A palicsi filmfesztivál elmaradhatatlan részei a napi sajtótájékoztatók is. Ezekre túlnyomórészt a Vigadó nagyteraszán került sor, idén pedig az Abbázia mozi udvarában. Ilyenkor nagy a sürgés-forgás, a vendégek egymást váltják, beszélgetések zajlanak a filmalkotókkal, alkalom nyílik interjúzni is. A sajtótájékoztatókat több mint tíz éve Ivan Aranđelović vezeti, ezáltal pedig számos filmalkotót ismert meg. Ivan Aranđelovićtyal az élményeiről beszélgettünk.
Ivan Aranđelović a palicsi filmfesztiválon (Fotó: Lukács Melinda)
Mióta kíséred a palicsi filmfesztivált?
– Rendszeresen 2002 óta, kezdetben a Politika napilap és az egykori Idea rádióállomás újságírójaként tudósítottam. A sajtótájékoztatókat 2008-tól vezetem, ezt az elődömnek, a 2015-ben elhunyt Nebojša Popović filmkritikusnak is köszönhetem. Egyszer azt mondta nekem, hogy ebbe belefáradt, engem ajánlott a szervezőknek, ezért végtelenül hálás vagyok neki és nagyon hiányzik. Mindig is a palicsi filmfesztivál része marad, kitörölhetetlen nyomot hagyott. Nagyon jó példát mutatott arra, hogyan kell ezt csinálni, hogyan kell beszélgetni a vendégekkel, feloldani azt, aki visszafogottabb és megnyugtatni azokat, akiknek lámpalázuk van. Talán azt gondolnánk, hogy az ismert színészekre ez nem jellemző, holott ők is ugyanolyan emberek, mint bárki más. Az idei Lifka Sándor-díjas Mirjana Karanović például nagyon lámpalázas volt. A fesztiválújságot 2010-től szerkesztem, idén kimaradt, de remélhetőleg visszahozzuk. A lapot némileg átértelmeztem. A kollégákkal szó szerint naprakésszé tettük, jobban a fesztiválos események elé tekintünk, mindig azokról jelennek meg írások, akik aznap beszélnek a sajtótájékoztatón, hogy az újságírók akkor is információkhoz jussanak, ha nem lehetnek jelen. A másik változás az volt, hogy a kritikákat rövidebbre fogtuk, hogy lehessen belőlük több, az elmúlt nap eseményeiről pedig kisebb tudósítások és fotóhírek számolnak be. Arra is törekszünk, hogy ezek az újságok dokumentálják a fesztivál történéseit.
Hogyan készülsz a sajtótájékoztatókra, a beszélgetésekre? Az újságírókra ugyebár nem lehet mindig számítani, mert a kérdéseiket az interjúkra tartogatják...
– A vendégeink filmjeit mindenképpen igyekszem megtekinteni, kivétel nélkül, a néhány másodperceseket is. A kollégáim kérdezték is, hogy tényleg épp mindent meg kell-e néznem, az alig fél perces kísérleti filmet is. Azt feleltem, igen azt is, mert nem tudok az alkotóval beszélgetni, ha nem láttam a filmjét. Ez egyfajta újságírói becsület is, és nem csak a filmekre vonatkozik. Egy íróval se tudnánk tartalmas beszélgetést folytatni, ha nem olvastuk el a könyvét. Szégyellem egy alkotónak feltenni azt a kérdést, hogy miről szól a filmje vagy a könyve. A filmekhez a szervezők által jutok hozzá. Ezeket általában esténként nézem meg, csendben és nyugalomban, közben pedig jegyzetelek, kitalálom a kérdéseket. Amikor már élőben is találkozunk a filmalkotókkal, megbeszéljük, hogy ők mit szeretnének. Egyeseknek az felel meg, ha előre tudják, mik lesznek a kérdések, mások jobban szeretnek meglepődni.
Előfordultak-e a fesztiválon váratlan helyzetek?
– Igen, az egyik Nyikita Mihalkovhoz kötődik, akit Radoslav Zelenović várt meg a reptéren. Az idő sürgette őket, Nyikita Mihalkov viszont ragaszkodott hozzá, hogy útba ejtsék Fruška gorát, mert érdekelték a kolostorok és szerette volna megkóstolni az ottani pálinkát. Közben Radoslav Zelenović folyamatosan értesített, hogy épp hol vannak. A tervek szerint Nyikita Mihalkovnak estefelé sajtótájékoztatót kellett tartania, interjúkat adnia, átvenni a díjat és találkozni Emir Kusturicával. A legnagyobb csodálatunkra mindent sikerült teljesítenie. A sajtótájékoztató is izgalmas volt. Nyikita Mihalkov ugyebár a Miloš Veliki autóúton érkezett, amelyet akkor építettek és a közlekedés zavartalansága miatt kivágtak egy régi tölgyet. A sajtótájékoztatón valaki nekiszegezte a kérdést, hogy mi a véleménye erről. Talán nem látszódott, de azonnal megszorítottam a fordító kezét, ami azt jelentette, hogy ezt ne fordítsa le, az újságíróknak pedig azt mondtam, maradjunk inkább a filmeknél, ha már egy ilyen jelentős filmalkotót láthatunk vendégül, és ki tudja, látjuk-e még valaha.
Mi miatt szereted a palicsi filmfesztivál?
– Kitűnő a koncepciója. Megfordultam itt korábban is, amikor még kereste az arculatát. A döntő lépés az volt, amikor kizárólag európai filmeket kezdtek el vetíteni. Akadtak ezzel kapcsolatban fenntartások, de ma már mindenki érti, miről is van szó. Az újságírók, a filmalkotók, a különböző filmes szakemberek is megérezték, hogy mennyire fontos ez a fesztivál. Ezt az európai szintű díjak és támogatások is bizonyítják. A palicsi filmfesztivál nagyon jó alkalmat ad arra is, hogy a filmesek és a kritikusok találkozzanak. Nem mellékes az sem, hogy számos jelentős alkotást láthattunk a fesztiválon, egyeseknek itt volt a bemutatója, és csak utána jutott el nagyobb fesztiválokra.
Mely mozzanatokat emelnéd ki?
– Láthattunk filmeket, amelyek fontos témákat feszegettek, ilyen volt például Fliegauf Benedek Csak a szél című filmje vagy Mundruczó Kornél Fehér isten és Jupiter holdja című alkotásai. A Jupiter holdjában vannak jelenetek, amikor a főhős lebeg. A szabad ég alatt ez olyan látványt keltett, mintha lejött volna a mozivászonról, mintha a mozivászon egybeért volna az éggel. Ez fenomenális volt. Egyébként Mundruczó Kornél idén a Pieces of a Woman című új filmjével nyert díjat a velencei filmfesztiválon. Nagyon remélem, hogy mihamarabb viszontlátjuk Palicson és egy tartalmas beszélgetést folytatunk a filmes alkotómunkájáról, ami igencsak jelentős. Nagy élményt jelentett az is, hogy tavaly itt láthattam Pedro Almodóvar Fájdalom és dicsőség című filmjét. Ez egy platform, ahonnan a szerbiai filmek is elindulhatnak, a Montevideo, Bog te video és az Ajvar című film vetítésén fél szabad hely sem maradt, idén pedig nagy érdeklődés övezte az Ime naroda című filmet. Nagyon jó volt látni azt is, hogy Srdan Golubović filmjeit milyen sokan nézték meg. Olyan alkotókat ismerhettünk meg, akik mára nagyon is jelentősek, ilyen például Andrey Zvyagintsev, Cristian Mungiu és Cristi Puiu. Hírességek is megfordultak a fesztiválon. Emlékezzünk csak Brian Coxra, az Egyesült Királyság egyik legjelentősebb színházi és filmes színészére, aki Hollywoodban is figyelemre méltó karriert épített ki, és itt táncolt Palicson, a Kisvendéglőben Milena Dravićtyal. Egyébként Milena Dravić halála előtti utolsó nyilvános megjelenése a palicsi filmfesztiválon volt. A közönség állva tapsolt neki. Nagyon megható volt, az ilyen pillanatokat sose felejtem el. Ezekért szeretem a palicsi filmfesztivált és azért is, mert találkozhatok az újságírókollégákkal. Szeretem Szabadkát, Palicsot, az itteni embereket, különleges energiája van ennek a helynek.
Kikkel alakítottál ki bensőségesebb kapcsolatot?
– A fesztiválon barátkoztam össze Mira Banjaccal. Tőle csak tanulni lehet. Semmi sem esik a nehezére. Kilencven éves, de jelen van szinte mindegyik sajtótájékoztatón, nézi a filmeket, társalog a kollégákkal és kifejti a véleményét. Itt alakítottam ki jó kapcsolatot Goran Markovićtyal, jobban megismerhettem Bogdan Diklićet és Slobodan Šijant. Zoran Simjanović zeneszerző engem is tanított az egyetemen, az igazat megvallva nem nagyon szerettük, mert eléggé szigorú volt, azután itt a fesztiválon mégis összebarátkoztunk. Örülök annak is, hogy beszélgethettem itteni alkotókkal és találkozhattam számos magyarországi rendezővel. Nagyon szeretem a magyar kinematográfiát, szerintem Európában a legjobb öt között van.
