Szeretem a könyvtárakat, a fülledt helyiségeik, a könyvek illatát. De bevallom, gyakran a könyvesboltok mellett sem tudok elmenni közönyösen…Ez a hét Belgrádnak sajátos hangulatot adott, minden a könyvekről szólt. Még az üzletekben sem lehetett úgy vásárolni, hogy ne szembesüljön az ember olyan árucikkekkel, amelyek megvásárlása után (természetesen egy meghatározott összeg elköltésével) ne jogosult volna a vásárló a belgrádi Nemzetközi Könyvvásár egy főre szóló belépőjegyére.
Kicsik és nagyok pedig éltek az alkalommal, mert olyan szerzőkkel találkozhattak, akiknek könyvét már olvasták, esetleg hallottak róluk, vagy könyvhegyek között elterülve lapozgathatták a regényeket, versesköteteket, vagy éppen a színes meséskönyveket. Jó látni, hogy a gyerekeket még érdekli a könyv, megnyugtató, hogy nem váltotta még fel teljesen a papírt a számítógép. Órákon keresztül üldögéltek a gyereksorokban, lapozgattak, színeztek, és a hangzavar ellenére (ahogy korábban nyilván megtanulták), halkan beszélgettek kortársaikkal. Jó látni, hogy kamaszok, középiskolások nemcsak a tankönyvek és a számukra felállított szakirodalom között keresgéltek egykedvűen, hanem konkrét szerzők könyvei után kutattak, mert tudták, ha sikerül rábukkanni, kedvezőbb áron tudnak hozzájutni az éppen aktuális könnyed olvasmányokhoz. Beszerző útjuk után aztán összeültek és egymásnak mutogatták zsákmányukat, majd bele-bele olvastak egyik-másik prédájukba. Megdöbbentő volt elhaladni egy csapat középiskolás mellett, akik ezúttal nem telefonjaikat nyomkodták, vagy nem hangosan tréfálkoztak egymással, hanem elmerülten olvastak.
A könyvvásárnak teljesen más a hangulata, mint más vásároknak. A tömeg ellenére a csarnok mégsem annyira zajos, mint máskor. Az ember tud gondolkodni, olvasni, válogatni…persze, ha nem lökik félre azok, akik az 50–100–200 dináros könyvek után kapkodnak, megfontolás, vizsgálgatás, lapozgatás nélkül. Teljesen mindegy ki a szerző, vagy hogy szerelmes regényről van-e szó, esetleg krimiről, netán valamilyen politikai értekezésről, filozófiai eszmefuttatásról, a lényeg: ennyi pénzért minél több könyvet vásároljon az ember. Hogy mi lesz ezeknek az olvasmányoknak a sorsa? Ki tudja... Abban sem vagyok biztos, hogy bárki beleolvas azokba, vagy egyáltalán felkerülnek-e a polcra, dísznek.
De amíg a könyvkiadók szinte egymással versengenek, ki tud jobb árengedménnyel szolgálni, a régi könyvek emeletén, az antikvárium részlegén nőnek az árak. Itt már tényleg csak a válogatósok fordulnak meg, gyűjtők, akik meghatározott kiadványokat keresnek, képregényeket, írókat. És egyáltalán nem ritka, hogy az eladó szemrebbenés nélkül kér egy hiányos könyvért 3000 dinárt, vagy egy verses válogatásért 1000 dinárt. De hát miért is kérjen kevesebbet, a gyűjtő, vagy akinek éppen arra a meghatározott kiadásra van szüksége, úgyis megfizeti majd.
Könyvvásárra nem tud ez ember csak nézelődni menni. Én sem, bár megfogadtam, nem veszek könyvet, hiszen a könyvespolcainkon már nincs hely. Mondanom sem kell, hosszú perceket töltöttem egyik-másik standnál, keresgéltem, kutattam és... még egy könyv számára kénytelenek leszünk egy kis helyet szorítani a polcon, az új szerzemény elolvasása után.
