Könnyű a diófáról írni, a lenolajról, a festmények illatáról, meg arról, hogy a művészet és így a művésztelep fogalma is a szépséggel cimborál. Könnyű a harmóniáról írni, hiszen megfoghatatlan és szép hasonlatokkal meg jelzős szerkezetekkel lehet elegánsan mellébeszélni.
Annál nehezebb jó mondatot írni arról, hogy hogyan tovább az 1978-ban ómoravicainak indult, ma ómoravicai/bácskossuthfalvi 9+1 Művésztelepen. Nehéz választ adni, mert a tovább célt is feltételez. Célt? Mi a művésztelepek célja? A művészet? Mi a művészet célja? Egyáltalán mi a művészet? Tükrözés, vajúdás, szépség és harmónia? Mi a szép és mi a harmónia? Békesség? Boldogság? És így folytatva akaratlanul is eljutunk a végső kérdésig, hogy: Mi dolgunk ezen a világon? Ennek megfejtése pedig minden kérdést feleslegessé tesz.
Hosszúra sikeredett ez a bevezető, pedig csak annyit szerettem volna elmondani, hogy nincsenek válaszaim. És azt sem tudom elmondani, hogy van e jövőjük a művésztelepeknek és milyen úton, milyen formában haladjon tovább a 9+1. Csak kérdéseim vannak és néhány művész véleménye, amelyet Bácskossuthfalván rögzítettem dióveréskor, jó szagú képek között, amikor a művésztelep egyik alapítója és régóta mindenese, Novák Mihály többedmagával, a telep működési és művészeti kérdéseire keresett választ egy nemrég megtartott tanácskozáson.
Ifj. Novák Mihály
Tolnai Ottó író
– Én ott lehettem Ács és Konjović mellett 1956 körül a topolyai művésztelepen, ott nőttem fel de facto a lábuknál, és Benesen keresztül, aki tanárom volt, láttam, hogy mi a titkuk a művésztelepeknek. Az, hogy összejön néhány művész, hogy egy hullámhosszra kerülnek, és ott megszületik valami. Ez a titkuk a művésztelepeknek. Ezt nem lehet mesterségesen létrehozni. Szükséges egy mag, ami itt megvan. A leglényegesebb megtalálni, megnevezni ennek a művésztelepnek a lényegét, amit én a helyi kötődésben és a világi dolgok találkozásában látok. A hely szellemét kell hangsúlyozni, a tájat, amely itt benyúlik az udvarban, és a multikulturálisat, a világit, ami adva van. Minél jobb művészeket kell ide meghívni Belgrádból, Zágrábból, Splitből, Magyarországról, Erdélyből, Montenegróból, Szarajevóból. Hinni kell magunkban, és aztán könnyű a következő lépést megtenni. Én a Dombos Festet, a Nagy József Színházat, a Kosztolányi Színházat és ezt a művésztelepet is csodának nevezem. Itt valami megszületett.
A lényeg az, hogy megmaradjon a kis közösség és a maximális igény.
Csernik Attila
Szajkó István festő
– Van jövőjük a művésztelepeknek. A 9+1-nek is, amelyet a topolyai és a zentai művésztelepek egyfajta folytatásának tartom. Számomra ez a lazább, társalgással és tapasztalatcserével együtt járó alkotási forma is fontos, de én azt szeretem, ha a művésztelep festés is. Bár a művésztelep a műtermi munka meghittségének pontosan az ellentéte, az itt szerzett tapasztalatok és élmények fontosak, mert a félbehagyott képeken és a későbbi alkotásaimon is megjelennek. Fontos, hogy egy levegőt szívjunk, és ne csak a kiállításokon nézzük meg egymás munkáit.
Novák Mihály, a művésztelep vezetője
– Lassan 180 éve szerveződnek ilyen hagyományos formában a művésztelepek. De hogyan tovább? Ezt a kérdést próbáltuk körüljárni itt, a 31 éves 9+1 Művésztelep tanácskozásán. Az a kérdés, hogy mi a művésztelepek feladata 2000 után. Sok a művésztelep. Gombamód szaporodnak. Követelményekhez kellene kötni az újabb művésztelepek indítását. Fontos lenne a táborozások alatt létrejött alkotások tárolásának és gondozásának a megoldása is, mert az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy sok értékes alkotás elkallódik. A mi munkánk egyik formája, hogy kimegyünk az emberek közé, és így közelebb hozzuk, visszük hozzájuk a művészetet, amitől ők annyira eltávolodtak az utóbbi időben. Az egyszerű emberek élvezik, amikor közöttük, az utcán alkotunk, amikor meglátják egymás arcát a papíron. Hónunk alá kell venni a rajztömböt, a palettát, és ki kell menni a fák árnyékába, a templomok hűvösébe, az emberek közé.
Ha nem hinnék a művésztelepek jövőjében, akkor én ezt nem is csinálnám.
Mint megannyi alkotótábor, a 9+1 is megszokott módon, néha kevesebb, néha több gonddal küszködve igyekszik megfelelni a barbizoni elődök eszméjének. Ugyanakkor igyekszik más is lenni. Persze nem elég különbözni. A nagy célok ködbe vesznek, a kicsik pedig porba hullnak. Régi igazság, hogy a művészetekben nincs demokrácia, nincs önigazgatás, még akkor sem, hogyha az ecsetek és paletták egyforma méretűek. Más a kéz! A lényeg valahol itt keresendő. A kézben. Az elmúlt esztendőkben is jó kezekben volt ez a szerény kollektíva. A megszokott táborozások és kiállítások sora két új formációval gazdagodott. Egy ifjúsági táborral, melynek eredményeként friss áramlatok járták be a valós és a képeken megrajzolt teret. Jó hangulatot és a hagyományos alkotói módszerek régi tiszteletét hozta az a kísérlet is, hogy évente váltakozva valamelyik jeles alkotónk hívja Bácskossuthfalván asztala köré a gondolkozásban, nyíltságban és alkotói érzékenységben hozzá hasonló művésztársakat. Jövőre Szajkó Istváné az asztal.
A művészet nem a táblaképpel kezdődik, és nem is azzal ér véget. A művészet maga az ember, minden harmóniájával és disszonanciájával. Hallgatózni kell. A képek szavak nélkül mesélnek.
Művésztelep
Az általunk ma ismert művésztelepek elődjét 1830 körül szervezték meg a hagyományos formák és módszerek ellen lázadó francia művészek a fontainebleau-i erdőben, Barbizon falucska mellett. Magyarországon ez az alkotási forma a nagybányai művészteleppel indult 1898-ban. Szerbiában Nadežda Petrović szervezte meg az első táborozást 1907-ben Sićevón. Vajdaságban is szép hagyományuk van a művésztelepeknek. Az 1952-ben alakult Zentai Művésztelep volt az első Jugoszláviában.
