Vesna Čipčić a nyolcvanas években a Forró szél című sorozat által vált ismertté és népszerűvé, nemcsak a volt Jugoszlávia, hanem Magyarország területén is. A sorozaton azóta generációk nőttek fel és több magyar tévéállomás is sugározta. A filmben a főszereplőt a tavalyelőtt elhunyt Ljubiša Samardžić alakította, aki Šurdaként a pepita kalapjával divatot teremtett Magyarországon, a sorozat főcímdalát az És most, Adiót magyarul is elénekelte, 2007-ben pedig a palicsi filmfesztiválon Szabó István rendezővel együtt vehette át a Lifka Sándor-díjat. A Forró szélben Vesna Čipčić Šurda feleségét játszotta, ezúttal pedig az Ana Maria Rossi rendezésében készült Ajvar című filmben láthattuk.
Az Ajvar világpremierje volt a palicsi filmfesztiválon, ahol a vetítést óriási érdeklődés övezte. Minden ülőhely foglalt volt, sokan állva nézték a filmet, sajnos olyanok is voltak, akiknek nem jutott jegy. A rendező elmondása szerint, amikor az Ajvart készítette, először csak a címben volt biztos és abban, hogy nem lesz neki fordítása. Magyarázata szerint az ajvar az elválást jelképezi, és amikor valaki messzire utazik, általában házi készítésű ajvart visz magával, hogy emlékeztesse az otthonára. A palicsi filmfesztivál vendége volt Vesna Čipčić is, aki egyébként a szabadidejében kikapcsolódásként bohócokat fest, nemrég pedig Egerben, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Galériájában volt kiállítása. A színésznővel a filmről, a szerepléseiről és az élményeiről is beszélgettünk.
Hogyan fogadta a felkérést, hogy szerepeljen az Ajvar című filmben?
– Nagy örömmel. Amikor elolvastam a forgatókönyvet annyira megtetszett, hogy kapva kaptam az alkalmon. Ismertem Ana Maria Rossi rendezőt, de korábban még nem dolgoztunk együtt, úgyhogy ez volt az első közös munkánk. Nagyon sikeres együttműködést valósítottunk meg. Úgy érzem, hogy mindannyian, akik dolgoztunk a filmen, nagyon jól egymásra hangolódtunk. Boldogsággal tölt el, hogy a filmre ilyen sokan voltak kíváncsiak. Sajnálom, hogy nem jutott mindenkinek jegy. Remélem, majd megnézik a moziban.
A karakterein, akiket megformál, általában valamiféle pozitivitás érződik, még a tragikusabb figurák is erőt sugároznak. Ezt tudatosan viszi bele a szerepeibe?
– Ez valószínűleg azért van, mert ilyen vagyok, ilyen a természetem. Úgy vélem, hogy sokkal jobb mosolyogva élni, egy olyan világban, ahol szépen beszélünk egymással. Ilyen ez a karakter is, akit az Ajvarban alakítok. Megtanulta a maga módján feldolgozni a gyászt, boldogul a magányában, mert tovább akar élni.
A nyolcvanas években a Forró szél Magyarországon is közkedvelt, mondhatni kultikus sorozat lett. Akkoriban mit tapasztalt a népszerűségéből?
– Jól emlékeszem a nyolcvanas évekre, és arra a szeretetre, amit a magyarországi tévénézőktől kaptunk. Miután vetítették a sorozatot, bementem egy remek budapesti vendéglőbe. Amint beléptem, a zenekar megszakította a dalt, amit addig zenéltek, és elkezdték muzsikálni az És most, Adiót. Ezzel köszöntöttek. Óriási élmény volt. Amikor akkortájt Ljubiša Samardžićot Budapestre hívták egy nyilvános szereplésre, vele kellett volna tartanom, de nem jött össze. Nagyon sajnálom, hogy akkor arra nem került sor. Viszont melegséggel tölt el, hogy ennyi év után Egerben gyönyörű fogadtatásban volt részem, és az újságírók is érdeklődést mutattak a kiállításom iránt.
Hogyan került sor a kiállításra?
– Rostás Beáta drága barátnőm, fantasztikus egri szobrászművész által. Megmutattam a képeimet, csak úgy puszta baráti alapon, megtetszettek neki és azt mondta, megszervezi a kiállítást. Nagyon örülök, hogy megvalósult. Az év végén nyílt meg. Az is óriási élmény volt, hogy újév éjszakáján, nem sokkal éjfél után azzal köszöntöttek, hogy magyarul énekelték nekem az És most, Adiót.
Eddig hol állított ki?
– Hollandiában, Utrechtben és Amszterdamban, valamint Újvidéken, Egerben és Nagykikindán is volt kiállításom.
Egyáltalán hogyan kezdett el bohócokat festeni?
– Egy fiam és egy lányom van. A lányom, Anja Alač szintén színésznő, a fiam Ivan Vanja pedig harmadéves hallgató az Újvidéki Művészeti Akadémia rendezői szakán Nikita Milivojević osztályában. Mielőtt Anját megszültem, szerettem volna, ha a gyerekágya felett lenne valami vidám és színes, hogy amikor ránéz, akkor mosolyogjon. Nem találtam semmi olyasmit, amit elképzeltem, ezért azt gondoltam, mi lenne, ha megpróbálnék én festeni valamit. A bohóc jutott eszembe, mert a bohócok színesek, vidámak és sok közük van a színházhoz. Ahogyan az elsőt megfestettem, annyira kedves lett a számomra, az alkotómunka olyan jó érzéssel töltött el, hogy azóta kizárólag bohócokat festek.
Mostanában mivel foglalkozik?
– Sokat játszok színházban. Kaptam felkérést forgatni is, de eléggé foglalt a nyaram, sőt már az ősz is eseményekben gazdagnak ígérkezik. Október másodikán a Belgrádi Drámai Színházban új előadást készítünk, Molnár Ferenc Liliomát.
Hogy érzi magát Palicson?
– Fantasztikus itt lenni. Palicshoz csupa jó emlékek fűznek. Régebben itt forgattuk a Pokondirena tikva című televíziós filmet, és az a forgatás is feledhetetlen volt. Továbbá az Ajvarhoz hasonlóan itt lett első ízben bemutatva a Tri karte za Holivud című film, amelyben szintén szerepeltem. Palicson otthon érzem magam.
