2024. július 29., hétfő

Iránytű az élhető jövőhöz

Megkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepe

Ünnepi köszöntőkkel, díjátadással és tudományos előadással kezdődött meg szerdán a Magyar Tudomány Ünnepe idei programsorozata, amelynek mottója: Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz.

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke köszöntőjében kiemelte: a közelmúlt történései megmutatták, hogy a tudomány miként hat a mindennapjainkra. A Covid–19-világjárvány szorításából még mindig nem tudtunk volna szabadulni, ha nem lennének azok a biológusok, virológusok, orvosok és más kutatók, akik az elődök felfedezéseire és saját eredményeikre támaszkodva kifejlesztették a 100 millióknak újra normális életet kínáló vakcinákat.

„Szólnunk kell azokhoz, akik bíznak bennünk, és szólnunk kell azokhoz is, akiknek fenntartásaik vannak, akik még hezitálnak, akik félnek a tudomány vívmányait kihasználni" – fogalmazott az MTA elnöke, hozzátéve, hogy ezt tette az Akadémia elnöksége, amikor a közelmúltban felhívta a figyelmet arra, hogy a járvány újabb hulláma elleni legfontosabb védelmet az oltás biztosítja, miközben a maszk használatával is több ezer ember életét lehetne megmenteni Magyarországon.

„Téves, felelőtlen és veszélyes állítások tömege nehezíti a tudományos eredmények széleskörű társadalmi hasznosítását. A jelenség nem új, de egy sok fájdalmat és veszteséget okozó járvány idején különösen veszélyes” – mondta Freund Tamás, aki beszédében arra kért mindenkit, hogy lépjen fel saját környezetében a hamis, áltudományos nézetek ellen. Az elnök szerint ugyanakkor figyelmet kell fordítani arra is, hogy megértsék, valaki miért képvisel tudományellenes álláspontot.

Az idei programsorozat mottója: „Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz”. Ahhoz azonban, hogy a tudomány valóban iránytű lehessen, tudósként, kutatóként fel kell ismerni a kor kihívásait és úgy kell ezekre felelni, hogy azt mindenki megértse – hangsúlyozta köszöntőjében Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese, a Magyar Tudomány Ünnepe Programtanácsának elnöke.

Erdei Anna felidézte, hogy a Magyar Tudomány Ünnepét immár 18. alkalommal szervezik meg, arra emlékezve, hogy Széchenyi István 1825. november 3-án birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elődjének számító Tudós Társaság megalapításához.

Hogyan vizsgálja az asztrokémia a csillagközi teret? Mire való a müográfia? Láthattuk-e előre a Covid-járványt? – egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők egy-egy tudományterület kiváló képviselőjétől az egy hónapon át tartó programsorozat előadásain, amelynek kiemelt eseményei az idén is az MTA Székház Dísztermében este 18 órakor kezdődő ismeretterjesztő előadások lesznek – tette hozzá Erdei Anna.

A részvétel minden programon, előadáson ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Az előadásokat élőben közvetítik az MTA YouTube-csatornáján.

A köszöntőket követően átadták a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából hagyományosan odaítélt díjakat, majd Szathmáry Eörs akadémikus tartotta meg a rendezvénysorozat nyitóelőadását A szép, a rossz és a fenntartható – milyen legyen, milyen lehet az új világ? címmel.

Az evolúcióbiológus előadásában a civilizációnkat egyre inkább fenyegető tényezőket vette sorra: beszélt a küszöbön álló klímakatasztrófáról, a mind fenntarthatatlanabb gazdasági és társadalmi folyamatokról, a természetpusztításról, a világjárványokról, valamint a megoldás útjában álló legnagyobb akadályról, a növekedési dilemmáról.

Az okok feltárását követően előadásában arra kereste a választ, hogy mely döntési helyzetekben lehetne a közgondolkodást egyfajta globális együttműködés felé terelni, amely segítene letéríteni civilizációnkat az összeomlás felé vezető útról egy fenntartható világ felé.