Szerdán este a Zentai Alkotóházban bemutatták Losoncz Alpár filozófus A hatalom(nélküliség) horizontja – Hommage á Új Symposion című legújabb könyvét, mely a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában jelent meg. A szerzővel Losoncz Márk beszélgetett.
Ladányi István recenziójában a vajdasági magyar irodalom „nagy történeteként” aposztrofálja a Symposion-mozgalmat, s valóban: ha létezik – a teljes Kárpát-medencére vonatkoztatva – megkerülhetetlen folyóirat, akkor az Új Symposion kétségkívül az.
Az esten elhangzó párbeszéd a legendás periodika történetét, jelentőségét hivatott bemutatni, viszont – ahogyan ez a kötettel kapcsolatban is elhangzott – sokkal szélesebb kontextusba ágyazta a témát; szólt többek között a vajdasági magyar közösség progresszív szellemi és politikai hagyományairól, Jugoszlávia többértelmű örökségéről, a kelet-európai létünkről, az 1968-as történések globális jelentőségéről is.
Noha temérdek disszertációt, tanulmányt és visszaemlékezést olvashattunk már e folyóiratról, ezt a beszélgetést éppen az tette rendkívül izgalmassá – és teszi nyilván a könyvet is –, hogy a szerző részint belülről láttatja a Symposionban történteket, részint társadalmi összefüggéseiben értelmezi a vele kapcsolatos folyamatokat. Losoncz rámutatott, hogy kezdetben főképp irodalom-központú volt a lap, ahogyan a vajdasági magyar magaskultúra is (Bányait idézve: az irodalom a kisebbségi létezés védőbástyája). Ő viszont elsősorban a kritikus szemszöget tartotta szem előtt, hogy direktebb módon közelítse meg a társadalmi kérdéseket. Ebben több szövetségese is akadt, közülük Csorba Bélát emelte kis, és nem utolsósorban Sziveri Jánost.
Az est folyamán felfedte a különbségeket a Sympo egyes nemzedékeinek specifikus helyzete között, elmesélte, mint a szabadságkeresés sajátos formája, hogyan vált az esszé központi és legjelentősebb műfajjá a lapban, valamint hogyan feszegette társaival a határokat a társadalomkritikában, végül kitért a folyóirat jelenre és jövőre kifejtett hatására is.
