A Magyar Tudományos Akadémia és a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia közös programjaként a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia Újvidéki Tagozatának Nikola Pašić utcai székházában december 9–10-én Fiktív és valós topográfiák címmel tudományos tanácskozást tartottak egy bilaterális projektum keretében. A rendezvény az Újvidéki Egyetem és az Irodalomtudományi Intézet Modern Magyar Irodalmi Osztálya több évtizede tartó közös konferenciasorozatának újabb állomása, amely a két akadémia és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósult meg.
Milorad Radovanović, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia újvidéki tagozatának alelnöke köszöntötte a konferencia résztvevőit, majd Faragó Kornélia, a programsorozat vajdasági vezetője üdvözölte a jelenlévőket, ezt követően pedig megemlékeztek a tanácskozásokon évtizedek óta részt vevő, az idén elhunyt Bányai Jánosról és Gerold Lászlóról. Angyalosi Gergely akadémikus kiemelte, ezeket a közel harminc éves ismeretségeket az egymás iránti tisztelet és megbecsülés jellemezte. Bányai János szorgalommal és alázattal viszonyult az irodalomhoz. Rövidkritikái fontos írásoknak tekinthetők, hiszen megtalálta a módját annak, hogyan orientálja az olvasókat, egyúttal a véleményét is ki tudta fejezni, ami ilyen terjedelem tekintetében az egyik legnehezebb kritikusi feladat megoldása. Kritikusi stílusát az elméleti tájékozottság jellemezte, de sohasem az elméletből, hanem mindig a műből indult ki – ahhoz keresett megfelelő elméleti eszközöket, hogy megragadja a mű egyéniségét. Kritikusi alkatát a talán szó jelentértartalmával lehet legjobban jellemezni: tisztában volt vele, hogy amikor irodalomról beszélünk, nem bizonyítható állításokat teszünk, nem törvényeket vagy szabályokat fektetünk le, hanem feltételezéseket kockáztatunk meg, amelyeket többé vagy kevésbé megpróbálunk alátámasztani az érveléssel, vagyis minden állításunk mellé oda kell tennünk azt, hogy talán. Egész kritikusi egyéniségével állt mondandója mögött, ami ebben a szakmában példaadónak tekinthető.
Faragó Kornélia Gerold László munkásságát méltatta, a Híd 2016. október–novemberi számában megjelent megemlékezéséből olvasott fel részletet:
– Gerold László az újvidéki Magyar Tanszék volt tanára, a tanszék hőskorának egyik cselekvő tanúja, a Híd egykori főszerkesztője. (...) Amit következetesen elutasított, az a szellemi alultápláltság, az arányeltolódás a tudás és a véleményformáló igényű arrogancia között. Soha semmilyen kíméletet nem kaptak tőle a gyenge minőségű, a slendrián szövegek, és természetesen maguk az alkotók sem. (...) Életműve alaposabb összegzésre vár, de annyit máris elmondhatunk, hogy akik megértették erős öntudatú megnyilvánulásait, a kritika feladatáról szóló állásfoglalásait, esztétikai normarendszerét, dicséreteit és bírálatait, azok a személyesség, a tisztelet, a kötődés jegyében vették körül.
Angyalosi Gergely, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársa a Modern Magyar Irodalmi Osztály vezetőjeként hosszú időn át koordinálta és Kappanyos András külföldi tartózkodásának ideje alatt jelenleg is irányítja a konferenciakapcsolatot Budapest részéről:
– Ez a konferencia több mint 40 éve folyik. Az ötlet, hogy akadémiai szintre emeljük az együttműködést, nagyjából 10 éve született meg, korábban csak az újvidéki Hungarológiai Intézet és az Irodalomtudományi Intézet közti kapcsolatról volt szó. Ez a konferencia az MTA humántudományi projektjei közül kiemelt jelentőségű, és az a tény, hogy jelenleg a Szerb Tudományos Akadémia épületében zajlik, azt mutatja, hogy szerb oldalról is megbecsülik a közös munkát. Gerold és Bányai úgyszólván alapító tagjai voltak ennek a tanácskozássorozatnak, különösen Bányai Jánosnak volt nagy jelentősége – sok éven keresztül ő volt a konferencia itteni felelőse, biztosította a feltételeket, a témákat pedig közösen találtuk ki. Az irodalom tele van térbeli utalásokkal. Amikor elkezdünk olvasni egy regényt, általában megjelenik előttünk az a tér, amelyben a történet játszódik, de akkor is megjelenik valamilyen tér, ha nincs sztorija a regénynek. Egy olyan tér, ami egyszerre fiktív, vagyis a költőnek-írónak a leleménye, másrészt meg reális, mert az olvasó tudatában egy reális térként jelenik meg, amelyben mindenféle dolgok történnek. Ennek a kettőnek az arányát vizsgáljuk az előadásokban: mi az, ami az alkotói képzelet terméke, és mi az, ami a referenciális valóságból vesz át elemeket, és azokat fordítja át fiktívvé. Tandori Dezső mondta egyszer, hogy az író tulajdonképpen mindenből papírfigurát, papírteret csinál, tehát ami referenciális volt, azt átfordítja irodalmivá – ez röviden a fiktív és valós topográfiák lényege.
