Eifert János: A kertész keze (1978)
Gróf Széchényi Ferenc kivitte fiát, Istvánt gyerekkorában a mezőre, és azt mondta neki: „Fiam, csókold meg ezt a kezet (a paraszt, földművelő kezét), mert ez adja neked a kenyeret.”
A kezek mindent elárulnak, ahogy a napszítta és barázdált arc, úgy a kéz is beszédes. Árulkodik a nehéz munkáról, az önmagát nem kímélő parasztról, meg arról a titokról, ami benne lakozik minden gazdálkodóban. Az önmaga gazdájaként élő, független s igazából csak a természettel közeli kapcsolatban élő, a földet művelő gazda titkáról. Az igazi parasztnak van méltósága. S ez függetlenségéből táplálkozik. Elődei tapasztalatainak bölcsességét felhasználva küzd, önmagát nem kímélve. Hatalmas energiát fektet megélhetésébe. Mégsem panaszkodik.
Emlékszem, nagyapám legnagyobb lázadása sorsa ellen az volt – amikor mondjuk elverte a jég a termést –, levette sapkáját, és a földhöz csapta: „A teremburáját ennek az életnek” – mondta. Az egész család tudta, hogy nagy a baj. A gazda nem beszél feleslegesen, nem szaporítja a szót. Nagyapám is ilyen volt. Meg türelmes is. Hónapok teltek a várakozással, amíg az elvetett magból termés lett. Úgy emlékszem, nagyapám sokkal jobban örült a szép növénynek, semmint a haszonnak. Ha visszagondolok, úgy rémlik, soha sem hallottam azt a mondatot, de jó, hogy most szép lett búza, na most majd ezt veszünk vagy azt veszünk. Neki az volt az öröm, hogy szép a gabona, vagy gazdagon termett a szőleje.
Soha sem sietett. Nem kapkodott, nem volt ideges. Mintha soha sem lett volna benne feszültség. Jó volt a közelében lenni, mert békességet sugárzott. Természetesség és nyugalom volt körülötte. Szerette az életet, élvezte azt, amit csinált. Láthatóan jól érezte magát a lovai között, és szeretett a földön dolgozni. Ettől valami őserő lakozott benne. A természet közelsége feltöltötte.
Hatalmas, meggyötört, de gyengéd keze volt. Nemcsak mi, unokák éreztük ezt a gyengédséget, hanem a keze nyomán növő növények és az óvó tekintete mellett fejlődő állatai is.
Először akkor láttam sírni, amikor az utolsó lovát is eladta. Állt a kapuban, és hullottak a könnyei. Gyerekként nem értettem, miért. Ma már tudom. Az éltető munka végét jelentette Csillag nevű lovának távozása.
