2025. január 30., csütörtök

Vajdasági fellépők a MÜPA színpadán

Két vajdasági előadó is fellép a budapesti Művészetek Palotájában, a február elsején A népzene ünnepe – A táncháztól a világzenéig című gálaműsorban.

A hangversenytermi koncert hangulatos indításáért a szabadkai Juhász zenekar felel autentikus, energikus vajdasági dalokkal, az est második felét pedig a zentai származású Sőregi Anna nyitja, aki a széki gyűjtések számos arcát villantja fel.

A Müpa 2008 óta rendezi meg a magyar népzenét és világzenét ünneplő gálát, amely ezúttal is táncházas felvezetéssel mutatja meg a két műfaj sokszínűségét.

A vajdasági fellépők mellett az oroszlányi dinasztiális cigányzenekar, a Kale Lulugyi, a 40 éves jubileumát ünneplő Dűvő zenekar is színpadra lép, a világzenei hangzásáról ismert Makám pedig Ady-dalokkal készül.

A ViGaD a jelenleg legvirtuózabb szentendrei tamburazenekarként szerb eredetű dallamokat játszik, míg a gálát záró Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Band Básits Brankával és az ütős Mohai Szabolccsal kiegészülve pezsdíti fel majd a közönség vérét.

A koncert február 1-én, 20 órakor kezdődik a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A koncert február 1-én, 20 órakor kezdődik a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében (Fotó: MTI)