Sándor Zoltán J. K. című kötete idén ősszel jelent meg a szabadkai Életjel Kiadónál Bánki Éva szerkesztésében, Blaskó Árpád illusztrációival. J. K. – „a világűr gyöngyszemű utazója” – a szerzőt pályája kezdetei óta elkíséri: első prózakötetének is Az élő J. K. a címe (SzJMSz, 2003), azóta pedig még számos kalandjával találkozhattunk ennek a rendkívül izgalmas karakternek a folyóiratok lapjain.
Most pedig elérkezett az idő, hogy végre kemény borítót öltsön magára, és ismét egy kötet adta keretek között járuljon az olvasó elé. Az íróval az alábbi e-mail-interjú során azt a kérdéskört jártuk körbe, hogyan cseperedtek fel ők együtt J. K.-val, kit is takarhat ez a remekül kitalált és megírt figura, és hogyan született meg az újabb kötet.
Első prózakötetednek is J. K. volt a főhőse, aztán azóta is gyakran találkozhatunk a kisprózáidban ezzel az izgalmas figurával. Végigkísér ő egész életeden át? Miért ragaszkodsz ehhez a hősödhöz?
– J. K. és én együtt kezdtük pályafutásunkat a prózaírás útvesztőjében. J. K. egy kicsit olyan, mint én, de úgy is fogalmazhatnék, hogy én hasonlítok hozzá. A világba vetettségemből fakadó kérdéseket és a társadalommal szembeni kételyeimet egyaránt megfogalmazhatom általa, nem utolsósorban neki köszönhetően a valóság szabta béklyókat is levetkezhetem magamról egy röpke időre. J. K. léte ugyanis a valóság, az álom és a képzelet kibogozhatatlan ötvözete. Kissé általánosítva, J. K. kalandjaiban felismerhetjük azt a személyt, aki lettünk; azt a személyt, aki lehettünk volna, de nem akartunk lenni; és azt a személyt, aki szerettünk volna lenni, mégsem lettünk. Egyféle profán-háromság.
Josef K., Jézus Krisztus… és számos más személyre is utalhat ez az enigmatikus monogram. Nem feltétlenül várom el most tőled, hogy felfedd, ki is ő valójában – de annyit esetleg elárulhatsz: egyetlen konkrét személy ő? Számomra például mindig is olyasvalakit jelentett, mint Szinbád, az örökkön kereső, az örökkön kíváncsi Ember…
– Sohasem akartam ráerőltetni az olvasóra egyetlen lehetséges olvasatot. Ezt nem szabad, és ami még fontosabb: nem is lehet. Mint mindenhez az életben, olvasmányaihoz is az ember saját értékrendjével, tudásának mennyiségével és milyenségével, tájékozottságával, szociális érzékenységével, identitásbeli meghatározottságával összhangban közelít. Mást olvas ki ugyanabból a történetből például egy vallásilag elkötelezett, egy vallási tekintetben nyitott és kíváncsi, valamint egy vallási kérdésekben járatlan egyén. Számomra nagyon izgalmas volt olvasni, hogy a szűkebb környezetünkben uralkodó társadalmi viszonyokat boncolgató előző kötetemhez hogyan közelít egy idősebb, itt élő olvasó, és hogyan értelmezi azt egy budapesti fiatal. Meglátásom szerint a J. K.-történetek jellegüknél fogva még alkalmasabbak a különféle megközelítésre, értelmezésre. Jól látod, J. K. az Ember, a folyamatosan úton levő, céltalanul bolyongó, önkereső lény, valaki, aki akár te is lehetnél, valaki, aki akár én is lehetnék. Mindannyian másképp cselekszünk, a hajtóerőnk azonban lényegében megegyezik. Kérdésedre, hogy egyetlen konkrét személy ő vagy sem, egy másik kérdéssel tudok válaszolni: ha harminc különböző személy, aki más-más élethelyzetből ismer téged, írna rólad egy-egy történetet, és valaki kötetbe rendezné őket, vajon az olvasó egyértelműen el tudná dönteni, hogy egyetlen konkrét személyről szólnak azok a történetek vagy sem?
Jogos kérdés: a szubjektum útjai is kifürkészhetetlenek, az én és a mi hálójában pedig objektivitás mint olyan nem létezik – így a konkrét is értelmét veszti. A hátsó borítón szereplő idézet alapján J. K. bármikor és bárhol feltűnhet az életünkben: utcán, kávézóban, vonatban etc. – de akár még a tükörben is! Bárki lehet ő és mindenki ezek szerint? Gondolom, ennél azért árnyaltabb a dolog. Árnyald még egy kicsit, kérlek!
– Árnyalom. Mint már utaltam rá, többféle megközelítésből viszonyulhatunk J. K.-hoz, a már említettek mellett beszélhetünk például J. K. idegenségéről a társadalmi szimulákrumokkal teli világban, vagy J. K.-ról mint Férfiról, aki folyamatosan a Nőt keresi (Emese), ami azonban többé-kevésbé minden novellában észlelhető, az a történetekben rejlő vallási allúzió, ami külön rétege a kötetnek. A vallás engem mindenekelőtt filozófiai aspektusból, a kozmikus magánnyal szembesülő egyén szemszögéből érdekel. Az általad idézett szöveg is ilyen vonatkozású: J. K. mindenhol ott lehet, kérdés azonban, hogy mi felismerjük-e őt vagy sem, illetve mindenki potenciális J. K., kérdés azonban, mi többiek hogyan viszonyulunk hozzá.
Most, hogy részben megfejtettük ezt a misztériumot, de éppen csak annyira, hogy még kíváncsibbá tegyük az olvasóidat, mesélj kicsit a jelenlegi J. K.-kötetről! Régi és új történetek, azt tudom. Miért pont ezek kerültek bele? Vagy minden eddig született J. K.-sztori belekerült?
– Nem szerepel a kötetben minden eddig született J. K.-történet. A bekerültek között vannak, amelyek már az általad említett kötetben is szerepeltek, vannak, amelyeket utólag sajátított ki magának J. K., és vannak egészen új alkotások is. Közös bennük, hogy a kötetben szereplő változatban mind teljesen új köntöst öltött magára, a J. K.-novellák egyik jellegzetessége a megújulási hajlam. A kötet összeállításakor arra ügyeltem, hogy a bekerülő novellák valamilyen módon egy teljességet képezzenek: a figyelmes olvasó több visszatérő motívummal találkozhat, a tartalmilag egymástól különböző történetek olykor párbeszédet folytatnak egymással, kiegészítik egymást. A novellák eme vonásait hűen tükrözik a Blaskó Árpád illusztrációin is tapasztalható visszatérő elemek.
A Blaskó Árpád által megalkotott borítón egy kopasz illető feje és nyaka látszik, háttal áll nekünk, feje fölött szaggatott glória. Ugyanígy az eget és a földet is szaggatott vonal választja el, és ez a motívum végigkíséri a kötet illusztrációit. Mintha valami félig átjárhatóságot szimbolizálna – akár író és olvasó, olvasó és novellahős, Ég és Föld között. A borítón látható figuráról (J. K.?) pedig mintha azt feltételezné, hogy profán és szent egy személyben. A te terveid alapján készült ez a beszédes borító?
– Blaskó Árpáddal többször beszélgettünk a novellákról, fontos mozzanatokat mondtam el neki J. K. életéről, beszámoltam egyik-másik novella keletkezéstörténetéről, felfedtem előtte a számomra fontos összefüggéseket – és rábíztam az illusztrációk elkészítését. Örülök, hogy azt mondod: profán és szent egy személyben, mert ez a meghatározás nagymértékben fedi a hőst, az önkereső egyént, akinek lehetséges „megistenülése” önmaga szellemi megteremtésének függvénye. Képletesen szólva, olyan, akár az örök vándor, akinek sok külső ösvényt kell végigjárnia, mire ráébred (ha ráébred), hogy a kiindulópont, az út és a cél is mind ő maga.