Akinek ismerősen cseng Kepes András neve, azt nyilván nem hagyja hidegen a hír, miszerint Kepes regényt írt. És az eddigi munkássága ismeretében komoly elvárásokkal is veszi kezébe az Ulpius-ház Könyvkiadó gondozásában most megjelent regényt.
„Kávéfoltos levelekből, megsárgult, tépett szélű dokumentumokból, elrongyolódott naplókból és felesleges tárgyak szagából próbálom összerakni ezt a történetet.
Mindent én gyűjtöttem a behívóparancstól a kitelepítési határozatig és az egymásnak ellentmondó önéletrajzokig, a koronás ezüstkanáltól a tulipános ládáig, a hanukkai gyertyatartótól a vásári Krisztus-képig és a felfújható Buddháig. Ahogy elnézem, jó mocskos kis történet lesz, tele vicsorral és könnyes röhögéssel, szerelemmel, gyilkossággal, barátsággal és árulással, fordulatokkal és közhelyekkel. Akár egy szappanopera. Vagy mint a történelmünk. Arra gondoltam, hátha az igazság helyett mondogatott és a valóság helyett megélt történetek összeillesztve valósággá válnak.” Ez olvasható a könyv hivatalos ismertetőjében.
A Tövispuszta családregény, amely három gyermekkori jó barát – egy paraszti, egy nemesi és egy zsidó családból származó gyermek – és családjaik életén keresztül ábrázolja a huszadik századi magyar történelmet. A trianoni békeszerződéstől napjainkig, egészen konkrétan a gárdisták „rendteremtéséig” tart a történet.
A könyv kíméletlen őszinteséggel tárja elénk ezt a közel százéves időszakot, miközben felvonulnak előttünk a legkülönbözőbb embertípusok: a sváb férfi, aki rejtegeti a szökevény zsidókat, a bosszúszomjas nyilasok, akik gyerekkori sérelmeiken vesznek elégtételt, amikor erre lehetőségük mutatkozik, a hithű kommunista, aki rendületlen optimizmussal építi az új rendszert, mígnem eljut addig a pontig, amikor elveszti az ebbe az ideológiába vetett hitét…
Kepes a tőle megszokott meleg hangulatban vezeti végig az olvasót tanácsköztársaságon, gazdasági válságon, zsidóüldözésen, 56-os forradalmon, és teszi ezt a mesélő azon egyedi tulajdonságának birtokában, ami azt eredményezi, hogy a regény végére érve, a könyvet letéve, hiányérzet támad bennünk. Folytatást szeretnénk.
