A nemrég lezajlott palicsi filmfesztiválon több műhelymunka zajlott, mivel a rendezvényt szervező Szabadegyetem nagy hangsúlyt fektet a filmes edukációra is. Az egyik képzés résztvevői a sanghaji és az újvidéki művészeti akadémia tizenkét hallgatója volt. A kínai egyetemi hallgatók a tanárukkal, Haolun Shuval érkeztek, az újvidéki akadémisták pedig dr. Antal Szilárd, a drámatanszék vezetője irányításával vettek részt a műhelymunkán. A képzés a köztársasági művelődési minisztérium támogatásával jött létre. Célja volt egyebek közt a tanárok és a hallgatók közti tapasztalatcsere, a közös munka, valamint eszmecsere a filmművészet múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A képzés kapcsán Antal Szilárddal beszélgettünk.
Mit foglalt magába az együttműködés?
– Ez tulajdonképpen egy nemzetközi mesterképzés volt, amely elméleti és gyakorlati részből állt, az eredményeképp pedig egy kísérleti rövidfilmet készítettünk. Elsősorban viszont nagyon fontos volt a barátkozás, amely során nem csupán egymástól tanulhattunk, hanem önmagunkat is jobban megismerhettük. Másokon keresztül ugyanis saját magunkat is másképp láthatjuk. Érdekes együttműködés alakult ki. A hallgatók elhozták a vizsgafilmjeiket, ezáltal tudtak meg többet egymásról. Sok előítélet foszlott szét, ugyanakkor sok sztereotípia be is igazolódott. Megtudhattuk, miben jobbak a vendégeink, és mi az, amiben mi boldogulunk jobban. Sanghaji barátainktól például sokat tanulhattunk az elszántságról, az alázatosságról és a szerénységről, amivel ők állnak hozzá a hivatásukhoz. Ez a habitusuk része. Mi némileg másmilyenek vagyunk, talán vehemensebbek, a tapasztalatcsere tehát nagyon értékes és jelentős volt mindkét fél számára. Ennek az egésznek persze akkor lesz igazán értelme, ha létrejön egy reciprocitás, és az együttműködést Kínában lehet folytatni. A következő lépés tehát az, hogy a mi hallgatóink menjenek Sanghajba. Ez irányba már történnek konkrét lépések. Fantasztikus lenne, ha megvalósulna.
Mire helyezte a hangsúlyt előadóként?
– Elsősorban fontosnak tartottam azt, hogy jó kapcsolat alakuljon ki közöttünk, tanuljuk egymástól, gazdagítsuk a tapasztalatainkat, és mint említettem, hogy jobban megismerjük egymást és önmagunkat. Ez mind egy küldetés alapja, fontos tanítani a fiatalokat, hiszen ezzel a jövőt építjük. A film jövője a fiatalokon áll, mi pedig itt és most lehetünk erre hatással. Mindezt szem előtt tartva, hatalmas felelősséggel állunk hozzá. Ennek a folyamatnak a része lenni megtiszteltetés. Számunkra az is nagyon fontos volt, hogy együtt készítsünk filmet. Ez a képzésünk látható eredménye, enélkül értelmét veszítené az egész.
Miben látja a filmezés jelentőségét?
– A film egy olyan művészet, amely akár az összes művészetet magába fogadhatja. Nemzetközi, mondhatni kozmikus nyelvezete van. A film egy szuperművészet, tulajdonképpen az emberiség művészete. A világ bármely pontján lehet filmmel kommunikálni. Felismerve ennek jelentőségét, fontos ezen továbbdolgozni.
Miről készítették a filmet a résztvevők?
– A téma az öröm volt, ami egy eléggé tág és sokféleképpen értelmezhető fogalom. Beleférhet szinte bármi, számtalan lehetőséget kínál. A hallgatók a saját meglátásukból, szenzibilitásukból, valamint az együttműködés során tapasztalt különbözőségekből és hasonlóságokból indultak ki. Ez alapján írták meg a forgatókönyvet.
A külföldi vendégek hogyan érezték magukat Palicson?
– Eleinte természetesen egy kicsit feszélyezettek és félénkek voltak, de napról napra egyre jobban felengedtek és ellazultak. Megkóstolták a helyi ételeket és italokat, azt mondták boldogok itt.
