2024. július 29., hétfő

Átadták a Szenteleky- és a Bazsalikom-díjat

A hétvégén 49. alkalommal adták át a Szenteleky-napok keretében Szivácon a Szenteleky Kornél irodalmi és a Bazsalikom műfordítói díjat. A díjátadó előtt Illés Andrea megnyitotta Szajkó István szabadkai születésű festőművész tárlatát. Szajkó képein érdekes szimbiózisban mutatkozik meg a természet és az ember kapcsolata. Az egynapos tárlatra ezúttal kerékpárokat ábrázoló képeiből, festménysorozataiból készített összeállítást.

Beszédes Istvánt – az idei Szenteleky-díjazottat – Nagy Abonyi Árpád, a bírálóbizottság tagja méltatta, és elmondta, hogy a díjazott művelődésszervezőként kezdte pályafutását, és több mint 200 esemény fűződik a nevéhez. Mint mondta, a zEtna folyóirat indulásakor nagy újításnak számított a formátuma miatt, a zEtna kiadó tevékenysége is jelentős, hiszen már több mint 100 kötet jelent meg náluk. Emellett kiemelte a zEtna fesztivált is. Beszédes irodalomszervezői munkássága mellett költőként, íróként és műfordítóként is tevékenykedik. A díjazott elmondta, hogy a zEtna folyóirat indulásakor a Szenteleky-modellt ültették át az online térbe, ami jelentős volt a '90-es évek bizonytalan légkörében.

Az idei díjazott Beszédes István és Benedek Miklós

Az idei díjazott Beszédes István és Benedek Miklós

Benedek Miklós Bazsalikom-díjas műfordítót Rajsli Emese méltatta. Kiemelte, a műfordítók azok, akik képesek áttörni a kultúrák közötti barikádokat. Benedek Miklós a műfordítás mellett költészettel és újságírással foglalkozik. Benedek Miklós elmondta, hogy a műfordításnak küldetés jellege van, és vajdasági magyarként ez hatványozottan igaz, hiszen a magyar mellett a szerb kultúrát is megismerjük. Zvonko Karanović szerencsés választás volt, mint mondta, hiszen a fordítást játékként fogta fel, ami a költői fejlődésében is segítette.

A díjátadók után a kúlai Árvácska kórus tette ünnepélyesebbé a rendezvényt. Ezt követően a résztvevők megkoszorúzták Szenteleky Kornél- és Mladen Leskovac-emléktáblákat, majd a temetőben elhelyezték az emlékezés virágait Szenteleky Kornél sírjánál.