2024. október 5., szombat

Kiszervezés

SZÓFIGYELŐ

Az utóbbi években sok szokatlan szóval találkozhatunk, a kiszervezés is közéjük tartozik. Például: A kis- és középvállalatok egyre inkább alkalmazzák a kiszervezés stratégiáját. – A kiszervezés természetesen komoly odafigyelést és előre átgondolt egyeztető mechanizmusokat igényel. – A kiszervezés elvileg csökkentheti a kockázatot a kritikus tevékenységek esetén is, ha a külső szolgáltató lényegesen jobb teljesítményt képes nyújtani. – Tudomásul kell venni, hogy a tulajdonos felelőssége a kiszervezés után sem szűnik meg. – A logisztikai feladatok kiszervezettségének a foka Magyarországon megfelel a nemzetközi átlagnak. – Sok cég még nem ismerte fel a kiszervezés előnyeit. – A midibusz szolgáltatások kiszervezése ellen tiltakozik három BKV-s szakszervezet.

A kiszervezés főnév az angol outsourcing magyar megfelelője, és közgazdasági fogalmat jelöl. Szűkebb értelemben az a vállalat hajt végre kiszervezést, amely korábban a tevékenységet saját maga végezte el, de most külső, jogilag és szervezetileg elkülönült vállalkozókra bíz valamely feladatot, és a saját belső kapacitásait leépíti, akár úgy, hogy áthelyezi a személyzetet a szolgáltatóhoz. Tágabb értelemben a végtermék előállításához szükséges alkatrész, részegység illetve továbbértékesített késztermék beszerzése, illetve bérmunkára vonatkozó bármely szerződés is kiszervezésnek számít.

Az outsourcing megnevezést a vállalati támogató szolgáltatások kihelyezésével összefüggésben kezdték használni az elmúlt évtizedekben, elsőként az információs technológiával kapcsolatos kiszervezési döntések kapcsán. Az informatikai outsourcingon kívül még az üzleti folyamatok kiszervezése is gyakori. Az outsourcing legfontosabb haszna a szerzők és a szakértők egybehangzó véleménye szerint, hogy a költségek csökkenését eredményezi.

Az outsourcing voltaképpen betűszó, az outside resource using szókapcsolatból jött létre. A rövidítés a nyolcvanas évek első felében jelent meg először az angol nyelvű szakirodalomban, a fogalom pedig a kilencvenes évek elején kezdett széles körben terjedni. A kiszervezés főnév anélkül lett az outsourcing megfelelője, hogy korábban létezett volna kiszervez igéje a magyar nyelvnek. Időközben a kiszervezés főnévből elvonták a kiszervez igét, és korlátozottan bár, de használni kezdték. Pl.: A mélyépítésen kívül mindent kiszervez a beruházó. – A francia Airbus szakszervezetek szerint veszélybe kerülnek azok a munkahelyek, amelyeket kiszervez a vezetőség. – Úgy néz ki, akadt valaki, aki talán kiszervez engem konyhai munkára, amit pedig a legjobban szerettem volna.