Darvasi László író, költő volt hétfőn Szabadka vendége. Az általános iskolásokhoz érkezett, járt a Majsai úti iskolában, majd délután a Jovan Mikić iskola és a Széchenyi István iskola diákjainak tartott könyvbemutatót a gyerekeknek szóló könyveiből a városi könyvtárban. Egy-egy részlet felolvasása között az író és a gyerekek megbeszélték, hogy mi az író legfontosabb testrésze (mint kiderült: a feneke), megtudhattuk, hogy mit jelent trapitizni, pálcikázni, hogy lehet egyik meséből a másikba átmenni, és hogy egyáltalán mire is jó a mese.
Azt, hogy íróként hogyan jutott el a gyerekekhez, még az interaktív könyvbemutató előtt mesélte el nekünk.
– Az a típusú irodalom, ami a gyerekeket megszólítja, mindig is közel állt hozzám. Egyfelől íróilag is bennem volt ez a vonzalom, másfelől pedig született egy fiam, Áron. Neki ajánlottam az első gyerekkönyvet, a Trapitit, azt gondoltam, hogy ez lesz az a könyv, amit először életében elolvas. Ez hiú ábránd volt. De ez is a kezébe került – mondta Darvasi. – Nagyon jólesik gyerekkönyvet írni. Azzal együtt is jólesik, hogy vérverejtékes munka, nehéz csinálni. Minden típusú irodalomnak megvan a maga nehézsége, a maga buktatója, és ha valaki azt hiszi, hogy jól működő gyerekkönyvet könnyedén lehet írni, az téved. Most készült el egy új mesekönyvem, A 3 emeletes mesekönyv című. Ezt négy évig írtam. Nagyon nehezem találtam meg a formáját, ritmusát, annak ellenére, hogy a történetei készek voltak.
„Kutakodik” a gyerekek világában, hogy mi érdekli őket és ez alapján ír, vagy ír és reméli, hogy megfelel majd a gyerekek világának?
– 15 éves korig elég jól ismerem a gyerekeket, nem kell kutakodnom. Rengeteget vagyok 14 alatti gyerekekkel, a baráti társaságban a gyerekek nekem is barátaim. Szerepelnek is sokan az új mesekönyvben. Orbán Ottó unokája, Parti Nagy Lajos gyerekei, Závada Pál gyerekei... A kamaszokhoz kevésbé értek, pedig nekik kellene írni. Rengeteg gyerekkönyv van, nagy a választék és nagy a tolongás, de igazi, jó tinédzserkönyvekből hiány van.
Ez a tolongás a gyerekkönyvpiacon versenyhelyzetet teremt? Hogy éli ezt meg gyerekkönyvek írójaként?
– Ez a piac számára versenyhelyzet, a kiadókat, terjesztőket hozza versenyhelyzetbe. Jó, hát az írók is nézik egymást, persze, de a jó gyerekkönyv ki fog ugrani. Ahhoz, hogy kiugorjon, ahhoz persze kell a reklám is, az olvasó is, de, aki meghozza a gyerekkönyv sikerét, az a tanár. Szerintem. A tanár, aki beviszi a könyvet az órákra, beszél róla, tananyaggá teszi, elviszi a gyerekeket a könyvtárba. A Trapiti ilyen szempontból nagyon sikeres könyvem lett.
Két Trapiti-könyv már van, lesz-e harmadik?
– Igen, tervezem, hogy trilógiává alakul. Amikor az első Trapiti megjelent, már várták a másodikat. És készül a Pálcika, ha megindul című könyv második része is. A most megjelent könyvben, A 3 emeletes mesekönyvben, amit megpróbáltam tenni, hogy a kor hangulata valamiképpen visszaköszönjön. Ebben a könyvben maga a mesekönyv szereplő is. A mesekönyvben szerepel a mesekönyv. Kommentál, hozzáfűz, ellenkezik, nem érti, hogy mi történik vele, hogyan lesz egy lapból egyszer csak könyv, és ő miért éppen mesekönyv. Titkolózik, elárul. Elárulja az íróját a mesekönyv. Aztán meg az író árulja el a mesekönyvet. Sok kis történet végül egy nagy történetté kerekedik. Szükség van a történetekre, de azt is látni kell, hogy nehezen tudunk nagy egészekben gondolkodni ebben a felgyorsult, mozaikszerű világban. A gyerek is másképpen olvasnak ma már.
