját, sose lehet igazán belenézni. Ez is mintegy szimbolikusan visszaüt, hogy kis rejtettsége van. Maga az alap 80 centis lesz a fal mellett, azért nem akartam magasabbra (habár a gólya fent van, hiszen a gólya az úgy gólya, hogy anatómiailag az, de ugyanúgy fel van hangszerelve, mint minden más alkotásom), mert ha túl magasra tesszük, pont azok a részletek vesznek el, amik igazán érdekesek.
Akárcsak a kanadai Metronóm Zenei Múzeum szobortervei, a gólyák is zenei elemekből, hangszer-részletekből épülnek fel.
– Úgy próbáltam összerakni, hogy a környéken használt hagyományos hangszerek legyenek az elemei a szobornak, egyedül a hátán a zongora az, ami polgári miliőbe viszi át a dolgot, de a csőre pásztorsíp, a feje hegedű vagy bőgő, a hasa alja citera, a lábak nagyobb furulyák. Miért pont a gólya? Egyrészt gyerekkorunk egyik kedves madara, hozta a tavaszt az első fecskével. A gólya azonban nemcsak az Alföld madara, hanem a falualapító Kárász család címerében is szerepel. Horgos irányában kettős kötődése van a gólyának.
Fujkin Istvánnak Kanadában csak szobortanulmányai vannak a Metronómban, gipszben. Ez lesz az első, igazi szobor, bronzba öntve.
– Tulajdonképpen egy kötődés is lehet: itt készültek az első festmények, itt készül az első szobor. Nem is gyökérhez való visszatérés ez, inkább egy folyamatosság. Mivel az öntő számára a téli időszak felelne meg, abban maradtunk, hogy a művelődési ház átadásától függetlenül a szobor átadása a falunapon lenne. Antal Mihály szabadkai öntőmester, aki országszerte ismert és nagy gyakorlattal rendelkezik, azon kevesek közé tartozik, akik a kézművességet nagyon sokra tartják, és alázattal viseltetnek iránta. Az a része kihaló az öntésnek, ahogyan ő csinálja, mint ahogyan a festészetben is kihaló a kézzel festés. Az én képeim nem szórópisztollyal készülnek, mert a belső késztetés arról szól, hogy kézzel kell befesteni a felületet. Igaz, hogy nagyon sok órát vesz el, de ha kevesebbet szánunk rá, az valaminek a rovására megy.
Fujkin István a gólyáitól sem sajnálja az időt. Aki teheti, nézze meg az alkotás folyamatát. A hónap végéig megteheti.
