Gyakran halljuk, hogy új szavak születnek, ennek analógiájára állíthatjuk azt is, hogy a szakembernek pedig az a dolga, hogy „anyakönyvezze őket”. A hasonlat innentől folytathatatlan, mert azt nem tudjuk ugyan megjósolni, hogy meddig élnek a szavak a nyelvhasználatban, de annyi bizonyos, hogy a szövegekben megmaradnak, tehát sohasem halnak meg. Ma nem tudjuk megmondani, melyek lesznek azok, melyeknek a jelentését is elfelejtjük, de éppen arra valók a szótárak, hogy megőrizzék és felelevenítsék, amit elfelejtettünk.
Molnár Csikós László könyve elébe megy a fentiekben vázolt kérdéseknek, ő a szavakat szinte a keletkezésük, felbukkanásuk pillanatában ragadja meg, és ahogy születnek a szavak, már értelmezi is, miként kerültek a beszédünkbe. Olyan szavakat gyűjt tehát, melyek még nem is léteznek. Mert ha még egyetlen szótárban sem szerepelnek, akkor „még nincs papírjuk” a saját létezésükről. Legtöbbször az utcán, a játszótéren, társaságban vagy a médiában hallani őket először. Hamar megragadnak az emlékezetünkben, és nyelvhasználatunk részévé válnak.
Amikor először beszélgettem a szerzővel arról, hogy a Kilátóban folyamatosan, hétről hétre megjelenő rovata könyvbe kívánkozik, akkor én még lelkesen posztmodern szótárnak tituláltam a lehetséges könyvet, de már látom, hogy a besorolás idézőjelbe kívánkozna. A szavak születése ugyanis folyton felülírja az aktuális irányzatokat vagy az éppen divatos stílust.
Az új szavakat három nagyobb csoportba sorolnám. Az elsőbe, a leggyakoribb előfordulások kategóriájába azok kerülnének, melyek a technika új tárgyait, a tudomány vívmányait, a világváltozások fogalmait tartalmazzák, mindezeket születésükkor meg kell nevezni. Ilyenkor az idegen szavak átvétele vagy tükörfordítása a leggyakoribb. A rohanásban nem is igen töpreng már senki a magyarításon vagy adekvát megfelelők keresésén.
A második csoportképző elem az, hogy minden generáció kialakítja a maga tolvajnyelvét, amit régente szlengnek is neveztek, de talán már ez a besorolás is az elfekvőbe került. Tény mindenesetre, hogy ugyanazokra a cselekvési formákra, emberi tulajdonságokra, szabadidőre vonatkozó szavakat a fiatalok mindig szellemesen átnevezik. Nem kérdés ma már, hogy melyek épülnek be az irodalmi nyelvbe, mert azt láthatjuk, hogy minden szó bekerül, azaz megtalálja a maga kontextusát. Szerintem ezek fedik leginkább a „divatszavak” kifejezést, mert generációváltók.
A harmadik csoport az, amit a nyelvészeten belül aligha tartanának „szakmainak”. Nekem mégis ez a legérdekesebb: amikor a szó keletkezéstörténetét kell kideríteni, és kell hozzá egy kis nyomozás, vagy éppen egy konkrét esetet, szituációt vagy éppen anekdotát kell hozzá elmesélni, hogyan hagyományozódott. Az új szó akár egy közszereplő elhíresült nyilatkozatábólis futótűzként terjedhet, amit akár egy csapos is pozsgás malíciával emleget már másnap, etimológiai szótár nélkül.
A hivatalos nagyszótárak amúgy is késnek, ritkán jelennek meg, és kiadásuk pillanatában elévülnek.
Éppen ezért van szükség az ilyen kiadványokra, mint a Divatszavak. A szerző ezt így fogalmazza meg az Előszóban: „Ebbe a szótárszerű válogatásba többnyire azok a cikkeim kerültek bele, amelyekben új fogalmakkal és jelölőjükkel foglalkozom. A fogalmakat rendszerint úgy járom körül, hogy az átlagolvasó számára is érthetők legyenek, másrészt a fogalomjelölő szavak használatát különféle beszédhelyzetekben szemléltetem, hogy bizonyos jelentésárnyalataik is kifejezésre jussanak.”
A könyv 222 újszerű szó és szójelentés részletes magyarázatát tartalmazza. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a szerző ennél jóval több szó születésénél „bábáskodott”. Becslésem szerint akár kétszer ennyi is lehetne a teljes terjedelem. Látom a szelektálás koncepcióját is. Az alkalmibb, kevéssé ismert, periferikusabb jelentőségű szavak maradtak ki, melyeknek egy teljesebb szótárban feltétlenül helyük lesz. Szándékosan nem idéztem most egyetlen „szót” sem a könyvből. Meg kell venni, mert hasznos kézikönyv.
