2024. december 5., csütörtök

Semmelweis Amerikában

Az Amerikai Magyar Orvosszövetség floridai kongresszusán is bemutatták a Semmelweis című filmet.

A Sarasota városában tartott orvosi konferencia szerdai záróprogramja volt a magyar orvos életéről szóló történelmi dráma vetítése. A Koltai Lajos rendezte film Magyarország jelöltje a 2025-ös Oscar-díjra a nemzetközi film kategóriájában. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a filmvetítés orvosközönsége előtt hangsúlyozta, hogy Semmelweis Ignác 170 éves felfedezése a kézmosás szerepéről a fertőzésmegelőzés érdekében ma is az első és legfontosabb lépés a szülőszobákban és a műtétek előtt. Az alkotás üzenete a mai és leendő orvosok számára is alapvető üzenet, amely bemutatja Semmelweis Ignác örökségét – hangoztatta a rektor, aki a Semmelweis Egyetem egyik legfontosabb feladatának mondta a névadó szellemi örökségének ápolását. Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója a filmbemutatón beszámolt arról, hogy a film sikeres szereplése érdekében, valamint azért, hogy az Oscar-díjról döntő amerikai filmakadémiai tagok közül minél többen lehetőséget kapjanak megnézni a filmet, még novemberben további vetítéseket szerveznek New Yorkban és Los Angelesben. Egyben reményét fejezte ki, hogy a jelenleg 90 alkotást tartalmazó listáról a magyar filmet beválogatják a 15-ös, szűkített listára. A Semmelweis című romantikus történelmi dráma világpremierjét New Yorkban tartották 2023 októberében az alkotók, köztük Koltai Lajos rendező jelenlétében. Az alkotást a közelmúltban egy Washingtonhoz közeli egyetemen, a Frederickben működő Hood College-ban is bemutatták egy filmfesztivál keretében, amelyen nagy számban vettek részt egészségügyi szakos hallgatók és oktatók.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: vimeo