Péntek este a hajdújárási művelődési otthonban több mint háromszáz szülő és pedagógus hallgatta meg dr. Bagdy Emőke, professzor emerita, egyetemi tanár, Prima Primissima díjas klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta előadását. A pszichológiatudomány kandidátusa, számos könyv és tanulmány szerzője a testi-lelki egészség, a lelki világ és a nevelés kérdéseiről beszélt, saját szakmai nézőpontjából megközelítve a témát. Az előadás során olyan hasznos és gyakorlatban is alkalmazható ismereteket osztott meg, amelyek egyaránt segíthetik a pedagógusokat és a szülőket a gyermeknevelésben. A résztvevők továbbá betekintést nyerhettek a Pszichofitness gyermekeknek, szülőknek és nevelőknek című könyvébe is. A szerző bemutatta egyebek mellett a pszichofitness fő elemeit, köztük a „kacagj, kocogj, lazíts, érints és segíts” öt parancsolatát, amelyek rendszeres gyakorlása javítja a lelkiállapotot, erősíti az immunrendszert, és fokozza az együttműködési készséget, de az érintés különösen fontos szerepére is kitért. Dr. Bagdy Emőke arra is próbált választ adni, hogy mit tehetnek a szülők és a pedagógusok korunk digitális forradalmában, a gyors generációváltással és értékkrízissel jellemezhető korban annak érdekében, hogy a gyermekek egészséges, boldog felnőttekké válhassanak. Elárulta, milyen hozzáférési utak és kapcsolati lehetőségek maradtak a szülőknek és nevelőknek, hogy életre szóló értékeket és boldogító képességeket segítsenek kibontakozni. A pszichofitness célja a testi-lelki-kapcsolati egyensúly megteremtése, az etikus-humánus viselkedés, a kulturált kommunikáció, a pozitív viszonyulás, valamint az életigenlő attitűd kialakítása. A könyv a „mit tehetnénk?” kérdésére a „hogyan tegyük?” szempontjából ad válaszokat, méghozzá gyakorlati példákon keresztül, a pozitív pszichológia elveire építve. A szülők és pedagógusok számára felkínált gyakorlatcsoportok a gyermekek fejlődési, fejlettségi szintjéhez, korosztályonkénti szükségleteihez igazodnak. Részint mozgásos, részint mentális irányvétellel hatolnak be a változásokat szervező belső folyamatok világába, tanulás lélektani törvényeket követve. Ezekkel a módszerekkel a szülők és nevelők beültethetik a gyermekeikbe és megerősíthetik az egészséget erősítő és az életet boldogító képességeket. Aki nem jutott hozzá a rendezvényen a kiadványhoz, az interneten a kötet hanganyagát ingyenesen letöltheti. Az esemény A felelős szülők és tanárok közössége programsorozat keretében valósult meg a szabadkai Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében.
Nyitókép: Dr. Bagdy Emőke előadás közben (Dér Dianna felvétele)