A politikailag, társadalmilag és szellemileg megosztott magyar társadalom múltja, jelene és (rém)álmodott (közel)jövője váltakozik a közép-kelet-európai életképekkel a huszadik század második feléből Spiró György Kémjelentés című novelláskötetében. Kisprózáiban a szerző egy különleges utazásra kalauzol el bennünket, amelynek során (újra) szembesülhetünk a nekünk megadatott idő és tér árnyoldalaival.
Találkozunk a híres, zseni filmrendezővel, aki hajbókol a minisztériumi tisztviselők előtt, mert tőlük függ a leendő alkotásához szükséges pénz. A kommunista blokkból érkező vendég révén betekintést nyerünk a nyugati világba, ahol a közép-kelet-európai bevándorló számára sikernek számít olcsó zenészként vetkőző nők produkcióját kísérni olyan klubban, ahol úgynevezett Tischdamenek itatják, és kézzel elégítik ki a begerjedt férfiakat. A hőssel együtt dühöngjük végig a Nyugaton vásárolt könyvek elkobzásának tényét, hasztalan követelve a hatóságoktól, hogy állítsák össze az országba behozni tilos könyvek listáját, hogy az ártatlan állampolgár ne verje felesleges kiadásokba magát. Meghökkenve tudatosítjuk magunkban, hogy évtizedeken át olyan korban éltünk, amelyben a legbanálisabb rágalom is megpecsételhette valakinek a karrierjét és az életét, hiszen ebben a visszájára fordított világban a kimondott bűnt nem kellett megindokolni, cáfolni pedig nem nagyon lehetett. Olyan kor volt ez, amelyben az iskolaigazgató, aki találomra verte a diákokat, sok évvel később megkapta a szocialista nevelés érdemérmét. Az egykori áldozat évek múltán megpróbál ésszerű magyarázatot adni erre a jelenségre: „A cél, állapítottuk meg felnőtt fejjel, nem az öncélú szadizmus lehetett. A gyereket meg kell alázni, úgy lesz belőle jó alattvaló. Elegendő, ha retteg;ehhez persze időnként példát kell statuálni.”
A jó alattvalók és a rettegés kora elmúlt, helyette kezdetét vette egy másik, amelynek úgyszintén megvannak a maga ártalmai és hátulütői. Spiró prózáiból megtudjuk, hogy a hatékony egészségügyi ellátás érdekében minden szolgáltatást külön meg kell fizetnie a páciensnek vagy a hozzátartozójának; a szegények „az Európai Közösség különböző országaiból származó borok házasítása” által létrehozott, a hatalmas bevásárlóközpontokban, műanyag palackban árusított olcsó lőrével feledtetik mindennapi nehézségeiket; és az emberben egyszer csak tudatosodik, hogy „ököljog-ország”, ahol él, és bármennyire is ellenére van, olykor maga is kénytelen annak szabályaival összhangban cselekedni. Nem kevésbé jellemzi ezt a kort a másság iránti intolerancia és a beskatulyázás szükségessége iránt érzett igény a lakosság egy részéről. Az antiszemitizmus jelenlétének megdöbbentő ténye és mérete a magyar társadalomban, szikár valójában érhető tetten az Amit a tanár mondott című rövid tárcanovellában. A kettes villamosról a budai oldalban gyönyörködő elbeszélő hős két tizenhét–tizennyolc éves fiatalra lesz figyelmes. A lány a következőt mondja barátjának: „Most jön, amit a tanár mondott, hogy ezt kell csinálni velük.” A férfi tudja, mire gondol a lány: ahol éppen elhaladnak, onnét (is) lőtték hatvannégy évvel korábban a Dunába a zsidókat. A szerző kimondatlanul is felveti a kérdést: merre tart az a társadalom, amelyben a „tanárok” még a normális külsejű, átlagos megjelenésű, szükséget nem szenvedő tizenéves fiatalokat is képesek megfertőzni a gyűlölettel. Azzal a gyűlölettel, amely sokszor úgy tűnik, a társadalom egészét behálózta. A Temetői járat című tárcanovellában az elbeszélő hőst azzal vádolja meg egy ötvenes férfi a villamoson, hogy nem szereti a magyarokat. Gyuri megpróbálja cáfolni ismeretlen leszólítója állítását, maga is tisztában lévén azzal, hogy a magyarázkodás azoknak, akik kritikamentesen elfogadják az efféle beskatulyázásokat, nyilván nem sokat számít. Az érveknek akkor van értelmük, ha a másik fél kész meghallgatni és fontolóra venni őket, ott, ahol az egyének megítélése többnyire érzelmek hatására történik, a józan ész diktálta argumentumok nem segítenek az előítéletek eloszlatásában.
A kötet egyik legkomplexebb darabja a Két igazgatók című novella, amely két színházi igazgató történetének elmesélése révén közvetlen betekintést nyújt a szélesebb régiót (Közép-Kelet-Európa és a Balkán-félsziget) jellemző társadalompolitikai visszásságokba, aminek az az alapja, hogy a különféle politikai pártok képezik a hatalom bástyáit, a demokrácia letéteményesének számító állami intézmények és intézetek pedig tulajdonképpen szükséges rosszként működnek – az éppen hatalmat gyakorló párt szigorú utasítására. Ilyen társadalmi légkörben csak a legnaivabbak hiszik, hogy a hatalomgyakorlók mindig tartani fogják magukat a sokszor maguk által meghozott jogi előírásokhoz és szabályokhoz. A részükről elkövetett törvénytelenségek szinte mindennapos gyakorlatnak számítanak: ha valakinek jó ismeretsége van például egy önkormányzatban – mint a novella egyik hősének –, akkor könnyen színházat kap igazgatásra. A régióbeli sajátosságnak is nevezhető környezetben a lelkiismeretesség és a becsületesség – ami a novella másik hősét jellemzi – nem erény, sőt a felborult társadalmi rendben az a gyanús, aki nem lop.
Spiró György legsikerültebb novelláiban könnyed elbeszélői stílusban, egyszerű nyelvezettel, olykor tárcaszerűen rajzolja meg valóságunk kórképét. Sajnos, ez a megállapítás nem vonatkoztatható a Kémjelentés minden darabjára. A novellák minősége változó, nem egyenletes a kötet. A memoárízű, a novellától elvárható fordulatoktól rendszerint mentes, pusztán életrajzi adatokat felsorakoztató darabok kevésbé izgalmasak és érdekesek, és inkább nevezhetőek töredéknek vagy vázlatnak egy megírandó novellához, mintsem novellának. Emellett egyes novellák, mint például a Baba vagy a Melyik szomszéd?, a novellák zömétől merőben eltérő, apokaliptikus tematikájuknál és a valóságot túlzó ábrázolásuknál fogva kilógnak a sorból. Egy szigorúbb és egységesebb, netán ciklusokra bontott novellaválogatás várhatólag minőségesebb kötetet eredményezett volna. Szerencsére ahhoz, hogy a szavakba foglalt történet teremtett világgá legyen, az olvasó alkotói tevékenységére is szükség van, és az ügyes olvasó mindig ki tudja magának választani a maradandó olvasmányélményt. Megragadni azt a részt, azt a gondolatot egy adott kötetből, amely segít neki megismernie a körülötte lévő világot – és benne önmagát. Ha egy olyan korban és környezetben él, amelyben politikai nézeteik miatt egykori barátok távolodtak (és távolodnak el) el egymástól, remélhetőleg megszívleli az író megállapítását: „Nem a baráttól távolodik el az ember, hanem önmagától. A tanútól menekül az ember, önmagának attól a részétől, amit a másik a szemére vethet. Nem az eltérő politikai nézetek, nem az egymást utáló feleségek okozzák, hogy az ember nem mer többé a barátja szemébe nézni, hanem a csalódás önmagunkban, amiért nekünk sem sikerült; ez az, amit nem lehet bevallani.”
