Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása alcímmel jelentette meg az újvidéki Forum Könyvkiadó Szilágyi Mária könyvét, a Fényben és árnyékbant, mely hihetetlen alapossággal járja körül a témát, és mutatja be a bánáti helység építészetét. Joggal gondolhatnánk, hogy építészetileg érdektelen a falu, viszont ez a kötet is azt bizonyítja, hogy meglepően érdekes és értékes részletek bújhatnak meg akár a falvak építészetében is.
Mint a szerző az utószóban vallja, szinte minden házhoz, azokhoz is, melyek eltűntek már, történetek, babonák kötődnek, melyek nemzedékeken át öröklődtek, mára már csak az idősek emlékeznek rájuk. Ugyanakkor megállapítja, hogy kísérletek sem történtek a falukép megőrzése érdekében, mintha nem tudatosult volna az emberekben, hogy a hagyományos épületállomány elvesztésével eltűnik a bánáti falvak minden jellegzetessége. Pedig a falvak, így Magyarcsernye hagyományos építészete is, sok menthető elemet rejteget. Szilágyi szerint a globalizálódó világban külön hangsúlyt kell fektetni arra, hogy minden falu, vidék megőrizze sajátosságait, és ne olvadjon bele a „jellegtelen”, uniformizált világba.
A kötet recenzensei szerint a szerző figyelme egy kis közösség helyi örökségének feldolgozására irányul. Nem kis munkát végzett, noha Magyarcsernye múltja alig több mint kétszáz éves, a XVIII. század végén alapították, legelőből lett életerős településsé, de csak a XIX. század harmadik évtizedében. Virágkorában több mint négyezren lakták. Szilágyi Mária utcáról utcára járva dokumentálja a még fellelhető tárgyi emlékeket, melyek között otthonosan mozog, és melyeket a szülőföld iránti szeretetével vesz jegyzékbe.
