Ég és föld között címmel tartottak tanácskozást a húsz éve elhunyt Herceg János emlékére csütörtökön Zentán, a helyi Alkotóházban. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával életre hívott konferencián egykori barátai és kollégái, valamint életének és munkásságának kiváló ismerői emlékeztek a neves íróra, újságíróra és szerkesztőre, Herceg Jánosra.
Dr. Bányai János (Gergely Árpád felvétele)
A rendezvény kezdetén Gondi Martina, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója üdvözölte az egybegyűlteket, külön köszönetet mondva Lovas Ildikó írónak a konferencia programjának összeállításában nyújtott szakmai segítségéért, majd a tanácskozást Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg:
– Egy, a Herceg János halálának huszadik évfordulójára szervezett konferencia hozott ma össze bennünket, hogy annak, a vajdasági magyar irodalomnak a meghatározó személyiségére és jelenségére kutatói, tudományos nézőpontból emlékezzünk, akinek a Két világban tett vallomása szerint „az ember holtáig egy élményről ír.”
– Ennek az élménynek a kutatói gyűltek ma össze itt, hogy miközben egy neves írónk, közéleti személyiségünk irodalmi munkásságáról tanácskoznak, egyúttal a könyvre, mindenekelőtt a vajdasági magyar könyvre és irodalomra, pontosabban: olvasására is felhívják a figyelmet. A könyvre, amellyel első találkozásunk, ismerkedésünk egy életre szóló élményt nyújthat, és amellyel az első kapcsolatkor fontosabb a bensőséges szeretet, mint az áhítatos, komolykodó s mindig távolságot tartó tisztelet kialakítása. S mennyi időnek kell elmúlnia ahhoz, hogy meghitt kapcsolatunk legyen a versekkel, a mesékkel, hogy megérezzük már: a könyvekből mennyi mulatságos, furcsa, titkos dolog kiolvasható! De ha eddig eljutnak fiataljaink, akkor már vár rájuk az a pillanat, amikor a regényekbe belefeledkezve egész világok tárulnak ki előttük – hangsúlyozta Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. – De visszatérve Herceg János életpályájához, kisebbségi szempontból az egyik legizgalmasabb időszaka akkor kezdődött el, amikor a Kalangya című irodalmi és művészeti folyóirat az ő szerkesztésében jelent meg 1941 decemberétől, a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség támogatásával. Herceg János a teljes regionalizmus igézetében vette át az új Kalangyát, hogy az ismét a közvetítő szerepét vállalja magára, de „most már nem északról, hanem innen északra és az ország minden részébe visz üzenetet”, mert „most azt kell megmutatni, hogy mi a Délvidék; a húsz esztendei elszakítottság mit alakított ki benne irodalmi, népi, szellemi, tudományos, művészeti, gazdasági és nemzetiségi téren egyaránt”. Herceg János tisztán látta azt is, hogy az adott helyzetben képtelenség tisztán irodalmi folyóiratot kiadni, hiszen a munkatársak egy része elnémult, egy másik részét elsodorta a háború, a bánságiak pedig (pl. Kristály István, Börcsök Erzsébet) – német megszállás alá kerülve – csak elvétve hallathatták a hangjukat. Éppen ezért cikkírókat gyűjtött köré, akik a numizmatikától a zombori galambászkodásig szinte minden olyan vajdasági életjelenségre ügyeltek, amely „délvidéki” vonatkozása ürügyén a folyóiratba bekerülhetett. Közösségfejlesztésbe kezdett. A szerkesztő erről az időszakról készült kétéves „számadásában” büszkén állapította meg, hogy a „Délvidéknek csaknem minden fontosabb kulturális, gazdasági és tudományos kérdésével foglalkoztunk. A szépirodalom mellett képzőművészeti életünket is számon tartottuk. Legerősebb tárgyköre a Kalangya íróinak azonban mégis a nemzetiségi kérdés volt. Ennek magyarázata kétségkívül kisebbségi sorsunkban keresendő: délvidéki embernek ez a kérdés áll közelebb a szívéhez. S bizonyos elégtétellel mondhatjuk, hogy a nemzetiségi kérdést tárgyaló számtalan tanulmány között egyetlen egyet sem találunk, amely ne a megértés és a kölcsönös megbecsülés útját építette volna. Nincsen a Kalangya két évfolyamában egyetlen mondat, amely bármely velünk élő népre sértő lehetne.” Amikor tehát Herceg János a Kalangya folytonossága érdekében vállalta a szerkesztői teendőket, rendkívül bonyolult feladatokkal került szembe, de vállalta – tette hozzá Hajnal Jenő, aki ennek és az összes többi, egész életét kitöltő vállalásnak, embert és írót próbáló erkölcsi és etikai tettnek a nagysága előtt tisztelegve kívánt eredményes munkát a tanácskozás résztvevőinek.
A konferencia délelőtti ülésszakában Bányai János Herceg János és a novella; Faragó Kornélia A rögzítetlenség élménykörei; Bordás Győző Adalékok Herceg János szerteágazó levelezéséhez; Pastyik László Herceg János kései tanulmányíró munkássága; Gerold László Herceg János színháza; Silling István Herceg János jegyzetei nyelvjárásról és népéletről; Klemm József Ereszalji miniatűrök – Herceg János rádiós jegyzetei; míg a délutáni ülésszakában Fekete J. József Herceg, a (couleur) lokálpatrióta; Náray Éva Vakráma – Herceg János és a képzőművészet; Lovas Ildikó Herceg bekecse; Patócs László A megfigyelés emotív mozzanatai; Gazsó Hargita ,,a szerelemnek ebben a merőben irodalmi lángolásában” – Herceg János levelei Juhász Erzsébethez; ifj. Virág Gábor pedig ,,Volt itt már máskor is háború…” – újraolvasás (újra)kiadás előtt címmel tartott előadást.
Herceg János 1909-ben született Zomborban, és ott is hunyt el 1995. január 29-én. Egész életében folyamatosan írt és szerkesztett, fő műfajának az esszét tartják. Előbb a Kalangya, majd a Híd folyóirat főszerkesztője volt, valamint az Újvidéki Rádióban is dolgozott szerkesztőként. Nyugdíjba vonulása után Doroszlón élt, és továbbra is publikált.
