Szombaton délben zárult a hatvanhatodik Kanizsai Írótábor, melynek záróakkordja a Vándorkulacs átadása volt, amit ezúttal Gobby Fehér Gyula kapott. Ezt megelőzően Hódi Sándor és Hódi Éva számoltak be arról, hogy készül a Vajdasági magyar ki kicsoda 2020 című kötetük. Kitértek természetesen arra is, amit mindennap hallunk, hogy egyre fogyatkozunk, ám arra is felhívták a figyelmet, hogy vannak a fiatalok között értékes, tehetséges emberek, akiket meg kell becsülni, hisz a jövő nemzedéke viszi tovább majd a vajdasági magyarság hírét, tartja azt életben. Dacára a nehéz időszaknak, küldetésüknek érzik, hogy felkutassák azokat, akikben van még lélek és akarat, teszik a dolgukat a lélek megroppanásának időszakában is.
Jelentéseket is hallhattak az írótábor résztvevői arról, hogy az írói hagyatékok sorsa hogyan alakul. Gondi Martina, Vázsonyi Csilla és Virág Gábor beszélt minderről szombaton Magyarkanizsán. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet éves szinten 120 ezer oldal feldolgozásával büszkélkedhet. A digitalizálás nagyon fontos tényező számukra. Deák Ferenc, Gerold László, Ács Károly hagyatékát is rájuk bízták, valamint Szeli István könyveinek egy része is hozzájuk került, hasonlóképpen Dévavári Zoltán könyvtárából is kaptak, és Jung Károly, Koncz István, Bodor Anikó és Kovács Endre köteteiből is. Virág Gábor szerint egy hónap múlva talán elérhető is lesz a digitális irodalmi adattár.
Kiss József vízépítő mérnök munkásságáról Bordás Győző olvasta fel esszéjét.
– Számos vízépítő érdeme mellett középületeket is tervezett. A régi, 1910 előtti szabadkai városháza bővítésének tervét például, amelyet személyesen is fölügyelt, Szenttamásra templomot, amely sosem épült fel, de a Verbász községhez tartozó kucoraiban a mai napig is tartanak istentiszteletet. Típusterveket készített szárazmalmok építéséhez, amelyeket ő „bácskai malmoknak” nevezett s lényegük, hogy a páros malomkövet állati erővel forgatták.
S hogy keze egészen ide, Kanizsáig is elért, bátyám, Bordás Attila mérnök, ipartörténész kutatásaiból tudjuk, aki levéltári kutatások alapján már húsz évvel ezelőtt feltárta, hogy az apatini és zombori lakóépületek, valamint a szárazmalmok mellett, Cservenkán és Torzsán paplakot, Kúlán jegyzőlakást és kádárműhelyt tervezett, kanizsai felkérésre pedig sörházat és pálinkaszeszfőzőt, feltehetően még az 1790-es éveiben. Ennek a tervrajza ma is megvan, s így rekonstruálható, hogyan is nézhetett ki ez a 45 bécsi öl, azaz majd 114 méter hosszú és 6 öl, tehát majdnem 16 méter széles épület. Itt lakhatott a sörfőző mester, a kádár és a molnár családja, és volt malátacsíráztató- és sörerjesztő konyha, sörpince és pálinkafőző. Természetesen a sátortetős szárazmalom is volt, mellette istálló kilenc lónak, kocsiszín, fészer, két WC és kút. Ezen az épületen, állapítja meg a tervrajz megtalálója: mindenütt a funkcionalitás van előtérben, sehol sem található díszítő részlet, az ablakok is négyszögűek, minden ékesség nélkül. A helyiségek rendeltetéséből az állapítható meg, hogy négyen dolgoztak itt állandó jelleggel, a sörfőző és szolgája, a kádár és a molnár.
Valkay Zoltán mérnök kutatásai szerint Kiss József tervezte a zentai, a kanizsai, a martonosi és az óbecsei első iskolaépületeket is.
Tekintettel arra, hogy írótáborban vagyunk, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy Kiss József személyében korai költőtársat is tisztelhetünk. Sziluettrajzokat készítve a császári udvar előkelőségeiről, latin nyelvű verseket is írt. Egy 1793-ból származót így magyarosítottak: „Ha vetés még most nem áld aranyos gabonával, / Áld dúsan a kalász, majd az idő folyamán” – hallhattuk Bordás Győzőtől.
Az evező csobbanásai filmes alkotásból három részt láthattak az érdeklődők, melyben többek között Kovács Jolánka és Terék Anna mesélték el, mit jelent nekik a Tisza, a víz, mint olyan.
