A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban csütörtökön 19 órától Végel világai címmel irodalmi estre kerül sor, amely során Végel László Kossuth-díjas íróval, drámaíróval, Lovas Ildikó József Attila-díjas író és Urbán András Jászai Mari-díjas rendező, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója beszélgetett. Az est folyamán a közönség Végel László munkásságával, szerteágazó tevékenységével ismerkedhetett meg.
Végel László az akkor még Jugoszláviához tartozó Szenttamáson született 1941. február elsején, azonos napon Gion Nándorral. Végel László az egyetemi tanulmányait Újvidéken és Belgrádban végezte. Első regénye Egy makró emlékiratai címmel 1967-ben jelent meg. A hatvanas évek ifjúsági mozgalmainak jegyében írta meg A szenvedélyek tanfolyama című következő regényét. Számos esszé- és elbeszéléskötetét adták ki, drámáit több színház is bemutatta úgy Szerbiában, mint Magyarországon is. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2009-ben a Kossuth-díjat, 2013-ban Hazám-díjjal tüntették ki, de mindemellett számos más fontos díjat is kapott. Tavaly közönségi szavazatok alapján, a legjobb írónak járó Arany Medál-díjjal tüntették ki.
Az est kezdetén Végel László legutóbbi, a Temetetlen múltunk című önéletrajzi regényéből olvasott fel:
– Azért választottam ezt a könyvet, mert egy író mindig a legutóbbi művét szereti, valahogy ahhoz ragaszkodik a legjobban. Másrészt ez a könyv Magyarországon közönségdíjat érdemelt ki, és engem nagyon meglepett, hogy egy újvidéki író művét ott is olvassák és épp a közönség jutalmazza, nem pedig zsűri – hallottuk Végel Lászlótól, aki azt is elmagyarázta, hogyan értelmezi a talán ellentmondásosnak tűnő önéletrajzi regény meghatározást.
– Nem a privát életem fontos ebben a könyvben, hanem az, hogy milyen korban éltem, mely eszmék vezettek, vezettek félre, tettek próbára. Azt gondolom, hogy a negyvenes években született nemzedék nagyon izgalmas, ellentmondásos korban élt. Sokféle megpróbáltatásnak voltunk kitéve, olykor drámaiaknak, amelyeket szeretnénk eltitkolni. Ez már az apákkal kezdődött, akik a gyerekek előtt eltitkolták, meghamisították a múltjukat. Erről többet írtam a Bűnhődés című könyvemben, de most is foglalkoztam ezzel a témával. Ilyen értelemben ez korrajz is, önéletrajz is, regény is, mindez egyben, tulajdonképpen korrajzba ágyazott önéletrajzi regény – fejtette ki a Kossuth-díjas író.
A továbbiakban Végel László egyebek közt a helyi identitástudat fontosságát hangsúlyozta:
– Az elvándorlásnak vannak gazdasági okai. Sokan a megélhetés reményében távoznak külföldre, a pénzkeresés hajtja őket, de léteznek olyanok is, akik itthon is feltalálnák magukat, tisztességesen megélnének, és mégis elmennek. Nem ítélek el senkit sem, de ez valahogy nagyon megrendít. Úgy gondolom, szellemi okokról is beszélhetünk. Az utóbbi két-három évtizedben a vajdasági magyarokból mintha halna ki a helyi identitástudat. Régebben ezt mindenki hangsúlyozta. Az egyetemes magyarság fogalma ezt kiszorította. Az idevalósi embereknek már nem fontos az, hogy vajdaságiak. Sok mindennek láttam a végét, korok zárultak le a szemem láttára, tanúja voltam a szocializmus öngyilkosságának, háborúknak, éles változásoknak, elmúlásoknak, és azon tűnődöm, vajon tanúja leszek-e egy kis közösség megszűnésének vagy szórványlétének is – mondta Végel László.
