Döme Szabolcs neve ismerősen csenghet a lapunk Kilátó mellékletének olvasói számára. A fiatal művész már 2007-ben is hallatta hangját, akkor ugyanis második helyezést ért el a KMV-n, és a Kilátó különdíját kapta, most nemrég pedig ő kapta meg a 2013-as Kilátó-díjat, eredeti hangú kisprózáiért.
Lapunk a kezdetekről, a művészetéről, az inspirációról kérdezte a fiatal alkotót.
Először is, mesélj, milyen érzés volt átvenni a Kilátó-díjat? Számítottál rá, vagy váratlanul ért?
- Kicsit zavarban voltam a díjátadón, nem tudtam, hová kell állnom, hogy a fényképészeknek és a közönségnek is megfelelő legyen a helyzet. Szerencsére Kontra szerkesztő úr (Kontra Ferenc író, a Kilátó szerkesztője) segített a formaságokban. Furcsa érzés volt átvenni a díjat. Jól esett azonban, hogy a zsűri rám gondolt. Igyekszem ezt nem elvárásként, hanem biztatásként felfogni.
Az díjátadást megelőző rövid bevezetőből kiderült, hogy már 2007-ben is aktív voltál, akkor a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén szerepeltél sikeresen. Mi inspirált arra, hogy írj? Mindig is vonzott a költészet és az írás, vagy pedig véletlenek folytán kezdtél ilyesmivel foglalkozni?
- Mi inspirált? Nem volt tudatos döntés, hogy minden áron írni akarok. Valahogy így alakult. Valamiért vonz a betűkkel való babrálás. Ezt a vonzalmat valahol nem is tudnám közelebbről megmagyarázni. Általános iskolásként egyáltalán nem érdekelt az irodalom, gimnazista koromban kezdtem írással próbálkozni. Az olvasás is így vált fontossá. Az írás és az olvasás mintha szorosan összetartozna.
Akkoriban verseket írtál, most pedig prózával foglalkozol. Van valami konkrét oka annak, hogy váltottál? Esetleg egyszerűbb így kifejezni magad, mint versformában? Vagy éppen nagyobb kihívásnak tartod?
- A váltásnak konkrét oka nincsen. Prózát írni talán nekem könnyebb. Az igazi, klasszikus-időmértékes vershez, amivel előtte foglalkoztam, talán másfajta tehetség kell. Mindkettő kihívás. Aki egy ilyen verset tud írni, az valószínűleg prózát is tud, fordítva nem biztos. De lehet, hogy egyáltalán nincs igazam. Nem szeretem az éles elméleti felosztásokat.
A díjátadón Kontra Ferenc író, a Kilátó szerkesztője azt is elmondta, hogy amikor még verseket írtál, költészeted különbözött a kortársaidétól, inkább a klasszikusok felé orientálódtál. Mennyire volt ez tudatos döntés írói pályafutásod elején?
- Azokat a verseket én inkább áll-klasszikus verseknek nevezném. Ez sem volt tudatos. Szabályokra viszont, azt hiszem, szükség van az alkotáshoz. De lehet, hogy ez is egyénenként változik.
Fegyelmezett stílus jellemző rád. Kik hatottak rád és hogyan?
- Bodor Ádám prózája biztosan nagy hatással volt rám.
Kilátó-díjat azok a fiatal tehetségek kapnak, akiknek még nincs önálló kötetük. Az első kiadványodban versek lesznek, illetve próza? Esetleg mindkettő?
- Az első könyvemben – ezt a mondatot anélkül, hogy nagyképűnek tűnnék, már nem tudom befejezni – szóval az első könyvemben prózai szövegek lesznek.
Kanyarodjunk vissza 2007-re! Akkoriban középiskolába jártál. Az köztudott, hogy az embert rengeteg különböző impulzus éri tinédzserként, és sok érzéssel nem is tud pontosan mit kezdeni. Mennyit változott azóta a stílusod? Mennyire nézel vissza kritikus szemmel erre az időszakra?
- Az akkori – nevezzük őket így – verseim miatt egy kicsit zavarba jövök. Azok jobbára próbálkozások voltak.
Végül mondd el, mennyire tartod ígéretesnek a vajdasági magyar írók, költők fiatal generációját? Eredeti alkotások születnek, olyan személyektől, akiknek csakugyan van mit mondaniuk, vagy pedig egy tömegmintát követnek kisebb-nagyobb szerencsével?
- Nem szeretnék általánosságban nyilatkozni a mai irodalomról. Akár tetszik egy szöveg, akár nem, igyekszem tanulni belőle. Mindkettőből lehet.
