Péntek este a Zentai Alkotóházban nagy sikert aratott a helybéli születésű Marko Čudić műfordító és tanulmányíró Áthangolódások című, a Forum Könyvkiadó gondozásában megjelent esszéket és tanulmányokat tartalmazó kötetének a bemutatója. A Belgrádi Egyetem Filológiai Kara Hungarológiai szakának a tanárát Rajsli Emese és Virág Gábor faggatta a könyvről és a műfordítás nehézségeiről.
Čudić az est folyamán beszélt arról is, hogy mit is jelent számára a szülővárosa, s mint megjegyezte, ezt a beszélgetés során átérzett lámpaláza szépen kifejezi, mert mindig legnehezebb visszatérni oda, ahonnan elindul egy ember, mert pályaválasztása, szakmai életútja nem így alakul, ha nincs Zenta, nincsenek a szülei és ez a miliő. A műfordító elmesélte azt is, hogy miképpen is vált kétnyelvűvé, s rámutatott arra is, hogy a kilencvenes években a szerb nacionalizmus tombolása idején mennyire is rossz döntés volt a szerb gyermekek számára a magyar nyelv tanulásának a beszüntetése. Az egyetemi tanár bevallotta, hogy gyerekkorában Fekete István regényeit is végigolvasta, s az általános iskola felső tagozatára járt, amikor elkezdte fordítani ezeket a könyveket, elsősorban azért, hogy szerb osztálytársainak megmutassa, hogy milyen klassz könyveket is olvas, s lényegében a műfordítással sem azért kezdett el foglalkozni, mert muszáj volt, hanem meg akarta osztani az élményt, amit ő átélt a könyvek olvasása során. A műfordító az est folyamán beszélt a fordítások során felmerülő nehézségekről, kihívásokról is, s hogy mekkora erőfeszítést, alázatosságot igényel ez a munka. Ahogyan a műfordító fogalmazott: ez egy eléggé vadregényes munka.
– Úgy néz ki, mintha nagyon unalmas lenne. Az ember ül a számítógép üres képernyője előtt, s akkor hiába minden elmélet, minden könyvet, minden szöveget teljesen nulláról kell lefordítani. Talán a rutin segíthet egy kicsit, a tapasztalat, de az sem igazán, s mindig valamilyen kalandba bocsátkozol, s nem tudod, hogy mi lesz a vége – ecsetelte, s egyfajta példaként megemlítette, hogy ha valaki tíz évvel ezelőtt megemlíti neki, hogy Krasznahorkait fordít majd, akkor elküldi őt melegebb égtájakra. Egy kiadó viszont erre kérte fel, de ezután is úgy vélte, hogy ez lehetetlen, de mégis belevágott és kiderült, hogy mégsem teljesen lehetetlen lefordítani a neves magyar író szövegeit.
Čudićnak az első „komoly” fordítása egyébként Kosztolányi Dezső Pacsirtája volt, amire egy kiadó kérte fel. Az est folytatásában elhangzott az is, hogy mely magyar írók azok, akiknek könyvei népszerűek a szerb irodalomkedvelők körében, ugyanakkor a fiatal műfordító kritikával illette a kiadókat is, akik elmondása szerint túlnyomórészt a külföldi recenziókat követik, annak ellenére, hogy a hazai írók és fordítók tollából is kiváló kéziratok születnek.
