Az Értelmezések1 című, válogatott értekező írásait tartalmazó kötetének 2012 tavaszán tartott bemutatója2 során a Virág Zoltán által feltett, további költői terveire vonatkozó kérdésre Danyi Magdolna a következőképp válaszolt: „most lesz majd, lehet, az év végéig napvilágot lát az összes verseimből egy válogatás. 2000 verssor, s közöttük 10 olyan szöveg, amelyik könyvben eddig nem jelent meg” (Virág 2015: 82).
Összegyűjtött verseinek keletkezéstörténete, valamint a kötet koncepcióját alakító tényezők, elvek, körülmények a könyv végén olvasható rövid jegyzet anyagát képezik, így tárgyalásukkal jelen munkában nem kívánok kiemelten foglalkozni, ehelyett kitérek a gyűjteményes kötet felépítésére összevetve azt az előzőekkel. Célom elsősorban a könyv kritikai visszhangjának és a Werther nem lesz öngyilkos ciklus verseinek áttekintése.
Piszár Ágnes kritikájának elején, Danyi Magdolna költői attitűdje változásának számbavételekor felveti azt a poétikai vizsgálat szempontjából jelen esetben kevésbé releváns kérdést, mely szerint „pusztán ízlésbeli változás vagy ennél komolyabb egzisztenciális törés vezette-e a költőnőt, hogy tárgyiasságát felhagyva önmagát mutassa föl” (Piszár 2013: 85), majd néhány oldallal később mintegy saját magának választ adva kifejti, a szerzőnél a háborús trauma indukálta az alanyi költészet felerősödését. Nehezményezi, hogy a Függelékbe bekerültek az eredeti költői intenció szerint kihagyott költemények, valamint azt, hogy kimaradt a szemléletváltás értelmezésében kulcsfontosságúnak tekintett Nádas-utószó. Az értelmezők közül
elsőként Piszár szakaszolja az életművet a szövegek beszédmódja és a lírai én önmeghatározása alapján, egyúttal elsőként fogalmazza meg kritikáját a palicsi és az azt követő versek kevésbé kiegyensúlyozott költői teljesítményét illetően. Tóth Ákos szerint a Sötéttiszta poétikája a „tárgyias-anyagi érdeklődés”, a Rigólesen nem pusztán az átmenet, de „az empíria eredményeit is fontos alakokként köszöntő és tudatos alakzatokká változtató” költészet, a Palicsi versek pedig a látványos megújulás jegyében alakul (Tóth 2014). Az egyes kötetek anyagának összefoglalása során megállapítja, „a fiatal Danyinál állandóan a költészet médium-jellege dramatizálódik”(Tóth 2014), de állítása a késői lírájára is maradéktalanul érvényes.
Pál Sándor Attila azok közé az értelmezők közé tartozik, akiket az összegyűjtött versek segítettek hozzá a Danyi-költészetet tájainak felfedezéséhez: gondolatai egybecsengnek a többi elemzőével, amennyiben a tárgyiastól a személyesig ívelő változásként mutatják be e líra alakulástörténetét. A „nőként és magyarként megélt identitásproblémák” (pál 2014) új – mégis kifejtetlenül hagyott – horizontokkal gazdagítják az eddigieket, Tóthtal ellentétben Pál a Levélféléket tartja az életmű legkiemelkedőbb teljesítményének.
Novák Anikó a következőképp értékeli az életművet: „A nagyformák árnyékában szikár, leheletnyi lírai remekek bújnak meg, melyekben Pilinszky végsőkig lecsupaszított versvilága tükröződik haloványan” (Novák 2015: 132), és szintén a költőtársnak címzett hommage-okat helyezi az életmű középpontjába. A kései költészet kapcsán említés szintjén szóba hozza a Koncz István-allúziókat, melyeket azonban bővebben nem fejt ki. Egyik felismerése szerint a Danyi-költészet és Tolnai Ottó Briliáns című elbeszélése motívumaik szempontjából párbeszédet kezdeményezhetnek egymással, úgy vélem azonban, merész vállalkozás a Werther-vers szereplőjének attitűdjét egy prózai szöveg hősének viselkedésével párhuzamba hozni.
Az egységes egész opusa
A gyűjteményes kötet címválasztása igazolja a feltételezést, mely szerint Danyi Magdolna egységes egészként tekintett önnön költői opusára, hiszen a szöveg Rigólesenbeli elhelyezkedését tekintve is, de alapvetően az életmű talán legkiegyensúlyozottabb verstermését felmutató szakaszában született a Szomjas madarak [(RL 66); (EF 61)]; e kifejező, lényegre törő egysorosa. Nézőpontom szerint Danyi azon szerzők körébe utalható, akik nem hittek abban az általános vélekedésben, hogy a vers kötetbe kerülésével elnyerheti végleges helyét, formáját, kifejezésvilágát – megbonthatatlan, ezáltal örökre állandósuló struktúrát hozva létre. Jól illusztrálható mindez az Enyhület és felröppenés szövegeit érintő szelekciós-transzformációs szándékainak tüzetesebb áttekintése során. Az összegyűjtött versek egyes kötetekből kibomló fejezetei a primer3 szövegállomány tekintetében nem egyeznek meg maradéktalanul az első (és ahol van ilyen, a második) közlés anyagával. A Sötéttiszta ciklus végleges formája nem fedi le minden elemében sem 1975-ös, sem 1988-as szerkezetét: A gyermekkor veszélyes játékairól nyitóversét (EF 12) ahogyan az első kötetben, Danyi itt is I.-ként jelölte (ST 20), míg másodikban II.-es (RL 13) jelzést kapott – ez a változtatás annak tudható be, hogy a „S hogy vállalom-e…” kezdetű szöveg [(ST 19); (RL 12)] kikerült volna az összegyűjtött versek köréből – ám a Függelékben (EF 136) végül helyet kaphatott. Visszakerült viszont a Rigólesenből kihagyott, immáron önálló ciklust képező kétrészes vers, az Emberek között [(ST 31, 32); (EF 19, 20.)], ahogyan a Tagadás4 [(ST 34); (RL 21) (EF 21)] verszárlata nem az 1988-as, hanem az 1975-ös változatot követi. A Rigólesen első ciklusához képest kiesett azonban az Eső [(ST 33); (RL 20); (EF 138)], valamint A koldusokról [(ST 36); (RL 22); (EF 140)], melyet végül első címváltozata szerint közöltek (Epigramma a koldusokról). A második könyv Kaptató ciklusából ezúttal kimaradt volna az alanyiság versbéli megjelenése szempontjából kulcsszövegnek számító Napló [(RL 47); (EF 146)], továbbá a Dokumentum [(RL 48); (EF 147)] című. A Palicsi versek sóhajai, jajdulásai köréből csak szekunder szövegként került be az Emlékezés egy mohamedán fiúra… [(PV 18); (EF 148)], míg különös módon az eddig önálló kötetben nem, csak antológiákban, folyóiratokban, napilapokban közölt Werther nem lesz öngyilkos ciklus5 versei közé helyeződött A szerelem, az velünk marad már… [(PV 20); (EF 123)], a Palicsi versekben már publikált költemény, melynek kötetbeli helyére a korábban sehol nem közölt Anyám és én (EF 87) című vers került. Látható tehát, hogy a szerző dinamikus rendszerként gondolta el saját verstermését, nem riadva vissza annak kisebb-nagyobb mértékű, ám időről időre megtörténő átstrukturálásától6 sem.
@közcím = A személyesség megnyilvánulásai
A kötet koncepciója a költő halála következtében jelentősen módosult: válogatás helyett a teljes költői opust tartalmazza. Habár Danyi az idézett beszélgetés során tíz, saját kötetében még nem közölt verset említ, a kézirat csupán hét ilyen szöveget tartalmaz, melyből hat a Werther-ciklusban olvasható. Az Anyám és én (EF 87) beszédmódját, a személyesség megnyilvánulási fokát tekintve maradéktalanul integrálható a Sóhajok és jajdulások ciklus versei közé, mégis azokhoz képest elliptikusabb a tartalom megformálása terén. Meglátásom szerint azért is kerülhetett A szerelem, az velünk marad már… című az előbb említett költemény helyére, mivel a korábbiakban csupán helyenként, explicitebben az utolsó könyvben felvillanó szerelmi lírájának kiteljesítése volt a szerző célja, így mondhatott le a kizárólag legújabb verseit tartalmazó egység kialakításáról. Habár mindkét vers (A szerelem… és a Werther nem…) intim, emocionális feltárulkozásról tudósít, a ciklus Danyi által adott címe, valamint az átemelés gesztusa azt a jelentésvonatkozást erősíti fel, hogy a szerző egységben akarta láttatni szerelmi költészetét. Ahogyan Piszár Ágnes is megjegyzi, a „ciklus alanyi költészetének letisztulási folyamatát tükrözi. A költői én a szerelemtől megizmosodva minden személyiségválság nélkül néz szembe az egzisztenciális magánnyal” (Piszár 2013: 88). A versek többnyire megszólítják a Másikat, a lírai én mégis inkább kerülőutakon igyekszik hozzá eljutni, melyeket minden oldalról a lemondás súlyos kövei szegélyeznek: „– Napközben szép szerelmes / verseket fogok majd írni, ha sikerül. – / Nem Rólad és rólam; magáról a szerelemről”(EF 124), miközben ehhez hasonló7, írói tevékenységet tematizáló önreflexív nyilatkozatokat tesz. A szövegek gyújtópontjában olyan emóció áll, amely a Másik kínzó ottlététől vagy hiányától függetlenül készteti a lírai ént lemondó, kételyekkel, vádakkal átitatott indulatainak kifejezésére. Kiemelt fontosságú az idő múlásának érzékeltetése, mellyel párhuzamosan az érzelem megszüntethetetlenségének folytonos tudatosulása is jelentkezik: „A csodás szerelemről, amiről majdnem lemondtam / már, s most ismerni szeretném” (EF 124); „Évek múljanak, eszedbe se jussak. / Nem vagyunk érzelmes típusok. / S mégis: minden találkozás / felsebez” (EF 125); „Sohasem szerettél. Mégis mi vonz hozzám? / Tizenhat év alatt miért nem feledtél el? / Hattyúk, tavirózsák, ne emlékezzenek!” (EF 128). Tematika mellett költői képpel is bővül Danyi Magdolna kései költészete: a szerelemre, a szerelmesekre vonatkozó állatmetaforika új, eddig ismeretlen vonással gazdagítja líráját: „– De a szerelem, az velünk / marad már. Kósza madár, szép testű” (EF 123); „– Elhatároztam, lázas / polip-karjait türelmesen és szelíden, újra / és újra lefejtem majd testemről. Ha kell / hajnalig birkózom majd vele, de nem fogok / többé elmerülni a vágy izzó bugyraiban” (EF 124); „Egy büszke hattyú s egy hófehér rózsa! Már / csak egy tavat kell keresnünk” (EF 128); „Óh, a szeretők! / […] / Fekete párducai elsüllyedt vadonoknak” (EF 129) [kiemelés F.D.]. Utóbbi két idézet nem csupán erről megújulásról tudósít, hanem a már sokkal kifinomultabban és megfontoltabban
Szövegkiadások
DANYI Magdolna 1975. Sötéttiszta. Újvidék, Forum Könyvkiadó. [ST]
DANYI Magdolna 1988. Rigólesen. Újvidék, Forum Könyvkiadó. [RL]
DANYI Magdolna 1995. Palicsi versek. Újvidék, Forum Könyvkiadó. [PV]
DANYI Magdolna 2012. Enyhület és felröppenés. Válogatott versgyűjtemény. Kézirat,
Újvidék, Forum Könyvkiadó. [EFK]
DANYI Magdolna 2013. Enyhület és felröppenés. Összegyűjtött versek. Újvidék–
Szabadka, Forum Könyvkiadó–Életjel. [EF]
Irodalom:
Horváth Kornélia 1999. Fák, tárgyak, szavak. (Nemes Nagy Ágnes: Fák). Uő: Tűhegyen. Versértelmezések a későmodernség magyar lírája köréből (József Attila, Pilinszky János, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Petri György). Budapest, Krónika Nova Kiadó, 127–153.
Novák Anikó 2015. Kaparászni vak üvegem. = Tiszatáj, 3. sz., 131–133.
Pál Sándor Attila 2014. Enyhület nincs.
http://www.irodalmijelen.hu/2014-jun-19-1900/enyhulet-nincs (Letöltés ideje: 2015. 06. 19.)
Piszár Ágnes 2013. Danyi Magdolna verseiről. = Híd, 12. sz., 85–88.
Tóth Ákos 2014. Költészet futóhomokon. http://www.revizoronline.com/hu/cikk/4906/danyi-magdolna-enyhulet-esfelroppenes (Letöltés ideje: 2015. 05. 14.)
Virág Zoltán 2015. Az idegenség természetes léthelyzete. Danyi Magdolnával
beszélget Virág Zoltán. = Tiszatáj, 3. sz., 74–85.
1 DANYI Magdolna 2010. Értelmezések. Válogatott értekező írások. Újvidék–Szabadka, Forum
Könyvkiadó–Szabadegyetem.
2 A beszélgetés szerkesztett változata a Tiszatáj 2015. márciusi számában olvasható.
3 A Függelékben közölt versek tükrében primer szövegállományként tekintek a költő eredeti szándékát
tükröző, az Enyhület és felröppenésbe általa beválogatott költeményekre, ennek tükrében pedig
szekunderként azokra, amelyek a Függelékben lelhetők fel.
4 A második szakasz második mondata az összkiadásban így hangzik: „Éhesen is halnék” (EF 21), ami
az eredetihez [„Éhen is halnék” (ST 34)] képest rontott szövegnek, leginkább elgépelésnek tűnik.
5 Kérésemre a kiadó rendelkezésemre bocsátotta az Enyhület és felröppenés eredeti, Danyi Magdolna
által leadott kéziratát, melyben a ciklus címe A szerelem, az velünk marad már… volt. Ezt a szerkesztési
munkálatok során a Werther nem lesz öngyilkos címre változtatták. Egyes esetekben további, apróbb
módosításokat eszközöltek, mint például a Kis halott tájképek (RL 75) című vers esetében, mely a
Rigólesenben ilyen formában, a gyűjteményes kötetben viszont már következetesen számozva, Kis halott
tájképek I.-ként (EFK 68) jelenik meg.
6 Nem példa nélküli Danyi Magdolna saját szövegeinek átstrukturálásával azokat újraértelmező szándéka
– Horváth Kornélia írja Nemes Nagy Ágnesről: „A Fákat azonban – a kötet többi költeményével
egyetemben – nemcsak a recepció »jegyzi« ilyen kitüntető interpretációs gesztussal, hanem maga a szerző
is, aki a verset a harmadik kötetből is kiemelve, azt művei 1981-es gyűjteményes kiadásának élére
helyezte. Az eredeti közegből való kiszakítás, illetőleg az életmű tágabb kontextusába helyezés jelentősen
megváltoztatja, kibővíti és megsokszorozza a mű jelentés-vonatkoz(tat)ásának lehetőségeit” (Horváth
1999: 128)
7 „Ne engedd / befejeznem a mondatot. A verset” (EF 126); „– S mégis örülök, mégis jó, hogy / ehelyett
a költészetről beszélgethetünk” (EF 150).
(Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg.)
