Lassanként senki nem olvas már könyvet – vagy csak a mecenatúra veszti el az érdeklődését a szépirodalom (és általában a művészet) iránt? Tegyük fel újra ezt a kérdést is: van-e még igény társadalmunkban a szépre és az igazra, vagy ez az igazság már „odaát van”? A „kulturális kataklizma” küszöbén vajon szélmalomharcnak bizonyul-e egy „kis” – mindenesetre „ház nélküli” – könyvkiadó munkája, még akkor is, ha ez a kiadó elektronikus folyóirat is egyben? Valahol ezekre a kérdésekre is kerestük a választ, amikor felkértük a zEtna vezetőjét és „mindenesét”, Beszédes Istvánt, hogy értékelje számunkra az idei évet, egyúttal meséljen a közeli és távolabbi terveiről is.
Hogyan tudnád értékelni/összefoglalni a 2016-os évet a zEtna szempontjából?
– A produkció megegyezik az utóbbi évek átlagával: öt-hat könyv, harminc-negyven közönségrendezvény, 180 000–200 000 látogató a folyamatosan frissülő folyóiratportálon… A mennyiségi állandó mellett a tartalom, a minőség, a hangsúly pedig változó. Egyik évben például a próza dominál, a másikban a vers, van, hogy a fiatalok, máskor a felmenők korosztályának jut nagyobb figyelem. Mindamellett, hogy sok az állandóság, hisz a fesztivál, a Beszélgetések a vulkán alatt, az Írótörténetek meg a négykezes-sorozatnak is zömmel több mint évtizedes hagyománya van, az újításnak is marad tere. Idén például szüneteltetni kényszerültünk az előző két évben megrendezett magyar–szerb négykezes műhelyt, helyette visszatérhettünk az olvasóhoz való versközvetítés egy régebben már tesztelt formájához, amelyben zenei partnerekkel karöltve egyengetjük az irodalmi szöveg útját, s általa a potenciális gyermek- és ifjú olvasókhoz is sikerült elérnünk. És mindez egy pesszimista évkezdést követően valósult meg, amikor nem lehetett, s most sem lehet nem érzékelni a törésveszélyt, amely erre a kristálypalotára mára rátelepedett. A kristálypalota jelentését most nem szűkíteném le, bár a szövegkörnyezet azt valószínűsíti, hogy arról beszélek, amiről kérdezel, de nyilván vannak érezhető feszültségek az emberi kapcsolatok finom hálójában, vagy például a civilizációnk szerkezetében, amelyek minden hasonlatunkra rávetülnek. Szóval ebben a kiélezett helyzetben tavaly ilyenkor B-tervet, -terveket is körvonalazni kezdtünk, melyeket aztán talonban hagytunk, mert egyelőre mégsem jelent meg a kristálymennyezeten a végzetes repedés, elodázódott a kulturális világvége, amelyen túl már nem olvasnak verset.
Milyen kiadványok jelentek meg? Az online folyóiratban mi minden zajlott?
– A könyvhétre öt könyvvel mentünk, ami szintén megfelel az utóbbi évek átlagának. Toldi Éva tanulmánykötetével, a múlt télen megjelent Önértésváltozatok, identitástapasztalatok cíművel, Vasagyi Mária prózakötetével, az A Kruspér-udvar angyalaival, Ephemeria Silver (Fekete J. József) Haláltanfolyamával, Bartha György Örökvisszhang című verseskötetével és Végel László irodalmi naplójával, a Két tükör között-tel. A folyóiratportálon új négykezesek és irodalmi beszélgetések mellett új versek és prózák olvasói figyelemre méltó sora jelent, jelenik meg a zEtna határtalan vagy minden határon túli szerzőgárdájától. Elkezdett például buzogni Vasagyi Mária születő regényének forrása, miközben Szögi Csabáé bezárult. Beköszönt Szeles Judit pár kiváló verssel, Gergely Tamás egy-egy egyedi rövidprózával a messzi északról. A közelebbi északról Vass Tibor. A még közelebbiről Kalász István, a kiváló prózaíró első verspublikációja itt jelent meg, ahogyan Csorba Béla legényes zsengéi, amiket ezidáig jegelve tartott, itt kezdtek el felszínre törni. S ha már verseknél tartunk, Wilhelm József igencsak beindult, Móger Tímea sikeres versmodell-váltáson van túl, Celler Kiss Tamás, Bartha György, Szabó Palócz Attila, Tóbiás Krisztián, Kántor Zsolt és Kovács Smit Edit visszatérők, a prózavonalat Döme Szabolcs és Hernyák Zsóka frissei erősítik. Szóval érdekes a pálya. Olvasónak való.
Mely eseményeket emelnéd ki az év folyamán?
– Folytak az irodalmi beszélgetéseink Zentán, Adán, Csókán, Topolyán, Szabadkán. Egy részük friss kötetes szerzőket állított fókuszba, pl. Celler Kiss Tamást, Verebes Ernőt, Sándor Zoltánt, Csík Mónikát, Vasagyi Máriát, Fekete J. Józsefet, Orcsik Rolandot, Sirbik Attilát. A Ladik Katalinnal, Sinkovits Péterrel, Végel Lászlóval, Keresztury Tiborral, Csorba Bélával, Sári Lászlóval vagy Csernik Attilával folytatott beszélgetés inkább életműközpontú volt. A párbeszédek legsűrűbb csomópontja persze idén is a fesztivál volt. Köszönet érte visszatérő moderátorainknak. És persze, a támogatóknak, a Zentai Önkormányzatnak, a Bethlen Gábor Alapnak, a tartományi titkárságoknak. És nem tartunk még a végén, december 29-én Poszt(h)umusz, vagyis évfolyamzáró zEtna-est lesz a Zentai Alkotóházban.
Milyen köteteket tervezel megjelentetni a közeljövőben?
– Könyvkiadói programunk, a folyóiratoshoz hasonlóan az utóbbi időben szinte teljesen az NKA támogatásával fut. A hazai források elapadtak. A soron következő hat kötet megjelenése is az NKA-nak lesz köszönhető. Ez az ideivel már kitölt egy szép kis könyvespolcot. Szigetre vihető anyag. Az új könyvek között lesz két kispróza-elsőkötet, Hernyák Zsókáé és Döme Szabolcsé, a Morse és a Felhők neve, két verseskötet, Fenyvesi Ottóé és Tóbiás Krisztiáné, a Halott vajdaságiakat olvasva II. és a Mindenség eszmélete, és két gyermekpróza-könyv, Diószegi Ágnesé és Kovács Jolánkáé, a Porcicák és a Krémes és a rigójancsi. De közben hízik a következő kiadói program is, hasonlóan ígéretes kéziratokkal. Szerzőkről, címekről addig nem beszélek, míg a kiadói szakaszprogram nem véglegesül. Persze azt is el kell mondani, hogy kiadóház helyett ház nélküli kiadó vagyunk, és ez a vállalható évi kötetszámot is limitálja.
Ejtenél pár szót az A- és a B-tervekről a közeli és távolabbi jövőre nézve?
– Az A-terv kapcsán nincsen számottevő újdonság, az a zEtna tevékenységének folyamatosságát szolgálja, az maga az önmagát fönntartó, önmagát újraképező hagyomány – olyasmi, mint amivel szemben valaha létrejött –, a megszokott jelenlét, további könyvek, friss folyóirat-publikációk, egymást követő műhely- és közönségtalálkozók… A folyamat, amelynek része lett, számszerűleg közelít a 90. könyvhöz, egy tizenhetedik évfolyamát záró elektronikus folyóiratot jelent, és közel háromszáz irodalmi beszélgetést és még további száz egyéb nyilvános eseményt. Erről szól a statisztika poézise. A B-terv az imént említett kulturális kataklizma mellett – amely lehet teljes, amikor már egyáltalán nem olvasnak könyvet, vagy részleges, amikor még csak a mecenatúra nem olvas irodalmat – figyelembe veszi azt is, hogy a hasonló kezdeményezések átlagos életkora a zEtnáénál jóval alacsonyabb, úgymond nem természetes ebben a tevékenységi formában a hosszú élet. De ez itt most nem egy drámai közlés, hisz az általa megjelenített tartalom túléli az őt szolgáló megjelenítés eszközét. Az alternatív tervekbe persze az is belefér, legalábbis egy utópista szappanopera kedvéért eljátszhatunk a gondolattal, hogy zEtna, a tizenhét éves hajadon férjhez megy egy rozzant, ám jól szituált és magas nyugdíjjal bíró öregúrhoz, aki szemet huny afölött, ha kedvese esténként mondén helyeken ifjakkal körülvéve viháncol.
