Az ember a teremtés lényegi tulajdonságának birtoklásával áll kapcsolatban a kiismerhetetlen felsőbb erőkkel; azok másolataként rendezkedhet az adott térben és időben, azaz képes alakítani saját világát. Képes a változtatásra. Ez tehát a minőségi többlet, és – mint már állítottuk – e folyamatban a tettet megelőzi a gondolat, amely még szunnyad, egyfajta elmosódó révület, még nem áll össze mintává, amely aztán meghatároz minden későbbi képletet. Verebes alakjait ebben az állapotban találjuk, amolyan érlelődési szakaszban, egy pillanattal a teremtő gondolat megjelenése előtt. A létösszetevők még szétgurulva, az egymástól függő kapcsolódásnak semmi jele, ám a most alulról felfelé örvénylő tölcsér egyre szélesedő körkörösségében a születendő gondolat már puha gyolcsban, persze a rá következő hatástól azonban még innen, levés és létezés lét-alakjainak körvonalazódásából talán csak a suhanásra vágyó rezdület, meg az a folytonosan újjáéledő, tapadó szomjúság…
(Egyébként: minden vallás valahonnan innen eredezteti a világteremtés kezdetét, ebben az előkészítő mozdulatlanságban, s amikor az esély rajtpisztolya eldördül – az már a következő lépés, az már a derengő indulás, és ködoszlóban az ősminták felsejlése is.)
Nem tudni, az alvó titánokban, ott legbelül, megjelenik-e immár az első gondolat árnyéka, szüremlik-e, szilárdul-e lassan-lassan a látnokiság, bár ezt is kissé félve mondjuk, hiszen a látnokiság már egyfajta belső látást és éberség-csírát feltételez, ám mindennek meglétét csak találgathatjuk, a csukott szemek erről nem árulkodnak. Felfedik viszont Verebes György végtelenül izgalmas kísérletét, hogy látomás-tapasztalatait tudtunkra adja, sugallja, másoknál is a beinduló mágikus erőkre bízva a megoldást – és a feloldást. A nyugvópont titkos helyéről tudósít ő, ahol még minden lehetséges. Az elszalasztott, vagy éppen a teremtő pillanat küszöbéhez érkezve mi pedig immár társutasaivá válunk.
(Elhangzott december 11-én a zEtna VI. Irodalmi Fesztiválján, Verebes György Alvó titánok c. albumának bemutatóján)
