Ki ne vágyott volna már gyermekkorában ellátogatni azokra a mesébe illő vidékekre, melyeket csupán olvasmányaiból ismert? Salgari és Stevenson óceánja, May és Cooper prérije, Verne világának zegzugai... szárnyalt a képzelet, és a leglelkesebbek a térképet és a földgömböt is elő-elővették olvasás közben. Az igazán fanatikusok pedig, mihelyt módjuk adódik, el is utaznak ezekre a tájakra! (Hogy mást ne említsek, megboldogult Balatoni Endre barátom, aki szememben az egyik legrátermettebb és legfantáziadúsabb világvándor, maga is ilyen indíttatásból indult neki először felfedezni a föld országait.)
Ami a magyar irodalmat illeti, kiskölyök koromban egyből beleszerettem Széchenyi Zsigmond Afrikájába ugyanúgy, mint Gárdonyi Mecsekjébe és Egri várába vagy Örsi Villányába. Az utóbbi helyszíneket kamaszként be is iktattam a kerékpártúráinkba, és minden esetben különleges áhítat szállt meg. Erdélyben többször is jártam, ám az Istenszéke fennsíkjáig eddig nem sikerült eljutnom – pedig Wass Albert A funtineli boszorkány című remekében legalább olyan felcsigázó képet ad arról a tájról, mint a fent említett szerzők a magukéról... Nos, elindulni soha nem késő: Pecze Rózsa és Korenchy László képvetítéssel egybekötött, Útban Istenszéke felé című úti élménybeszámolóját végighallgatva – melyet csütörtökön este tartottak a Zentai Alkotóházban – ezt is felvéstem a bakancslistámra.
Túrázóink immár négyszer is végigbarangolták azt a vidéket, amit erdélyi magyar íróink olyan szépen megénekeltek – Rózsa és László előadását is Wass Albert és báró Kemény János emlékének szentelte. Elmondták, 1926 és 1944 között nyaranta Kemény marosvécsi kastélya adott otthont a Helikon irodalmi csoportosulás találkozóinak, melynek tagjai között találjuk többek között Tamási Áront, Nyírő Józsefet, Kós Károlyt, Dsida Jenőt, Reményik Sándort, Áprily Lajost és Wass Albertet is. Istenszéke és a Marosvécs környéki táj több író műveiben is szerepel. Az est előadói ezekből a helyszínekből mutattak be néhányat, miközben hangsúlyozták, bár az idők folyamán sok minden megváltozott, a táj mégis őriz valamit egykori kisugárzásából.
Mielőtt még meghallgattuk volna a lelkes beszámolót és megcsodáltuk volna a mesébe illő helyszínekről készült fotókat, a túrázókat arról kérdeztük, honnan jött az alapelképzelés, valamint hogy milyen érzés az irodalmunkból ismert vidékeket testközelből is megismerni, illetve ezt követően ugyanazokat a műveket újraolvasni. Elmondták, néhány évvel ezelőtt hallottak a Wass Albert emlékére szervezett túrákról, de mivel számukra sosem felelt meg az időpont, elhatározták, hogy magukban vágnak neki térkép és az olvasmányélményeik segítségével. Megdöbbentő élményként jellemezték az utazási és irodalmi kalandot egyaránt. A táj és az élettér persze a művek megírása óta jelentősen megváltozott, azonosítani lehet ugyan, de mégsem ugyanaz. Sokkal urbánusabbá vált, nagy mértékben beépült elsősorban hétvégi házakkal, a vad- és halállomány megcsappant, illetve, sajnálatos módon, a szemét is felhalmozódott a környéken. Ugyanakkor ha mélyebbre bemerészkedünk az erdőbe, magasabbra kaptatunk a hegyeken, még mindig gyönyörű ott minden. A Helikon találkozóinak otthont adó kastélyban és vadászházban elidőzni néhány napot, az ugyanott megszálló vendégekkel eszmecserét folytatni pedig szintén nem mindennapi élmény.
