Cikkünk szerb nyelven is elérhető.
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban, szerda este – a magyar kultúra napja alkalmából – Sándor Zoltán Apátlanok című novellás kötetéről folyt beszélgetés. A szerzőhöz Bíró Tímea költő, újságíró és Beszédes István író, szerkesztő fordult kérdésekkel, a könyvből pedig Mészáros Gábor színművész olvasott fel részleteket. Az Apátlanok 2023-ban jelent meg a zEtna Kiadó gondozásában, és azután került ismét középpontba, hogy Sándor Zoltán nemrég Szirmai Károly- és Híd Irodalmi Díjat kapott.
Az est keretében levetítették Kristóf-Goda Szilvia és Farkas György az íróról készült portréfilmjét:
– Tavalyelőtt bekerültem a Petőfi Kulturális Ügynökség KMI 12 programjába. Ez egy Kárpát-medencei szintű program, amelynek lényege, hogy kiválasztanak tizenkét magyar írót, akiknek azután egy évig népszerűsítik az írói tevékenységét. Ennek részeként készült ez a csaknem félórás portréfilm. A forgatás számomra egy külön élmény volt, mert két napig együtt voltam a stábbal, és bármit csináltam azt felvették. Eljöttek Szabadkára, elmentünk Palicsra, a szülőhelyemre Muzslyára, Nagybecskerekre, Zentára... Több órányi felvétel készült, és nagyon érdekes volt látni a végeredményt, mert a film a tulajdonképpen a vágóasztalon készül el – hallottuk Sándor Zoltántól.
A beszélgetésen sok mindenről szó volt, egyebek közt arról is, hogy a szerző miért ragaszkodik a novellákhoz, az elbeszélésekhez, és miért nem vág bele egy regény megírásába:
– A negyedik kötetem, az Emese, egy regény. Teszem hozzá idézőjelben, mert sajátos módon írtam meg, manapság viszont sok mindent mondunk regénynek. Gondolkodtam rajta. Felmerült bennem a regény megírásának az ötlete, de ahhoz több szabad idő kell. Hozzáfogtam egy hosszabb lélegzetű elbeszéléshez, ami akár egy kisregény is lehetne, de az én műfajom mégiscsak a novella. Ennek pedig talán köze van ahhoz, hogy újságíróként dolgozom, és állandóan a napi feladatokkal vagyok elfoglalva: a szerkesztéssel és írással. Ez a tempó nem igazán teszi lehetővé, hogy regényt írjak, de jobban is szeretem a novellákat, az elbeszéléseket. Egy regényben előfordulhatnak gyenge mondatok, gyengébb részek. Senki sem várja el, hogy teszem azt egy ötszáz oldalas könyvnek minden mondata tökéletes legyen. A novellában erre nincs lehetőség. Ott minden sornak a helyén kell lennie. Számomra ez kihívás. Ugyanakkor a köteteim megszerkesztésekor arra is ügyelek, hogy valamilyen módon egységet képezzenek. Az Apátlanok esetében a vallomásosság volt az összekötő kapocs, ami mindegyik novellájára vonatkozik. Némelyek felkérésére készültek, bizonyos terjedelmi korlátokkal, valamelyek ettől függetlenül sűrítettek, de mindegyik akár egy kisregény is lehetne, ha megpróbálnám kibontani a történetet – tudtuk meg a szerzőtől.
Ahogyan arra a beszélgetőpartnerei rávilágítottak, Sándor Zoltán írásaiban gyakran jönnek elő negatív, borús témák, mint például a háborús poszttrauma, az elfojtott agresszió, transzgenerációs traumák, bűnök… megfogalmazódik a kérdés, hogy valójában milyennek látja a világot?
– Csodálatos világ vesz bennünket körül. A kérdés az, hogy ki hogyan éli meg, mit tudunk kezdeni az életünkkel, és azzal a röpke időszakkal, amíg a Földön vagyunk. Ebben a csodálatos világban a mindennapi, apró hősök az emberek, akik megpróbálnak boldogulni. Mindannyian küzdünk. A kötet tizennégy elbeszélést tartalmaz, és mindegyik hős valamilyen mértékben, a maga módján küzd. A negatív dolgokkal inkább arra próbálok rámutatni, hogy ennek ellenére mégis olyasmikkel vagyunk elfoglalva, olyan dolgokat teszünk, amik ellehetetlenítik, hogy a világ csodálatossága kifejezésre jusson. Az egyik legnagyobb gond az, hogy nem tudunk párbeszédet folytatni egymással. Sok példa van arra, hogy két különböző személy tulajdonképpen ugyanazt akarja, csak másképp fogalmazza meg, másként látja a részleteket, és nem akar egymással tárgyalni, beszélgetni, nem hajlandó a másik nézőpontját elfogadni. Holott nagyon sok konfliktus könnyen megoldódna, ha megpróbálnánk látni a másik szemével, a másik helyébe képzelni magunkat. Az ilyen különböző szemszögeket próbálom a történetekben is valamilyen módon láttatni. A korábbi novelláimat többnyire harmadik személyben írtam meg, ahogyan azt mások mondták: filmszerűen. Az Apátlanoknál viszont teljesen más hozzáállást választottam, ezek első személyben írt történetek. Elsősorban arra törekedtem, hogy megtaláljam azt a bizonyos hangot, amelyen a hősünk elmondja az ő történetét, ami a számára nagyon fontos, vagy befolyásolta az élete alakulását – fejtette ki Sándor Zoltán.
Nyitókép: Sándor Zoltán Apátlanok című kötetéről folyt beszélgetés (Molnár Edvárd felvétele)
