A csupál ige szláv eredetű tájszó a magyarban, a délszláv čupati ige származéka, amelynek jelentése ’gyomot szaggat’. Különösen Baranya megyében ismert, de Horvátországban (például Csúzán) és Bácskában is (Adán, Zentán, Bezdánban, Újvidéken, Titelen, Topolyán) használatos. Elsősorban ’gyomlál, szálanként kitép (gazt, dudvát, gyomot) a földből’ a jelentése, de ’megtépi, összekócolja a haját’ értelemben is elő szokott fordulni.
Voltaképpen már a köznyelvivé válás útjára került ez a szó. Erről egyrészt az tanúskodik, hogy köznyelvi szövegekben, közlésekben is meg-megjelenik. Például: A tomboló szélvihar csupálta, törte a fákat, az ágakat, így sem a kocsiba ülni, sem a fák alá állni nem mertünk. – Gyönyörűen virágzott, amíg egy vihar meg nem csupálta. – Felosztották a munkát, természetesen volt igazgató, más a bokrokat csupálta, a lányok kötötték a kosarat, meg fontak pitypangból koszorút. – Úgy 14 éves korig csupál, gáncsol, lökdös. – Eső csupálta. az esti présházablakot. – Ezzel a tudattal csupálta haját a fiatal lány. – Iszonyatos félelemmel, le kellett fogni, hogy ki ne csupálja a füléből. Ő addig nem ismert mást, csak a csönd világát. – A hétvégi forduló legizgalmasabb találkozója Nišben volt, ahol a helyi Naisus csak a hajrában csupálta ki a döntetlent a Smederevo ellen.
Másrészt feltűnő, hogy számos költemény, dalszöveg is tartalmazza a csupál igét: Gyönyörű vagy, ó magyar nyelv, alig győzlek csudálni, / Ámde olykor miattad kell ritkás hajam csupálni (Bencze Imre: Édes-ékes Apanyelvünk 2). – Teknős és háza: / Ki óv s ki fogad be kit? – / Szél csupál nádat (Bakos Ferenc: Balatoni haiku-naptár, Nyár). – Ha tél van, gond csak gondot ér, / hó, szél, dara, eső csupál, / boldog, ki jó zugot talál. / Igazat szól, ki így beszél: / nyomorúságos pór a tél (Charles D'orléans: Nyomorúságos pór a tél, Baranyi Ferenc fordítása). – Szikkadt szemű tudós jegyese a halál! / Sírok s remélek én s ha jeges szél csupál: / meghajlok, de főm felvetem még (André Chénier: A fogoly lány, Baranyi Ferenc fordítása). – Világverő, erős Halál, / a nagy Rómába küldelek / – e név nyilván „ront”-ból eredt, / mert csontot megzúz, szőrt csupál, / simóniázik mind, akár / bíbornok, pápa: érti már (Hélinand de Froidmont: A Halál versei, fordította Csorba Győző). – Süvít a szél és lombtalan, / tar ágakat csupál, uram; / de hogyha nyáron erre jár; / idősebb leszek már, uram (Robert Burns: Korai még a konty nekem, Kormos István fordítása). – Lesz, aki meg fogja csupálni. /Anyám, hogy hallgassak én az ilyen szóra? / Nézd, mekkora már a mellem dombja, / Kagylócskám háta meg valóságos boglya (Kagylócskám bizsereg, ismeretlen szerző verse).
