1954 augusztusában nagy riadalom támadt a zentai Bolyai Farkas Főgimnáziumban. A titói jobbra-balra hajló politika nyomán elrendelték, csak abban a gimnáziumban kezdődhet meg a tanítás Jugoszlávia területén, amelyik az eddigi tantervben lévő orosz nyelv helyett a jövőben az angolt fogja preferálni. Szeli István, a zentai gimnázium igazgatója két orosz nyelvet tanító tanárától kellett hogy megszabaduljon, de a főfájást az okozta, hogy a város területén nagyítóval sem lehetett olyan személyt találni, akinek iskolai végzettsége az angol nyelvterület volt. Nem tudván, mi tévő legyen, az igazgató megkérte a titkárát, utazzon el Belgrádba, és ott találjon olyan személyt, aki az angol szakos diplomája mellett a szerbet és a magyart is anyanyelvi szinten beszéli. A titkár megjelent Belgrád központjában a Terazijén, és a Moszkva Szálló előtt megállt az ötödik platánnál. Tudta ugyanis, hogy a belgrádi magyar egyetemisták a fővárosi korzón az ötödik fát választották ki mindennapi találkájuk helyéül. Nem tévedett. Este 7 óra tájban feltűnt az a szép asszony, akit tulajdonképpen keresett. Kart karba fűzve sétált a cservenkai születésű Gábel Klári és temerini udvarlója – vagy már férje –, Fehér Imre
– Mi járatban vagy újra Belgrádban? – kérdezte a Fifinek becézett állatorvostan-hallgató.
– Meg fogsz lepődni – mondta a titkár Imrének. – Felhatalmaztak arra, hogy „raboljam” el kedvesedet.
Fehér Imre a zentai Tisza-parton 1976-ban
Mindketten felnevettek, közölve, hogy a rabló szándék eleve kútba esik. Amikor Gábel Klára megtudta, hogy miért kellene neki rögtön Zentára utaznia, azzal próbált védekezni, hogy diplomája még nincs, csupán abszolvense a belgrádi bölcsészkar angol nyelvszakának. – Sebaj! Csupán egy vacak papírt kell hoznod a tanszékedről, melyben igazolják abszolvensi voltodat, és ezáltal a zentai főgimnázium meg lesz mentve, mert szeptember 1-jén, a tanév kezdetének napján már lesz angoltanár a városban. Csupán egy hónapról lenne szó, a többit meg majd megbeszéled Tóth Horgosi Pállal, a járás tanügyi tanácsosával, és Szeli Istvánnal, a gimnázium igazgatójával. – Ha tényleg csak egy hónapról lenne szó, fene bánja – közölte Imre –, de végleg odaköltözni, arról szó sem lehet, mert az a Zenta olyan közönséges falu lehet, mint az én Temerinem.
Augusztus utolsó napjaiban tehát Fehérné Gábel Klára vonaton megérkezett a zentai állomásra, ahol Tóth Horgosi Pállal az élen már egy küldöttség várta, és ha jól emlékeszem, taps kíséretében megéljenezték a vonatról leszálló, tényleg kivételes szépségű fiatalasszonyt, aki egyben a főgimnázium megmentője is lett. Klára elkezdett tanítani, Fehér Imre pedig Belgrádban maradt állatorvosi tanulmányait folytatni. A tanárnő hamarosan diplomázott is. Időközben pedig megkedvelte ennek a lomha, békés kisvárosnak a hangulatát, és azt üzente Imrének, szeretne itt maradni. És megtörtént az elképzelhetetlen: Fehér Imre nagy kofferral a kezében megérkezett a városba. Temerini kocsmárosivadék volt – amit nem is titkolt soha –, de fellépése, megjelenése, öltözködése, viselkedése teljes mértékeben nyugat felé hajló volt.
Miután az iskola titkára megoldotta a tanárnői kérdését, maradt egy nehezebb feladata: Fehér Imre számára állást kellett találni. Köztudott volt, hogy a zentaiak igen tartózkodóan viselkedtek a jövevényekkel és a betelepülőkkel szemben. Így tehát olyan helyre kellett állásba juttatni Fifit, ahol hozzá hasonló gondolkodású és nyugatias viselkedésű vezetők voltak. A városban akkoriban egyetlen egy ilyen közeg létezett, mégpedig a mai munkaközvetítő helyén lévő textil- és harisnyagyár. Az igazgató Nestor Slavnić volt, aki inkább hasonlított Clark Gable-re, mint az akkori világban uralmon lévő innen-onnan érkező pártkáderekre. Kommercialistája a halk szavú, de igen jó megjelenésű, polgári beállítottságú Zentai Frigyes volt. A pénzügyeket Tolmács István intézte, mégpedig olyan jól, hogy a zentai tisztviselők zöme azon gondolkodott, hogy lehetne abba a szűk körbe, azaz a harisnyagyárba bejutni alkalmazottként. Amikor az igazgató, Nestor Slavnić meghallotta a kérést, akkor azt monda, jöjjön el az illető, majd megtekintik, ki fia-borjáról is van szó.
Fehér Imre legnagyobb erénye a megjelenése, a fellépése és a kivételes jó modora volt. Így tehát nagyon egyszerűen bekerült abba a körbe, ahol igazán jól is érezte magát. Az új társaságban úri követelményeknek kellett megfelelni, aminek ő hiánytalanul eleget is tett. Később a textilgyár tönkrement, Imrét azonban már annyira megismerték, hogy mindig számára megfelelő, jó munkahelyekre került, függetlenül attól, hogy az érettségi bizonyítványán kívül más „diplomája” nem volt. Hogy mikor kezdett el barátkozni a fényképezőgéppel, azt nem lehet pontosan megállapítani, annyit azonban igen, hogy a házasságából Zentán két virgonc fia született, és hihető, hogy azért vetetett az apjával előbb fényképezőgépet, majd később autót is, hogy Ákosnak és Lászlónak is kedvében járhasson. Lassan-lassan híre ment a városban, hogy ennek a Fehér Imrének kitűnő érzéke van a fotózáshoz. Előbb csak a gyerekes szülők jelentkeztek nála, később azonban már a Tiszavidék szerkesztősége kereste meg, mondván: nincs fényképészük, és megpróbálná-e hetente egy-két fotóval ellátni a szerkesztőséget. Még azt is megígérték neki, hogy a szerkesztőség irodájában sötétkamrát kap, ahol kénye-kedve szerint végezheti a fotózással járó minden munkáját. Termékeny volt, olyannyira, hogy ennek a kiállításnak az anyaga csak részben érzékelteti a Zentáról és az emberekről készített fotóit. Így lett egy temerini jövevényből zentai őslakos. Megszerette ezt a „falut”, és itt is fejezte be talán rövidre sikerült földi pályafutását. A narrátor mi mást mondhatna: örök álmod legyen oly tiszta és békés, mint a fénypor a fehér csúcsok felett.
Pénteken estefelé a zentai Művelődési Ház kiállítótermében nyílt meg a Fehér Imre zentai fotográfus több száz fényképét bemutató kiállítás, amelyet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Népi Technika fotóklubja szervezett. Külön köszönet illeti Tari Lászlót, Gábel Gerdát és Dankó Istvánt, akik önzetletlen segítsége nélkül nem jöhetett volna létre a Tiszavidék egykori fényképészének életképeit, város- és tájképeit, portréit bemutató kiállítás.
A pillanatfölvételeket november 3-ig tekinthetik meg.
