Németh Mátyás: Ismerkedem a számítógéppel
Abból az alkalomból látogattunk el Németh Mátyás nyugalmazott fotóriporter kollégánk temerini családi házába, hogy szeptember folyamán kiállítása volt Esztergomban, az élményfürdő galériás aulájában. A „vajdasági táj megörökítője”, ahogy Németh Mátyást nevezte egy helyen kritikusa, a déli vidék mellett az esztergomi táj több ismert részletét is megfestette. Erre a kiállításra mintegy negyven akvarelljét vitte el. A kiállítás megnyitóján számos helybéli képzőművész pártoló, városházi képviselő és műértő volt jelen. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Esztergom nemcsak a történelmi múltat őrző gyűjtemények kincsestára, hanem a kortárs művészet galériáinak is otthont nyújt.
Temerini utca egykor
● Mintha a szíved csücske lenne Esztergom. Honnan van ez a vonzódás az Árpád-kori főváros iránt? – kérdezem, miután szemtől szemben helyet foglaltunk az asztalnál az egykor fotográfus műteremként használt helyiségben.
– Most elmondom neked – kezdte kollégánk –, hogy még az ötvenes években, úgy 15-16 évesen, mintegy negyven országból leveleztem eszperantó nyelven, de magyarul is egy esztergomi barátommal. Úgy hozta a sors, hogy 1958-ban én vittem neki Temerinből a menyasszonyt, akivel már korábbról levelezett. Ezt követően bővültek a kapcsolataink. Nagyon megszerettem a várost, majd a háború vihara úgy hozta, hogy Lehel fiam – aki abban az időben a Magyar Szó külpolitikai rovatának volt budapesti tudósítója –, kint maradt, és most tanárember Esztergomban. A másik fiam is Magyarországon él, Budapesten iparművész.
● Gyerekek, egyik helyen, másik helyen? Úgy tudom, hogy már jó ideje nagyapa vagy? – gombolyítom a megkezdett beszélgetés fonalát.
– Nagy örömünkre három szép unokám van. Esztergomban egy 18 éves „lányom”, Csongor fiaméknál Budapesten pedig most első osztályos Benedek, és januárban született Domonkos.
● Nem hagy nyugton a kérdés, mert még nem mondtad el, hogyan is jött létre az esztergomi kiállítás? – próbálom kiugratni a nyulat a bokorból.
– Valójában az ottani bemutatkozásaim sorozatának a folytatásaként hozták össze barátaim. Hagytam magamat rábeszélni, hogy az új élményfürdő gyönyörű galériájában szervezzük meg a kiállítást, és már januárban kezdtem készülni rá. Úgy gondoltam, hogy újabb készítésű, nagyobb méretű akvarelleket is bemutatok, ami számomra egyfajta kihívás is volt. Köztudott, hogy engem gyermekkorom óta izgat a táj és vidékünk tanyavilága, így most is ezt igyekeztem megfesteni. Akkor ott úgy ítéltem meg, hogy a megnyitó és a kiállítás is szép visszhangra talált, nemcsak a médiában, hanem az ismerősök, barátok, és a többi látogató körében is.
● Kedvenc technikád az akvarell, sokak szerint a legnehezebb… Nálad ez hogy van?
– Minden technikával szívesen foglalkozom, festek olajjal, rajzolok tussal is, nagyon jól, de mások szerint is legerősebb oldalam az akvarell. Ez engem elbűvöl. Talán azért, mert itt nem lehet pacizni, igaz, lehet, de akkor abból már nem lesz jó kép. Nagyon nagy hatással volt rám Hangya András, aki Zágrábban élt és dolgozott, ő tusrajzokat készített, én meg próbáltam átvenni a stílusát, ami néha nagyon is sikerült, még a hozzáértőket is megtévesztettem. Órák hosszát fejlesztettem rajzain a kézügyességem, néhai Ács József festőművész, akinek szintén nagyon sokat köszönhetek. Egyszer nekem azt mondta: „festjél nagyon sokat, mert könyvből megtanulni nem fogod. Ha azt akarod, hogy a kezed azt csinálja amit a szemed lát, akkor naponta 30-40 kisebb rajzot meg kell csinálnod. A hegedűművész is naponta 6-8 órán át gyakorol”. Hát én ezt nagyon megfogadtam neki, és talán éppen a sok gyakorlásnak köszönhetően szerettem meg rajzolni. Az akvarell pedig felüdít, mert áttetsző színeivel életet ad a képnek.
● Mennyit dolgozol naponta?
– Ha a fizikai értelembe vett munkáról beszélünk, akkor naponta ma is elkészítek 7-8 kisebb-nagyobb akvarellt, tusrajzot. De vannak időszakok, amikor nem tudok dolgozni. Egyszerűen, nem megy a munka. Ezért nem lehet a festészethez robotszerűen nyúlni. Hangulat is kell hozzá, mert velem is megtörténik, hogy hetekig nem nyúlok az ecsethez. Máskor meg nem tudom abbahagyni, csak esetleg akkor, amikor már rám virradt.
● Van valami csábítása a fehér papírnak?
– Számomra van. Nálam a gyakorlat azt mutatja, hogy ha például kihagyok egy hetet, többet is talán, akkor az akvarellel való munka nehezebben indul. Néhány óra is elmúlik, mire egy jó képet sikerül készítenem. És ahogyan kezdek belefáradni, úgy romlanak a képek is. Ilyenkor nagyon szigorú vagyok magamhoz, mert már nagyon sok képemet összetéptem, és ma is összetépem azokat, amelyek nekem nem tetszenek. Bár arról lehet vitázni, hogy mi a jó nekem, és mi másoknak.
● Temerinben rendszeresen kiállítasz Illés-napkor, a fogadalmi ünnepen. Mik a terveid, más alkalmakra készülsz esetleg?
– Már megbeszéltem az esztergomi galéria igazgatójával, hogy jövőre is kiállítok, mégpedig régi helybéli fényképeket dolgozok fel. Megpróbálom a régi Esztergom hangulatát visszaadni. Erre a vázlataim már megvannak. Egy másik tervem, hogy folytassam a régi tanyák, tanyasi élet hangulatát visszaadó sorozatomat. Erre a kiállításra nyilván Temerinben Illés-napkor kerül majd sor, vélhetően már a művelődési központ galériájában, ahol lehetőség van több képet is bemutatni. Gondolkodom azon is – mivel jövőre leszek hetvenéves –, hogy szervezzek egy retrospektív fotókiállítást. Lenne még mit bemutatnom a fotós időmből.
● Igaz, téged a mai napig nagyon sokan fotósnak ismernek. Fényképezel még?
– A fényképezést is nagyon szeretem, egy időben a kenyerem volt a fotózás, de amióta nyugdíjba vonultam, a mindennapi társadalmi, politikai élet fényképezése megszűnt számomra, de nem szűnt meg azoknak a témáknak a fotózása, amelyeket én mindig is szerettem: a természetfotózást. Ezt még most is űzöm. Talán sosem fogom abbahagyni. Van azonban egy dolog, amin most vergődöm keresztül, ez pedig a képek digitalizálása és a digitális fotózás. Öreg fejemmel én csak most ismerkedek a számítógéppel. Szeretnék nagyon gyorsan megbarátkozni vele. Klasszikus módon fényképeket ma már nem nagyon csinálnak.
Szépen beesteledik amikorra befejezzük a beszélgetést. Az egykori fényképész műterem falait most festmények díszítik. A művész iránti tisztelettel vetek tekintetet rájuk. Vajdasági rónát idéző tájak képei ezek: vízpartok, tanyák, közöttük nosztalgiázásra is okot adó utca képek. Németh Mátyás maga vallja, hogy a táj szerelmese. Ritka, nyugodt pillanatokat örökít meg ecsetjével, tollával. Elbúcsúzunk, miközben arra gondolok, lehet, hogy ezen az éjjelen is elkészül jó néhány Németh Mátyás-festmény, és azok közül egyet sem kell eltépni.
