Vidékünkön egyre többen foglalkoznak szakmai színvonalú néprajzi kutatásokkal. Az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének mesterszakos hallgatója, Fehér Viktor elhivatottságát tanúsítja, hogy idén januárban az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent első monográfiája Szokáskutatás Vërbicán címmel.
Leíró jellegű néprajzi munkájában Fehér Viktor szülőfaluja, a bánáti Egyházaskér azon népszokásait gyűjtötte össze, melyek az emberi élet sorsfordulói, a születés, a házasság és a halál köré csoportosultak az 1950-es és ’60-as évekkel bezárólag. Számos elismert néprajzkutató, többek között Kálmány Lajos, Paksa Katalin és Penavin Olga nyomdokaiban jár, akik a 19. század végétől kezdve elsősorban népköltészeti gyűjtéseket végeztek a településen és környékén. Ahogyan fogalmazott, könyve bárki számára érdekes lehet, hiszen az egyházaskéri gyűjtés olvasása alkalmával a legtöbben találni fognak olyan mozzanatot, ami a saját településükre is jellemző vagy ahhoz hasonló. Ez azt is bizonyítja, ahogyan Egyházaskér sem, úgy egyetlen másik isten háta mögötti település sem szolgált rá az elnéptelenedésre és a feledésre.
– 1999-ben megjelent egy Egyházaskér múltját, földrajzi jellegzetességeit összefoglaló kis monográfia, aminek az anyagát a település értelmisége és az elszármazott falubeliek írták össze. Ennek a monográfiának az összeállításában édesanyám is tevékenyen részt vett. Emlékszem, ahogyan a nővéremmel játszadoztunk a focipálya mellett, miközben édesanyám egy idős bácsikával beszélgetett. Talán ez volt az első gyűjtőélményem. A nagyszüleim szintén szerepet játszottak abban, hogy néprajzkutatással kezdtem foglalkozni: sokat vigyáztak ránk, és a kötelező déli alvások előtt mindig meséltek nekünk. Amikor 2007/2008-ban számomra is aktuálissá váltak a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének néprajzi pályázatai, tudatosult bennem, hogy az eddig hallott meséket, történeteket össze is írhatnám. Már középiskolásként foglalkoztam a lakodalmakkal, a közmondásokkal, de mai szemmel nézve ezek amatőr összefoglalók voltak, amikhez mostanra kapcsolódott igazán erős szakirodalmi háttér és tudományos támogatás a tanárok és a professzorok részéről. Amikor aztán Beszédes Valéria és Raffai Judit Egyházaskérre jöttek népmesét gyűjteni, helyi kapcsolattartóként szintén édesanyámat keresték fel. Ők motiváltak, hogy végezzek helyben kutatásokat. A legfontosabb talán, amit Szőke Anna mondott nagyon sokszor, hogy a benne élés előnyeit mindenképp ki kell használni: nem kell különösebb erőfeszítést tennem ahhoz, hogy összegyűjtsem, leírjam a dolgokat, hiszen magától adódik a lehetőség, hogy beszélgessek az idősekkel, főleg a szomszéd nénivel, akinek korábban a férjétől is gyűjtöttem az 1940-es, 50-es, 60-as évek szokásait – mesélt Viktor a múlt feltárása és néprajz iránti érdeklődésének kialakulásáról.
– Egyházaskért a folkloristák alaposan körbejárták, nagyon sokan kutattak itt, viszont a szokáskutatás az a terület, ami általában kimaradt. 2012-ben találkoztam a Forum Könyvkiadó fiatal írók számára meghirdetett pályázatával, és ekkor elkezdtem tudatosan összegyűjteni az itteni történeteket, anekdotákat. Minimális szakirodalmi ismeretekkel vágtam bele a gyűjtésbe: végigjártam az összes helyi történetmesélő, szószátyár adatszolgáltatót, aki 1927 és 1957 között született. Az így összegyűjtött több mint 100 oldalnyi változatos műfajú gyűjtést 2012-ben beküldtem a pályázatra, majd tanáraim ösztönzésére kézbe vettem Jung Károly tanár úr Gombosi népszokások című könyvét, ami mintául szolgált a következő négy év kutatásaihoz. A gyűjtőmunka jelenleg is, minden egyes hazalátogatás alkalmával zajlik, kéznél van a diktafonom, és a helybeliek is úgy ismernek, mint aki folyamatosan érdeklődik, nyitott a múlt dolgai iránt. Nagyon sok egyedülálló, magányos idős ember él ezen a településen, akinek örömet szerez, ha elmondhatják a történeteiket, számomra pedig különösen izgalmas, ha ötödször meghallgathatom ugyanazt, mert ugyanennyiszer hallok egy új megközelítést is. Vannak érzékeny témák, mint például a nemi kultúra változásai, amik legtöbbször nem a nagy nyilvánosság számára elmondandó történetek. Ilyenkor édesanyámra hivatkozok, olykor pedig őt is magammal viszem egy-egy gyűjtésre, így lehetőség adódik arra, hogy megnyíljanak az idősek. Én kérdezek és jegyzetelek, ő pedig a biztos pont, aki igazolja, hogy az elhangzott információk nem kerülnek avatatlan kezekbe, lejegyzéskor pedig kihagyom az adatszolgáltató nevét is – ecsetelte a terepmunka során szerzett tapasztalatait a fiatal kutató.
– A szülőfalum kutatása egy életre szóló feladat számomra, ami lehet, hogy időszakonként megszakad, de folytonosságot jelent, mert mindig lesz egy új terület, ami felől megközelíthetővé válik. Szükségét látom annak, hogy specializálódjak egy bizonyos tudományterület felé, emellett néprajzosként vagy antropológusként a szülőfalummal is foglalkozzak. Jelenleg a kultuszkutatás és a digitális etnográfia tudományterületei érdekelnek – tudomásom szerint nálunk magyar nyelven ezt a témát még nem vizsgálták, így ezt a hiányt igyekszem pótolni: a jelenkori digitális térben végzett antropológiai vizsgálatokat próbálom beépíteni a vajdasági néprajzi és antropológiai kutatásokba.
Fehér Viktor Szokáskutatás Vërbicán című kötetét ma 18 órai kezdettel mutatják be a kishegyesi könyvtárban, ahol a szerzővel Virág Gábor beszélget. A következő bemutatót január 28-án, szombaton 17 órai kezdettel a szerző szülőfalujában, Egyházaskéren tartják.
