Nem is tudom, kinek lehet nagyobb karácsonyi ajándék az a fehér kötet, melyet a képen szereplők szemmel láthatóan örömmel szorongatnak, lapozgatnak? Vajon a szerzőnek, lapunk meghatározó munkatársának: Léphaft Pálnak, a kiadónak: Németh Ferenc igazgató-főszerkesztőnek, a recenzenseknek: Heinermann Péternek, esetleg Klemm Józsefnek, vagy a fotóról hiányzó szerkesztőnek: Buzás Mártának, netán a könyvkiadásban jóval tapasztaltabb kollégának, Németh Istvánnak? Anélkül, hogy a kérdésre valóban választ vártunk volna, megörökítettük a tegnapi könyvszentelőn azt az örömteljes pillanatot, amikor már mindenki kezébe vehette a „kisdedet”, s az első találkozástól meghatottan szemlélgeti.
A „kisded” egyébként a Végvári panoptikum II. névre hallgat, ugyanis épp tizenkét évvel ezelőtt jelent meg az első arcképcsarnok. Több mint 160 portrét tartalmaz a magyarság totemállatától kezdve – elvégre együtt bégetni jó, vagy nem!? – Vicei Natáliával, Saša Vučinićtyel, Vukosavljev Ivánnal, Weiss Rudolffal bezárólag. – Csak betűrendben, senki meg ne sértődjön! – mondja a szerző, akinek vendégei is vannak a kötetben: Ambrus Attila, Böjte Csaba, Kaján Tibor, Kányádi Sándor... Valamennyien képben és szóban „megmutatkoznak”, mint azt a Magyar Szó Grimasz rovatában megszokhattuk.
A szerző elnézést kér mindazoktól, akik magukra ismertek a kötetben, és azoktól is, akik hiába keresték képmásukat a könyvben. Heinermann szavaival élve: szembesít és megerősít, Klemm gondolatait követve pedig: íme az utókor számára a Kárpát-medencei „hírös magyarok” sajátos arcképcsarnoka, úgy előlegbe.
