Farkas L. Zsuzsa (A mai Kilátót a bácskossuthfalvi 9+1 művésztelep alkotóinak munkáival illusztráltuk)
Cikós Tibor alkotása
A negyedik jut eszembe. Nem az első szolga, aki öt talentumot kapott és ügyesen szaporította azt, nem a második, aki a két talentumot kamatoztatta, még a harmadik szolga sem, akitől, Máté szerint (Mt 25, 14—30), ura utólag azt az egy talentumot is elvette, mert félelmében elásta, hogy maradéktalanul visszaadhassa.
A negyedik szolga jut eszembe, akit az evangélisták nem említenek. A negyedik szolga egyetlen talentumát hittel, reménnyel és szeretettel a magasba dobta, hogy a teremtés fénye megcsillanjon rajta. Vajon mit érdemel ez a negyedik szolga, aki faragott tabernákulumra, fénnyel áztatott festményre, pentaton dallamra, csendesen zsongó szonettre, haszontalan művészetre, örömre és fájdalomra váltotta talentumát? Mit érdemel urától az a szolga, aki talentumával nem hasznot gyarapít?
A negyedik, aki most, nyáron is ott ült a harmincéves bácskossuthfalvi 9+1 művésztelep verandáján, férfi volt és nő, csongrádi, bajai és itthonról jött, temesvári, topolyai, óbecsei és temerini. Rendhagyó időben kávézott, és az éjt rendszerint napra cserélte. Erőteljes, széles ecsetvonásokkal a vásznon, a szépemlékű szobrász, Nagy Laci arcát hajnalig kereste. Lódi-féle vörösborban a gyöngyöt, a muskátli vörös színében pedig a fényt fürkészte. Kőből Vénuszt faragott, meg arcot. Apró virágokból képet festett, Stockholmból jött és Pál Karcsi meggypálinkájától feltekintett a csillagos nagy égre. Grafikát sajtolt és hálából meg kíváncsiságból arcokat rajzolt.
Tizenhárman voltunk idén a negyedik szolga, és dobtuk a magasba, a fény felé, az úr által ránk bízott talentumot… és volt rá példa, hogy megcsillant.
