Negyvenöt éve él Topolyán, harmincöt éve kerámiázik, az idén hetvenéves, tizenöt éve, nyugdíjba vonulása óta vezet iskolán kívüli képzőművészeti szakkört gyermekeknek a legtopolyaibb újvidéki művész. Ezzel a jelzővel Náray Éva képzőművészeti szakíró illette Németh Annát a Múzeumok éjszakáján nyílt retrospektív tárlata megnyitóján.
A jubileumok évét éli az ünnepelt alkotó, aki az újvidéki Tanárképző Főiskola képzőművészeti szakán szerzett oklevelet, 1978-tól pedig tagja lett a Formatervezők és Iparművészek Vajdasági Egyesületének. Németh Anna a pedagógusi tevékenység mellett kezdett el foglalkozni kerámiával. Harmincöt éves munkásságának keresztmetszetét nyújtotta a nemrégiben rendezett retrospektív tárlata, ahol két tanítványával állított ki közösen. Alkotói pályája alatt a kerámiaművész mostanáig több mint százötven közös és huszonnyolc önálló kiállításon mutatkozott be a közönségnek.
1979-ben érdemelte ki először a Formatervezők és Iparművészek Vajdasági Egyesületének Aranyforma díját (Szabó Anikó felvétele)
A napokban otthonában és az ott található műtermében kerestük fel. Személyemben az egykori tanítvány azzal a feltett szándékkal látogatott el Németh Annához, hogy mindenekelőtt a kerámiaművész portréját rajzolja meg szavakban. Később igazolást nyert, hogy lehetetlenre vállalkoztam. Németh Anna esetében – hasonlóan az általa is nagyra becsült dr.Bogomil Karlavarishoz, aki mentora volt, majd művésztársa is lett a Topolyán élő alkotónak – nem választható el egymástól a két hivatás. Németh Anna mindkét területen igyekezett újításokat eszközölni, formabontást elősegíteni. Negyvenöt éve, amikor az újvidéki születésű tanár a moholi, majd a kishegyesi után topolyai általános iskolába került, módszertani változtatásokat kezdeményezett új közegében. Azt vallja, nem tudja különválasztani a kerámiát és az oktatást, mert mind a kettő a szépre nevel:
Egy rövid ideig tartó kiruccanás a korongozó mellől. Eredményeként kerámiakép született (Szabó Anikó felvétele)
– Pedagógusi, mentori tanácsai mellett Karlavaris professzor biztatott, hogy alkotói pályám elején is merjek szembeszállni a hagyománnyal, amely vidékünkön elsősorban színes keramoplasztikákban, absztrakt szobrokban, figurális képzőművészeti alkotásokban mutatkozott meg, és a lelkületemhez közel álló egységes, letisztult stílust kövessem. 1974-ben az egyik tanítványom – kiváló, díjazott munkájának szakmai elismeréseként – finnországi kirándulást nyert. Elkísértem útjára, amelynek során olyan maradandó élményben volt részem, amely meghatározta későbbi alkotói pályámat. A finnországi jugoszláv nagykövet asszony kíséretében látogatást tettem az Arábia kerámiagyárban. Emberközeliségével, melegségével lenyűgözött a finn kerámiaművészet, amely magán viseli a népművészet nyomait. A finnországi látogatás hatására más színben tűntek fel előttem például a Bácskában használatos köcsögök is, kerekded formájukkal. A hosszú petróleumos üvegek adtak ihletet a későbbiekben megformált hosszú vázáimhoz.
A kishegyesi Dévity Imre Ker. Művésztelepen 1980-ban készült Flóra
A népművészet tárgyi értékeiként számon tartott köcsögökhöz hasonlóan művészi alkotásai nagy része is a dísztárgy és a használati tárgy határmezsgyéjén mozog. A női fejet formázó figurális megjelenítések is funkcionálhatnak virágvázaként, egyes kerámiái, színben harmonizáló burával kiegészülve, lámpaként díszíthetik otthonainkat. A kerámia ékszeresdobozai is nagyon közkedveltek… Beszélhetünk-e alkotói pályafutása esetében szakaszokról, hogyan vázolható fel annak alakulástörténete?
– Harmincöt éves alkotói pályafutásom alatt mindvégig kitartottam a korongozás mellett, nem kívántam kitörni az általa szabott keretek közül. Teljes mértékben kielégítettek a korongozásban rejlő lehetőségek. Otthoni környezetben, saját kemencével dolgozom legszívesebben, a mostani a második korongozóm. Nincsenek és nem is voltak korszakaim, igényem sem arra, hogy a korongozást mellőzzem. Csupán egy tizenegy évvel ezelőtt bekövetkezett balesetem hatására tettem egy rövid ideig tartó kiruccanást a lapos kerámiaképek világába. Mindössze négy ilyen képet készítettem, majd visszatértem a koronghoz. Kerámiaalkotásaim megformálásánál a kezdetektől fogva a kő színeit alkalmazom, legkedveltebb agyagtípusommá pedig a nem durva szemcsés, bársonyosan simítható, fehér samotos agyag vált. Gyerekeim kezébe is szívesen adom ezt a „szófogadó” agyagtípust. A legkedveltebb formámnak tekintett kerek, kisebb formák életre hívása a kezdeti alkotói tapasztalatlanságomnak köszönhető. Annak a hozadéka, hogy első próbálkozásaim során, korongozás közben, amikor még nem voltam tisztában az egyes agyagtípusok jellemzőivel, folyamatosan labdába szaladt az anyag a kezeim között. Az egyik munkámat ért véletlen balesetnek, a vázámon keletkezett horpadásnak köszönhetem, hogy a későbbiekben már tudatosan alkalmaztam a különböző technikával kivitelezett díszítőmotívumok: bevágások, karcolások, mélyedések, csíkozások megjelenítését.
A JMMT 2000-es kiállításának anyagából
Retrospektív tárlatát huszonnyolc önálló és több mint százötven közös tárlat előzte meg.
– Bemutatkozó tárlatomat Újvidéken, szülővárosomban Fehér Ferenc nyitotta meg. Számomra nagyon fontosak a befogadói, a szakmai véleményezések, visszacsatolások. Maradandó élményt jelentettek első kiállításom életre hívásánál Fehér Ferenc szavai is, aki maga ajánlotta fel, hogy véleményezné tárlatomat. Hasonlóan szívesen idézem fel emlékezetemben az akkori tárlatomon jelen lévő Jasna Melvinger költő és műfordító gondolatait is. Szívesen emlékezem a valamikori jugoszláv tagköztársaságokban megvalósuló vándorkiállítások során szerzett élményekre, csakúgy mint a bécsi, párizsi bemutatkozások tapasztalataira, a valenciai formatervezői kiállításokon szerzett elismerésekre. Meghatározó élmény volt többek között az is, hogy két alkalommal japán és dél-koreai művészekkel állíthattam ki a zágrábi minikerámia-kiállításon.
Feltételezem, személyes művészi sikereihez hasonlóan a pedagógus Németh Annát az is nagy büszkeséggel és örömmel tölti el, hogy diákjainak teljesítményét a hazai elismeréseken kívül Spanyolországtól Kairón át Indiáig szerte a világon ismerik és elismerik.
– Engem már pályafutásom legelején lenyűgözött a gyerekek papírra vetett vizuális megnyilvánulása. Úgy érzem, hogy a gyerekek, amit látnak, azt lelkükön keresztül megszűrve közvetítik. A lehetőséget arra, hogy tanítványaim munkáit bemutathassuk a szélesebb közönségnek, megmérettessük itthon és határainkon túl is, szintén elsősorban Bogomil Karlavaris professzornak köszönhetjük. Az általa Újvidéken működhetett képzőművészeti nevelési központ közvetítésével az én tanítványaim is bemutatkozhattak munkáikkal a nagyvilágban. A nyugdíjba vonulásom óta működtetett Szivárvány szakkörbe járó gyerekeimnek is keresem a lehetőséget a megmutatkozásra.
