Egy külvárosi iskola egyetlen osztályának áldokumentarista ábrázolásával Laurent Cantet Azosztály (Entre les murs) című játékfilmjében kellő érzékenységgel szól az oktatásügy modern kihívásairól, az etnikai jellegű konfliktusokról, és mindebből kifolyólag a társadalmi párbeszéd ellehetetlenítéséről, ami a különbözőségeknek a politikai korrektség nevében történő szem elől tévesztéséből fakad. A François Bégaudeau regénye nyomán készült alkotás, egy tanévnyi történések feldolgozásával, többnyire hátrányos társadalmi helyzetben élő, különböző kulturális közegből érkező diákok egymás közötti kommunikációját, illetve őshonos francia tanáraikkal való megértésének lehetőségeit boncolgatja a berögződött szokások, génekbe plántált társadalmi normák, vallásos előítéletek, generációs és minden egyéb különbözőségek függvényében.
A Párizs huszadik kerületében levő iskola szóban forgó osztályának mindenféle etnikumhoz tartozó 14-15 éves tanulói a modern francia társadalom tarkaságát tükrözik. A film társadalmi háttere kapcsán el kell mondani, hogy más, volt gyarmati nagyhatalmakhoz hasonlóan Franciaország is lehetővé teszi, hogy az egykori gyarmatain születettek viszonylag könnyen szerezhessenek francia állampolgárságot, amivel a sokszor általános szegénységben élő érintettek nagy számban élnek is. Marokkó, Algéria, Tunézia, Szenegál, Elefántcsontpart, Mauritánia, Mali azok az országok, ahonnan a legtöbb bevándorló érkezik Franciaországba, de rajtuk kívül számos kínai, orosz, vietnami és egyéb állampolgár is legálisan vagy illegálisan letelepedik az országban. A különböző rasszhoz, vallási felekezethez és nemzetiséghez tartozó egyének több évtizedes egymás mellett élése, továbbá a hatvanas évek elejétől életbe lépő rasszizmusellenes intézmények és eljárások kifejlesztése sokkal magasabb toleranciaszintet eredményeztek, mint amilyen például a Balkán-félsziget vagy Közép-Európa bármely országában uralkodik, a legtöbb esetben a másság elfogadása magától értetődik. Ugyanakkor mellébeszélés lenne azt állítani, hogy teljes mértékben problémamentes a különböző etnikumokhoz tartozó bevándorlók – főleg az első és a második generáció tagjainak – beilleszkedése a társadalomba, akiknek integrálódását, a sajátos kulturális háttér mellett, sokszor szociális állapotuk is megnehezíti. A szegénység, a munkanélküliség, az iskolai képzettség hiánya és a bűnözés egymást generáló problémák, amelyek a bevándorlók körében rendszerint felmerülnek. Ennek a jelenségnek szélsőséges elutasításaként az őshonos franciák bizonyos körében jelen van az idegengyűlölet és a rasszizmus, amire a filmben néhány színes bőrű srác rá is mutat.
A sokszor kilátástalannak tűnő társadalmi miliő, ahonnan a diákok zöme érkezik, a teljes identitászavar, amivel küzdenek, és az iskola iránt tanúsított közönyük nehéz kihívások elé állítják az iskolában dolgozó tanerőt. A tanárok a tolerancia szellemében mindent megtesznek azért, hogy a lehető legtöbbet nyújtsák diákjaiknak és segítsenek nekik a társadalomba való teljes beépülésben, úgy az átadott tudás által, mint a szolidaritásvállalás terén is – kiváló példa e másikra, amikor a tanárok pénzt gyűjtenek egy ügyvéd tiszteletdíjának költségeire, hogy megakadályozzák az egyik kínai srác édesanyjának a kitoloncoltatását az országból –, de nem számít rendkívüli esetnek az sem, ha a temperamentumos diáksereg alkalomadtán a legtürelmesebb tanárt is eltántorítja az együttműködő munkától.
François Marin (François Bégaudeau) osztályfőnök sajátos pedagógiai módszertannal igyekszik felkelteni a gyerekek érdeklődését a tanulás iránt. A harmincas éveiben járó franciatanár rendkívüli empátiával viszonyul diákjaihoz, folyamatos kommunikáció által igyekszik mindenekelőtt gondolkodásra, egyéni vélemény formálásra serkenteni őket, ugyanakkor rámutatni a számukra merőben érdektelen tananyag bizonyos részeinek fontosságára. François kérdezve tanít és válaszolva tanul; provokál és engedi, hogy őt is provokálják; gyakran olyan munkamódszereket alkalmaz, amelyekkel többet megtudhat a diákok magánéletéről. Az önmagukról készített jellemzés felolvasása során betekintést nyerhetünk a fiatalok érdeklődési körébe, egyéni világába, intim vágyaik szférájába, ami által egy sajátos közeg szociológiai és pszichológiai profilja állítható fel. Az egyik lány például művében elárulja, hogy legszívesebben rendőr vagy rapper szeretne lenni, amivel azt sugallja, hogy az ő tizenéves szemszögéből javításra szorul a körülötte lévő társadalom, amelynek jobbá tételéhez kész rendőrként hozzájárulni, vagy tarthatatlansága ellen rapperként felemelni a hangját; de azt is megtudhatjuk, hogy a fekete bőrűek hogyan különböztetik meg egymást származás szerint, mert számukra egyáltalán nem mindegy, hogy valaki karibi vagy mali; az egyik fekete bőrű fiú viszont arról számol be, hogy elutasította osztálytársa édesanyjának ebédre való invitálását, mert az ő felfogása szerint azzal, hogy asztalhoz ülne egy idegen nővel, megszégyenítené őt.
Az órákon zajló állandó párbeszéd, a tanár és diákjai egymás iránti nyitottsága ellenére – ami egészen odáig megy, hogy az egyik tanuló egyenesen megkérdezi François-t: homoszexuális-e –, a néző kénytelen szembesülni azzal a ténnyel, hogy a tanár értékrendje és kulturális tere merőben elüt diákjaiétól, mint ahogyan azoké is sokban különbözik egymástól, ami számos esetben megnehezíti a másik teljes megértését. A francia irodalmi nyelvben szerepelő szavak egész sorát a diákok nem értik, ezek hallatán grimaszkodva nyugtázzák, hogy már senki sem használja őket, az osztályfőnökük által alkalmazott kifejezéseket egy részük másképp értelmezi és más kontextusban használja,az egyik színes bőrű lánynak például a Luxemburg nem parkot vagy országot, hanem metróállomást jelent. François végül saját csapdájába sétál bele, a túl hosszúra engedett gyeplő verbális összetűzéseknek ad teret, az egyik vita hevében pedig a tanár olyat mond két tanulólánynak, amin mindketten felháborodnak, hiszen az ő értelmezésük szerint osztályfőnökük lekurvázta őket, amivel a tanári kar jelentős része is egyetért. A film egyik alapkonfliktusát beindító kijelentés után már késő a tanár iránti tiszteletre hivatkozni, a szavak különbözőféle értelmezhetőségével magyarázkodni, a kimondottat nem lehet visszaszívni.
A mű eredeti címével összhangban a cselekmény többnyire a falak között játszódik (mindenesetre a kamera sohasem hagyja el az iskolaudvart): leginkább órán, tanár és diákok közötti kommunikációval, fogadóórán az osztályfőnök és a szülők megbeszélésével vagy a tanáriban különféle tárgyalás vagy laza tanári társalgás közepette. A forgatókönyv François Bégaudeau saját tanári tapasztalatain alapuló regénye nyomán készült, azonban a film forgatása közben, a lényegében önmagukat alakító fiatalok állandó közreműködésével, folyamatosan változott. Pont ennek a szabadosságnak köszönhetően az alkotás legnagyobb erőssége maga a hitelessége: a dokumentarista ábrázolásmód stíluseszközeinek felhasználásával a három kameraállásból felvett életszituációk a legapróbb részletekig meggyőzően hatnak. Ez egyrészt az osztályfőnököt megtestesítő François Bégaudeau és a diákokat alakító amatőr színészsereg játékát dicséri, másrészt pedig a mű pártatlanságának az érdeme. Laurent Cantet ugyanis egyetlen pillanatra sem engedi meg, hogy szimpátiái bármelyik irányban is elmozduljanak, a mű „csak” ábrázol, a lehetséges következtetéseket a nézőnek egyedül kell levonnia. Annál is inkább, mert a film nem nyújt katarzisélményt, a történet nem fut ki egy minden szálat elvarró megoldásba, a felvázolt problémák zöme függőben marad, és megvárja a következő tanévet.
Az osztály nem képi világának látványosságával vagy fordulatokban gazdag cselekményével nyűgöz le, hanem mindennemű sallangoktól lecsupaszított életszerűségével. Cantet ügyesen kiküszöböli a végletszerű iskolaábrázolás buktatóit, az általa bemutatott tanügyi intézmény nem az ártatlan gyerekek egyéniségét elnyomni hivatott hatalom megtestesítője, ugyanakkor nem is a kiskamaszok valamennyi problémáját megoldó varázshely, hanem esendő emberek bonyolult viszonyrendszerének a színtere. A filmben ábrázolt iskolában nincs jó vagy rossz oldal, emberek vannak, kicsik és nagyok, akik nap mint nap egymásra vannak utalva, és akiknek alaposan meg kell dolgozniuk a másik tiszteletéért. Tanárok, akik egyszerre aggódnak tanítványaik sorsán és a kávé árán, és diákok, akik egyformán hajlamosak az új ismeretek elsajátítására, mint a lázadásra. Az önmagában is összetett kapcsolatrendszert tovább komplikálják az etnikai sokszínűségből fakadó problémák, amelyeket Cantet nem kerül meg, hanem tárgyilagosan, mindenféle dagályosság nélkül a néző elé tár, azt sugallva ezáltal, hogy sokszor éppen a kulturális különbözőségek elhallgatása gátolja az előítéletek leküzdéséhez szükséges társadalmi párbeszédet.
ENTRE LES MURS – francia, 2008. Rendező: Laurent Cantet. Forgatókönyv: François Bégaudeau regénye nyomán Laurent Cantet, Robin Campillo és François Bégaudeau. Operatőr: Pierre Milon. Vágó: Robin Campillo. Producer: Caroline Benjo és Carole Scotta. Szereplők: François Bégaudeau (François Marin), Frank Keita (Souleymane), Rachel Régulier (Khoumba), Esméralda Ouertani (Esméralda), Louise Grindberg (Louise), Boubacar Touré (Boubacar). Gyártó: Haut et Cort / Canal +. 128 perc.
