Faragó Kornélia irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, aki oktatói, szerkesztői munkája során folyamatosan nyomon követi és támogatja a pályakezdőket, legyen szó szépírókról, tudományos kutatókról, kritikusokról vagy műfordítókról. Az újév alkalmából a vajdasági magyar irodalmi utánpótlás helyzetéről, lehetőségeiről beszélgettünk.
Az Új Symposion ikonikus nemzedékeinek széles perspektívájú érdeklődése meghatározónak és kétségtelenül iránymutatónak bizonyulhat a fiatal vajdasági írók számára. A 90-es évek azonban nagymértékű fogyatkozást hoztak irodalmunk és kultúránk szempontjából. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy az akkori ígéretes pályakezdők ma külföldi vendégekként vannak jelen az irodalmi rendezvényeinken. Milyen mértékben és módon nyomta/nyomja rá bélyegét a generációkiesés okozta törés az irodalmi életünkre?
– Valóban megéltünk már egy elvándorlási hullámot a legutóbbi háború során, az Új Symposion egykori munkatársai közül sokan elmentek. Kisebbségi viszonyok között az ilyen kulturális értelmű hiányok nem pótolhatóak. Valamelyest áthidalhatók, elfedhetők, de a szó szoros értelmében, nem pótolhatók. És máig ott a hiány, a szakadásélmény a személyes történetekben is. Akik maradtak, azoknak évekre szólóan az újraformálódás és az újraformálás lett a feladatuk, beleértve a fiatal alkotói generációk támogatását is. A távozók közül, miután megvetették a lábukat, némelyek segítettek ebben, az Ex Symposion köréből voltak ilyen együttműködési gesztusok, és a Tiszatájhoz kerültek részéről is. De radikálisan megszűnt az a spontán egymásból és egymás ellen való építkezés, amelyben egy új nemzedék az őt közvetlenül megelőzők által is meghatározhatta volna magát.
Ilyen tekintetben hiánypótlónak tekinthető a Híd Kör 2009-es megalapítása?
– Az elképzelésem korábbi, a pályázatomban ki is fejtettem, és a főszerkesztői kinevezés birtokában azonnal megbeszéltem a lehetőséget azokkal a fiatalokkal, akikkel akkor már néhány éve együtt dolgoztam különböző területeken. Az Új Symposion révén ismertem a kulturális létezés nemzedéki dimenzióit, és tudtam, hogy egy hasonló szerveződésnek milyen erőteljes identitásképző funkciója lehet. Megteremtettük a természetes és kívánatos átjárást az egyetem, a kulturális rendezvények, a hazai és a magyarországi partnerintézmények, a Forum Könyvkiadó és a folyóirat között. Egyebek mellett ezt fordították azután Patócs László ellen, mondván, hogy tevékenysége nagymértékben a kiadóházhoz kötődött. A Híd és Híd Kör biztosította a fiatal energiák megfelelő szintű reprezentációját, az egyazon világon belüli létezés minőségi feltételeit. Éveken át fordítói, esszéírói, kritikai pályázatokat írtunk ki, hogy ezzel is tágítsuk a kezdeti lehetőségeket. Antológiák jelentek meg, honlapot alapítottunk, amelyet a fiatalok szerkesztettek. Az alkotókör élvezte a Híd tapasztaltabb munkatársainak a támogatását. De még ezzel együtt sem képződött volna meg a mai szellemi tágasság, ha nem lép be a történetbe Virág Gábor, és nem ajánlja fel a Kör tagjainak a Dombosi történetek – remix irodalmi tábor minden lehetőségét, az általa koordinált programokat, az intenzív együttlétek sajátos móduszát, a testközelből megtapasztalható, új irodalmi, képzőművészeti impulzusokat, a bemutatkozási lehetőségeket, a szerzői és moderátori pozíciókat. A kulturális mintázatok megéltsége így lehetett teljes.
Hogyan látja a Híd Kör elmúlt hét évét?
– Olyan fiatalok kerültek ki ebből a körből és vonzáskörzetéből, akiknek van tehetségük és szilárd értékrendjük ahhoz, hogy biztos szemlélettel alakíthassák a Híd szellemi irányultságát. Széles irodalmi intenciókkal rendelkeznek, sokfelé publikálnak, de ugyanakkor ismerik a vajdasági kulturális hagyományokat, belakták az itteni irodalmi történéstereket. Tudják, hogy hol van Szenteleky sírja, de otthonosan mozognak a külországi kortárs alkotók és alkotások körében is. Amikor Berényi Emőke a Fiatal Írók Szövetségével megszervezte az Olvass be! vajdasági kritikai sorozatát, akkor a rendezvény sikere ebből a tudásanyagból, ebből az olvasottságból is profitált. És ha a Híd Kör TraNSzportőrök című, többnyelvű irodalmi rendezvénysorozatára gondolunk, látnunk kell, hogy a hazai, más nyelvű közegekben is vannak kapcsolataik. És akkor még a KultúrPass sorozatát és az Olvasatokat nem is említettem. És azt sem, hogy közben a Találkozások vendégei voltak Zomborban, vagy éppen a zEtna XII. (Dodekafón) Irodalmi Fesztiválján szerepeltek, átláthatatlanul széles a mozgási pályájuk.
Arról külön kellene beszélni, hogy hányan hozták be az időközben felmerülő lehetőségeiket a Híd Körbe, a többiek számára. Egyszóval képesek tervezni és organizálni, egy példa csupán a Híd Kör Art képzőművészeti csoport létrehívása Brenner János és Fehér Dorottya érdeme, mint ahogyan a tárlatok megszervezése is. Közben pedig mindannyian ismerik az irodalomtudományi kutatómunka minőségi követelményeit, többen doktoranduszként tanulnak Szegeden, Újvidéken, Debrecenben. Legutóbb december közepén tartottak egész napos konferenciát, Mediális heterogenitás – viszonyító értelmezés címmel, tizenöt előadóval, nem említettem még például Penovác Sára és Komáromi Dóra nevét, vagy a csatlakozók közül Ternovácz Dánielét, Sutus Áronét és Patyerek Rékáét.
Milyen a Híd Kör tagjainak a publikációs tevékenysége?
– Nem maradhat említés nélkül, mert nagyon fontos, hogy a Forum Könyvkiadó igazgatója ma mindannyiukra mint potenciális szerzőkre, munkatársakra tekinthet. Most már a külső elismerések is számosak, vannak közöttük irodalmi díjakkal rendelkezők, de Móricz-, Schöpflin- és Székely-ösztöndíjasok is. A két Babits-ösztöndíjas műfordítót, Orovec Krisztinát és Glavinić Vékás Évát folyamatosan foglalkoztatja a kiadó, de Bognár Dorottya, Lenkes László és Rizsányi Attila is részese az új fordítói programnak. A közelmúltban megalapították a Szenteleky– Leskovac Műfordítótábort is. Terék Anna, Benedek Miklós, Tékiss Tamás, Barlog Károly, Antalovics Péter, Fehér Miklós szépirodalmi kötetet jelentetett meg a Forumnál, és új könyveik készülnek. Fehér Viktor a közelmúltban néprajzi jellegű könyvet tett le a kiadó asztalára. Oláh Tamás verseskötettel készül, miközben dramaturgi képzettséget szerzett, és legutóbb rendezői funkcióban találkozhattunk vele. Kocsis Árpádnak regénye jelenik meg. Celler Kiss Tamás a zEetnánál kapott megjelenési lehetőséget. A 35 alattiak idei pályázatát a fiatal alkotók számában is publikáló Bíró Tímea nyerte meg, és Vázsonyi Csillának is könyve lesz.
A csoport nevének említésekor nem hangsúlyozott a tehetséggondozó jelleg. Ez szándékos törekvés?
– Mindig is hivatásom szerves részeként tekintettem a tehetségazonosításra. Az egyetemistákkal való személyes munkát már évekkel a Híd Kör megalapítása előtt is műveltem, dolgoztam az egykori hallgatói tanácskozások előadóival, vagy például az Újvidéki Műhely című folyóirat szerzőivel, közöttük a fordítókkal, majd az akkori tanszékes nemzedékek legaktívabb tagjaival létrehoztuk a Beszédművészeti Műhelyt, amelynek több emlékezetes produkciója is volt, most csupán az Ady-centenárium programjára utalnék, vagy a mindig telt házas kortárs szövegválogatásokra, később Harkai Vass Éva szervezésében. A betegápolási terminológiára emlékeztető fogalmakat viszont, koncepcionális meggondolásokból, sohasem használtuk. Egyszerűen nem volt helye a gondolkodásunkban a gondozó-gondozotti viszonylatoknak. A Híd Kört illetően olyan irodalmi, művészeti, kritikai, tudományos és fordítói műhelyt működtettünk, amelynek tagjai meghatározó szellemi inspirációt jelentettek, jelentenek egymás számára.
Szintén 2009-ben jelent meg a Híd első olyan száma is, amelynek elsődleges célja, hogy benne koncentrált mennyiségben fiatal alkotók publikáljanak. Azon az evidencián túl, hogy szükség van arra, hogy a fiatalok önmagukat reprezentálják, miért hasznos egy-egy ilyen lapszám, illetve milyenek a visszajelzések?
– A Híd Kör egy olyan csoport, amelynek nagyon fontosak az érintői és a szelői is, vagyis ezekben a számokban azok is helyet kaptak, akik nem tartoztak a törzsgárdához. Nem kis elégedettséggel említem, hogy sokan megfordultak ebben a koncepcióban. A fiatal alkotók száma kitűnő szerkesztői lehetőség a saját elképzelések kidolgozására, amelybe a főszerkesztő egyáltalán nem szól bele. E számok kapcsán vagy az egyéb tematikus összeállítások és blokkok révén meg lehetett tapasztalni a finom, sűrű kapcsolati hálózatok építését, a szerzőkkel való összehangolódást és azt, hogy közben hogyan kell optimálisan alkalmazkodni a Híd minőségi követelményeihez. Szerkesztőként jegyzik ezeket a számokat a más vonatkozásban már említettek mellett például Sági Varga Kinga, Patócs László, Kelemen Emese, Dancsó Andrea, Gazsó Hargita (muzeológiai szám), Herédi Károly (gyermekirodalmi szám). Minden szám nagy létszámú fiatal alkotót vonzott be, a bemutatókra is sokan voltak kíváncsiak.
Közel 25 éves egyetemi pályafutása során több száz hallgató tevékenységét kísérte figyelemmel hosszabb-rövidebb ideig, aktív kapcsolatban áll vezető magyarországi és Kárpát-medencei egyetemekkel, intézetekkel és irodalomkutatókkal. A nagymértékű elvándorlás és a magyar szak iránti érdeklődés fokozatos apadásának tükrében véleménye szerint milyen a vajdasági szépirodalmi és irodalomtudományi utánpótlás jelenlegi helyzete?
– Elemi érdekünk, hogy megváltozzon ez a tendencia. Kisebb hallgatói létszámból kisebb a merítés lehetősége az irodalom és a tudomány számára is. Egyenként kellene vizsgálat tárgyává tenni a különböző együtthatókat, hogy minden valódi ok feltárulhasson, hogy megvilágítást nyerjen ez a sok összetevős problémarendszer. Ha csupán egyetlen okát látjuk az egyetemválasztási mozgásiránynak, a külföldi tájékozódási szándékot, akkor a magunk felelősségét elhárítva egyből lemondunk arról, hogy a növekvő vonzóerő megteremtésének lehetségességéről, illetőleg arról gondolkodjunk, hogyan dolgozhatók ki adekvát reagálási módok. Tulajdonképpen lemondunk arról, hogy a magyar szakot megtarthassuk az itteni anyanyelvi képzés számára. Elvben máshonnan is érkezhetnek a fiatal irodalom új erői, de tény, hogy nálunk a magyar szak hagyományosan az irodalmi-irodalomtudományi utánpótlás képzési helyének számított. Alapvetően fontos lett volna például, amíg még nem volt késő, hogy a szak sikerességi mutatóiban, iratkozási toborzóiban helyt kapjon a Híd Kör is, teljes felállásban.
Hét évig volt a Híd folyóirat főszerkesztője, az idei évben nem pályázott a posztra, így egykori kollégája, tanítványa, Patócs László lett az utódja. Hogyan értékeli a váltást?
– Nagyon jó, hogy a fiatalok átvehetik a Hidat, elértem a célomat, porondra léphet az új nemzedék. Már az eddigiekben is azt szerettem volna érzékeltetni, hogy van koncepciójuk, felkészültségük, irodalomértői kompetenciájuk ahhoz, hogy széles kulturális hatókörben működjenek. Nincs más feladatunk mint megtartani, itt-tartani őket. A jelekből ítélve van még rosszindulat, de ezeknek a fiataloknak nem először kell megharcolniuk a saját helyükért a nap alatt, sokszor élesben ment a játék, voltak ideges eltiltások és kérdőre vonások, mégis remélem, hogy jó szándékú viszonyulással is találkoznak majd. Nem pályáztam, és örülök, hogy úgy alakult, ahogyan alakult, így ahelyett, hogy egyfolytában csak arról szónokolnék, hogy milyen helyek kellenének a fiataloknak, átengedhetem nekik a főszerkesztőséget, hogy megfogalmazhassák a saját szociokulturális pozícióikat, hogy megteremthessék a saját létbiztonságukat.
