Dimitrijevics Annával két éve jelent meg interjú a napilapunk hasábjain, amikor doktori címet szerzett az Oxfordi Egyetemen. Akkor a topolyai nagynéni közbenjárásával vettük fel vele a kapcsolatot, és a világháló segítségével készült az interjú. Idén nyáron Topolyán, a szülői házban sikerült személyesen találkoznom vele. Egy megjelenés előtt álló tanulmány apropóján készült a most következő beszélgetés.
– Topolyainak mondom magam, de laktunk Szabadkán, Újvidéken és Temerinben is. Mint annyian mások, mi is a háború idején költöztünk el. Édesapám Magyarországon, Kecskemét közelében talált állást, és nem sokkal rá mi is követtük őt. Másodikos gimnazista koromban részt vettem a Soros Alapítvány egy versenyén. Ennek egyik nyerteseként egy évet Cambridge-ben, bentlakásos iskolában tölthettem. Az iskolám ezután felajánlotta, hogy átvállalja az ösztöndíjam teljes terhét a következő évben is, így már ott érettségiztem, és ott jelentkeztem egyetemre is. Az első diplomámat filozófia–politológia–közgazdaságtan szakon szereztem meg, ami Oxford specialitása. Egyrészt úgy éreztem, hogy ez a képzettség még nyitva tartja előttem a lehetőségeket, másrészt nagyon élveztem a változatosságot, amit nyújtott. A doktori disszertációmat arról írtam, hogy milyen változások befolyásolják az etnikai konfliktusok elmérgesedését a társadalompszichológia, a statisztika, a politikaelmélet szemszögéből és egyéb megközelítéseken keresztül. Jelenleg a Világbanknál vagyok ideiglenesen szaktanácsadó, ősztől pedig a cambridge-i egyetemen töltök be egy kutatói-előadói posztot.
- Beszélgetésünk apropója egy vajdasági kutatómunka vége. Mostanában elkoptatott szó a tolerancia, a tanulmányod címében te is így fogalmaztál, hogy az együttélési hajlandóságot és a toleranciakészséget befolyásoló tényezők.
– Ha elkoptatott íze keletkezik egy szónak, az vagy a kifejezőkészségünk szegénységét jelzi, vagy azt, hogy hasznosságát megkérdőjelezik. Régen a testvériség-egységet hallottuk úton-útfélen, azután kiderült, hogy az az út végül testvérháborúba vezetett. Manapság a toleranciát erősítjük, de a múlt tükrében megjelenik a kérdés, hogy nem a régi történet-e ez új köntösben? Létezik-e egyáltalán ez a tolerancia, és ha igen, lehet-e azt irányítottan befolyásolni? Én azt hiszem, erre a kérdésre maga a múlt adja meg a választ. Szomszédot szomszéd ellen fordítani, a konfliktushajlandóságot növelni nyilvánvalóan meg lehetett tenni. Ez viszont azt jelenti, hogy az irányba is lehet lépéseket tenni, hogy ennek csökkentsük a valószínűségét. Ebben pedig csak segíthet az, ha jobban megismerjük a jelenség természetét.
Egy felmérés nem törekedhet arra, hogy választ nyújtson, csak arra, hogy a tájékozódási folyamathoz hozzájáruljon. A nagyobb lélegzetű és jól kivitelezett felméréseknek is megvannak a korlátaik, amiknek kezeléséhez is léteznek módszerek. Előnyük az, hogy segítségükkel felfedezhetünk, illetve adatokkal igazolhatunk tendenciákat, sőt a megfelelő statisztikai programok segítségével tesztelhetünk is feltevéseket. Bármennyire is jól ismeri valaki a közvetlen környezetét, az ritkán fedi le a társadalom minden rétegét; az anekdota nem adat.
A vizsgált közeg ismerete természetesen fontos egy felmérés megtervezésében és a már összegyűlt adatok értelmezésében, ezért az akadémia körein belül nincs olyan kutatómunka, ahol nem kérnék ki szakértők és kollégák véleményét a folyamat során. Köszönettel fogadtam brit, szerb és vajdasági magyar társadalomtudósok visszajelzéseit, és külön szeretném kiemelni a segítséget, amit dr.Gábrity Molnár Irén nyújtott. Úgy hiszem, a felmérésem lezárultával érdekes összevetni az eredményeket a Vajdaságban ez idáig lefolytatott kutatások eredményeivel.
- Hogyan tartottad a csapattal a kapcsolatot?
– Természetesen találkoztunk a kutatás kezdete előtt. Először Szabadkán gyűltünk össze, ahol bemutattam a kutatást, a módszert és felkészítettem a kérdezőbiztosokat. Utána két napig előfelmérést végeztünk. A felmérés a különböző helyszíneken július közepe és szeptember közepe között zajlott. A terepmunka alatt vissza kellett utaznom Angliába, de a világhálón és telefonon is tartottuk a kapcsolatot. Hatékony összekötőm Topolyán összegyűjtötte és beszkennelte a kérdőíveket, így időközben is folyamatosan jutott el hozzám az anyag. Végül a lezáráskor ismét hazajöttem. A kutatómunka tavaly júliusban kezdődött, és szeptemberig tartott az adatgyűjtés, egy-egy helyszínen, Topolyán, Temerinben, Szávaszentdemeteren közel egy hónapig tartott a felmérés. Azóta Cambridge-ben, Oxfordban és más egyetemi szemináriumokon is bemutattam az anyagot. Terveim szerint nemzetközi szaklapban és természetesen itthon is szeretném megjelentetni.
- Igen érzékeny témákat vetettél fel a kérdőívben.
– Rákérdeztem például arra, hogy hallottak-e az etnikai alapon elkövetett incidensekről, hogy ezek megindokolhatók-e, és mivel, ismernek-e valakit, aki áldozatul esett ilyen incidenseknek, ismernek-e elkövetőket, mi lehet az okuk az ilyen incidenseknek, hajlandók lennének-e gyermeküket magyarral, illetve szerbbel házasítani, az unokákat mindkét kultúrában felnevelni. Továbbá megkértem őket, hogy egytől tízig terjedő skálán becsüljék fel a szerbek, a magyarok, illetve a menekültek gazdasági helyzetét. Magát a felmérést azzal a kérdéssel zártam, hogy rajongói-e Rúzsa Magdinak, a szerb változatban természetesen egy kis magyarázattal. Érdekessége, hogy kísérleti jelleget is kölcsönöztünk a felmérésnek, azáltal, hogy a felénél, az érzékeny témakörök előtt egy olyan nemzeti kérdést tettünk fel, amitől elvárhattuk, hogy befolyásolhatja az utána következő válaszokat. Másoknál viszont a titói időkre kérdeztünk rá, így össze tudtuk vetni a válaszcsoportok közötti különbséget.
A szerb nyelvű felmérésben Koszovóra kérdeztünk rá, egy Nikolićtól származó idézet kapcsán, a magyar kérdőívek esetben egy Trianonról készült dokumentumfilm vetítésére kérdeztünk rá. Érdekes módon azt tapasztaltuk, hogy bizony voltak különbségek. Mégpedig olyan szempontból, hogy ennek alapján további következtetésekre is tudunk jutni, arra, hogy a nacionalista töltetű témák pontosan kiknél tudják aktiválni a konfliktuskészséget, illetve az együttélési hajlandóság csökkenését.
- Ez a tanulmány hol helyezkedik el a mindennapi munkádban?
– A Cambridge-i Egyetem felosztása egy föderális államéhoz hasonlítható. A tanítás egy része központosítva folyik, de nagy része a kollégiumokon belül zajlik, kis létszámú és a máshol megszokotthoz képest rendhagyó formátumú órákon. Bizonyos kereteken belül a saját kutatási területeiket is beépíthetik a tanárok az előadott anyagba, ami a diákoknak is előnyére válik, hiszen a legfrissebb és a legizgalmasabb irányzatokhoz és tudásanyaghoz férhetnek így hozzá. A központi előadásaim keretében például órát tartok a mexikói zapatista felkelésről – néhány éve ott végeztem kutatómunkát az indián felkelők között. Ez a tananyag a többedévesek szabadon választható opciói között van, és egyike a legnépszerűbbeknek.
A fő szakterületem az etnikai konfliktusok, a belháborúk, illetve a demokratizálódás folyamata, és tágabban a politikai intézmények. Sok szempontból kapcsolódik tehát ez a felmérés a kutatási területemhez, és nagy érdeklődéssel fogadták a külhoni kollégáim is az eredményeket. Elméleti szempontból is akadt, ami érdekes. Például az egyik dolog (leegyszerűsítve), ami foglalkoztatja ezen a szakterületen a kutatókat, az az, hogy vajon nacionalista politikusok befolyásolják-e a tömegeket; vagy a konfliktusok az egyes etnikai csoportokat ért sérelmekből, hátrányos megkülönböztetésből fakadnak; vagy a konfliktusok fő jellegzetessége, hogy alkalmat szolgáltatnak arra, hogy a közemberek a saját, személyes sérelmeiket orvosolják, és érdeküket érvényesítsék egy hivatalosan szentesített ürügy alatt. Viszonylag kevés az olyan felmérés, ami alacsonyabb intenzitású konfliktushelyzetekben készül.
- A nyáron Dél-Amerikában tartózkodtál, a világbanki munkádból adódóan. Két éve Indiából küldtél a világhálón készült interjúhoz képet, most Peru és Chile életébe kaptál betekintést…
– Ez az út részben egy nemzetközi politológuskonferenciához kapcsolódott, amit Santiago de Chilében rendeztek meg. Előadásom a demokratizálódásban levő átmeneti időszakok jogi problémáival foglalkozott. Utam másik része pedig a világbanki küldetés jegyében zajlott, aminek során Chilében és Peruban mértük fel, hogy ki lenne megfelelő partner a régióban a Világbank természeti katasztrófák utáni újjáépítésre felkészítő programjához. Az utolsó megbeszélésünk egy kormányszervvel azt a meglepetést tartogatta, hogy a jelenlévők közül senki sem beszélt angolul, így kénytelen voltam az igencsak rozsdásodó spanyoltudásommal tolmácsnak is beállni! Az út újra felkeltette érdeklődésemet az inka birodalom iránt is – a szocialista, központosított gazdaságtervezésnek lett volna mit tanulnia tőlük.
- Topolyára nemcsak a családi kötelékek miatt látogatsz, hanem másfél éve elnöke vagy egy civil szervezetnek. Miért volt szükség erre a szerepvállalásra?
– Úgy vélem, hogy mindenkinek kötelessége valamit tenni a közösségért. Az értelmi sérült gyermekek ügyével még diákéveim során találkoztam, amikor szintén önkéntesként dolgoztam hasonló kezdeményezéseknél. Nagynénémék támogatói a Bethesda Szeretetszolgálatnak, őáltaluk kerültem közelebb a civil szervezethez, és egy idő után megtiszteltek azzal, hogy megválasztottak elnökké. A nehézségek ellenére is sikeresnek bizonyult az elmúlt időszak. Közös erővel átdolgoztuk a szervezet szerkezeti struktúráját, ami egyrészt a mindennapi életet teszi gördülékennyé és segíti az átláthatóságot, másrészt olyan alapokra helyezett minket, ami remélhetőleg hozzásegít a pályázatokon való sikeres szerepléshez. Jelenleg is megvalósul egy nagyprojektum egy holland forrásból a BCIF-en keresztül, amely kilenc hónapon át tartó oktatási programot is tartalmaz az ép gyerekeknek a sérültek világáról, és a munkafeltételek javítására is sor kerülhetett. Egyfolytában kutatjuk a forrásokat, lehetőségeket, amelyek továbbra is biztosítanák a jövőnket és a fejlődésünket, hogy minél jobban segíthessük a fogyatékossággal élő embereket. Annak ellenére, hogy nem itt élek, e-mailen, videokonferencián keresztül rendszeresen tartjuk a kapcsolatot.
- Most ősszel hogyan folytatódik a munkád?
– Oxford és Cambridge között osztom meg az időmet, tanévkezdésig készülök a következő tanévre, másrészt pedig a publikációkkal foglalkozom, hiszen több munkám is publikálás előtt áll.
Dr. Dimitrijevics Annának, a Cambridge-i Egyetem kutató-előadójának tanulmányát egy hét múlva olvashatják. A kutatómunka során tavaly nyáron egy kérdőíves felmérés keretében arra keresett a szerző választ, hogy milyen tényezők befolyásolják a Vajdaságban a többnemzetiségi együttélési hajlandóságot.
