Nagy reményekkel épült 1937-ben Belgrád első vásártere. Az akkori Jugoszláv Királyságot szerették volna a nemzetközi kereskedelem térképére felhelyezni vele. Mintegy 14 hektár területen számos csarnok kapott helyet, több ország, köztük Magyarország, Törökország, Románia, Olaszország is épített saját pavilont itt, hogy bemutathassa termékeit az itteni közönségnek. A Škoda pedig, amely akkor nehéz tüzérségi járműveket és tankokat gyártott, a légi járművek vására alkalmából egy 74 méter magas fémtornyot ajándékozott a vásártérnek.
A fémtorony nagy attrakciónak számított, hiszen ki lehetett próbálni az ejtőernyős szabadesést. Egy nő ugrott elsőnek. A Philips vállalatnak is külön pavilonja volt itt, vásártéri stúdiót működtetett. A Jugoszláv Királyságnak szerették volna azt felajánlani, TV-programok gyártására, ám erre akkor nem került sor, csak 20 évvel később. A vásártér ugyanis csak rövid ideig működött, hamarosan Belgrád történetének talán legborzalmasabb eseményeinek helyszínévé vált.
A belgrádi vásártér, a mai Régi Vásártér (Staro sajmište) a Száva bal partján épült fel – mutatta Asja Drača Muntean, a Régi Vásártér Emlékközpont ügyvezető igazgatója azon a maketten, amelyet az építész unokája készített el az intézet számára.
– A vásártér nagyon rövid ideig működött, 1941-ben ugyanis a német megszállás idején ez a terület a Független Horvát Államhoz (NDH) tartozott, a határt a Száva képezte. A német megszállóknak megoldást kellett találniuk a zsidók, majd később a szerbek és a romák internálására, és a belgrádi vásártért találták erre a legalkalmasabbnak. Ehhez engedélyt is kaptak az NDH-tól, így megalakulhatott a Gestapo tábora. Először a zsidókat internálták itt, mindenekelőtt a nőket és a gyerekeket, a zsidó férfiakat ugyanis a Topovske šupe területén (Belgrád koncentrációs táborában) kivégezték. A nőket és a gyerekeket, később az időseket sem tartották itt néhány hónapnál tovább, a halálba vezették őket – magyarázta Asja Drača Muntean, majd rámutatott, a mai Branko híd helyén, az akkori Aleksandar király híd helyén a németek hajóhidat emeltek. A tábor lakóit egy zárt terű teherautóba ültették, majd a Savamala területén, a Karađorđe utcánál megálltak, miután átjöttek az újbelgrádi részről a hídon keresztül. A mintegy hetven fő befogadására képes teherautóba a tábor lakói nagy reménységgel szálltak be, hiszen azt mondták nekik, hogy egy másik munkatáborba mennek, jobb körülmények közé, és a gyerekeknek még cukorkát is adtak. Holott az utolsó útjukra vitték őket… Amikor megálltak, a német katonák a kipufogógázt bevezették az utastérbe, megvárták, hogy az utasok megfulladjanak, és így szállították őket tovább Jajincibe a tömegsírba. Az utolsó szállítmányig sikerült fenntartani a lakókban a jobb sors reményét. Az utolsó csoportot a tábor adminisztratív munkáért és egészségügyi ellátásáért felelős lakói képezték. Az összes, valamivel több, mint hatezer zsidó meghalt. A náci Németország meg is állapította, hogy Szerbiában a „zsidókérdés megoldódott”. Ezzel 1942-ben lezárták az úgynevezett „zsidó időszakot”, majd befogadótáborrá alakították át azt, ekkor már mindenekelőtt szerbeket, valamint más nemzetiségűeket is begyűjtöttek ide a Jugoszláv Királyság egész területéről. A munkaképeseket továbbküldték más táborokba Európa-szerte.
– Borzalmas életkörülmények között éltek itt az emberek, verték őket, nem volt elég ennivaló, sem gyógyszer, így számos fertőző betegség uralkodott. Nem is volt sok munkaképes rab, akit továbbküldtek volna Norvégiába a munkatáborokba, Auschwitzbe vagy más német táborba. A legtöbben itt végezték az életüket, vagy az úton más munkatáborok felé. Mintegy harmincezer embert tartottak fogva a tábor második fázisában, akiknek mintegy egyharmada elhunyt – fogalmazott az ügyvezető igazgató, majd így folytatta: – A jugoszláv pavilonok voltak a legnagyobbak, és a felújított torony körül helyezkedtek el. A hármas pavilon már nem létezik, de itt tartották a legtöbb embert, emeletes ágyakon, fűtés nélkül, patkányokkal és bolhákkal küzdöttek, többször felütötte a fejét a kiütéses tífusz is. Az emberek a legszörnyűbb kínok között haltak meg – mondta.
Azok, akik túlélték ezt a tábort, évekkel később elmesélték emlékeiket, így maradt fenn a tábor emléke, a náci erők ugyanis minden dokumentumot megsemmisítettek maguk után. A háború után bizottságok, intézmények gyűjtötték be az emlékeket, fennmaradt írásos dokumentumokat, tárgyakat ebből az időszakból. Így azok is az emlékközpont kiállításának részét képezik majd. Ezekből az emlékekből lehet tudni, hogy a tábori élet során a nap korán kezdődött, ekkor végezték a munkaképesek elkülönítését is, akiket a kezdetben az Ostrovo szigetre szállítottak a Dunán fát vágni. Nehéz munka volt ez, a rabok nemritkán égési sérüléseket szereztek. Voltak értelmetlen munkák is, például a kövek áthelyezése a táborban, míg másokat kínzásra különítettek el, ezt a magyar pavilonban végezték, hiszen annak kisebb helyiségei erre alkalmassá tették ezt az épületet. A tábor lakói tudták, akit a magyar pavilonba visznek, onnan már nem tér vissza. Egyre kegyetlenebb kínzásokat találtak ki, sőt kísérleteket is végeztek ezeken az embereken, oltóanyagokat teszteltek rajtuk, amelyeket a náci Németország gyártott.
A torony központi része két egymásba fordított négyzetből áll, Aleksandar Sekulić tervei alapján készült – ma emlékközpont (Fotó: Miklós Hajnalka felvétele)
Belgrádot a szövetséges erők kétszer is bombázták, így a hatalmas vásártérből ma már az épületek nagy része nem létezik, csupán az adminisztratív központ, a magyar, a török, a csehszlovák, az olasz és a Nikola Spasić pavilon maradt meg. A tábort éppen nyolcvan évvel ezelőtt, 1944 júliusában zárták be, akkor érte ugyanis találat a legnagyobb pavilont. Belgrádot egyébként 1944-ben tizenegy alkalommal bombázták április és szeptember között.
A vásártér borzalmainak története évtizedekre szándékosan feledésbe merült. Belgrád felszabadítása után, a háború befejezését követően a területet átvette a kommunista ifjúság, és iskolákat nyitottak. A bombázásokban megmaradt pavilonokból lakásokat alakítottak ki, és ma is családok lakják. A terület központi épülete, a torony évekre az enyészeté volt, az elmúlt két-három évben kezdeményezték a felújítását. A munkálatok 2022-ben kezdődtek. Megmaradt autentikus, jellegzetes formájában. Két egymásba fordított négyzet csillagalakzatot ad az épület magjaként. Emlékközpontot alakítottak ki belőle, már csak a használati engedélyek hiányoznak – tudtuk meg az ügyvezető igazgatótól. Már most felállították az épület történetét felölelő képekből a galériát.
A magyar pavilon egy kissé távolabb esett a többi pavilontól, így a kínzások helyszínévé vált – idővel átalakították, ma lakóépület (Fotó: Miklós Hajnalka felvétele)
– Az emlékközpont tervei között szerepel, hogy felvásároljuk és felújítjuk, az emlékközpont részévé tesszük a megmaradt épületeket is – mondta Asja Drača Muntean. Habár már kisebb látogatásokra megnyitották a toronyépületet, szeptembertől pedig rendszeres látogatásra nyílik lehetőség, az emlékközpont várhatóan majd csak jövőre nyitja meg teljes kapacitásában a kapuit.
Az olasz pavilon megőrizte építészeti értékét, ugyanúgy néz ki, mint régen, ez lesz az első, amit várhatóan felújítanak (Fotó: Miklós Hajnalka felvétele)
Nyitókép: Az egykori vásártér makettjén Asja Drača Muntean kalauzolt el bennünket, mutatván, az épületek nagy része már nem létezik (Fotó: Miklós Hajnalka felvétele)
