Újságíróként mindig érzékenyen, nagy odafigyeléssel karolta fel a kisemberek problémáit, szeretettel írt a határon túl élő magyarság gondjairól, örömeiről, írásai különösen ezért állnak közel hozzám. Ezekkel a szavakkal köszöntötte a szegedi Katolikus Házban rendezett könyvbemutató közönségét és Kisimre Ferenc újságírót Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa.
A dicsérő szavakból nem volt hiány a későbbiekben sem, ugyanis a zsúfolásig megtelt nagyteremben szinte mindenki jól ismerte az ünnepeltet, Kisimre Ferencet, aki negyvenéves újságírói pályafutásának számára leginkább kedves írásaiból állította össze Az élet sodrásában címmel kiadott kötetét.
Nem volt könnyű dolga. Feri (hadd írjam így, legalább egyszer-kétszer, hiszen évekig dolgoztunk egy szerkesztőségében jó barátként…), aki Topolyán született, ugyanis már 1972. február 1-jétől jegyezheti magát újságírónak. Akkor kezdett dolgozni a Magyar Szó újvidéki központjában, majd 1979 telétől egészen 1991 októberéig a lap szabadkai szerkesztőségét vezette. A délszláv háború idején került Szegedre, ahol a Délmagyarország munkatársa, majd rovatvezetője lett, később a Szegedi Városi Televíziónál, és a szintén szegedi Telin TV-nél is dolgozott. És közben járta a világot.
Mint az könyvéből is kiderül, a többek között szerbül, horvátul, németül és svédül is beszélő zsurnaliszta megfordult Európa szinte valamennyi országában. Majd élményekkel megpakolt táskával tért vissza, és ezekből született érdekes, a világra csodálkozó, a világot visszatükröző írásainak egy része. De leginkább a magyarság sorsa érdekelte. Bemutatta a volt Jugoszláviában élő emberek hétköznapjait, a kisebbségi lét nehézségeivel küzdő erdélyi magyarok életét, a rendszerváltozás után formálódó Magyarország csetlő-botló próbálkozásait egy új és szebb világ teremtése közben.
Kisimre Ferenc írásainak varázsa éppen abban rejlik, hogy a boszniai háború poklából menekülő emberek fájdalmára éppen olyan érzékenyen tudott reagálni, mint annak a szegedi polgárnak a panaszára, aki mondjuk lakótelepi életét szerette volna megkönnyíteni, és ehhez kért az újságtól segítséget. De akkor sem jött zavarba, ha egy köztársasági elnökkel kellett interjút készíteni (nevezzük meg: Mádl Ferencről van szó…) már televíziósként, miközben cserbenhagyta a technika, és a hiba elhárítása idején a 15 percesre szánt beszélgetésből olyan hosszan tartó baráti csevegés lett, amikor már az elnök úr faggatta az újságírót.
A könyvbemutatón Kisimre Ferenc azt is elárulta: külföldi utazásai során Liechtenstein picinyke országát találta a legszebbnek, de – bár eljutott Amerikában a Niagara vízeséshez is – a Plitvicei tavak állnak hozzá a legközelebb. Emberként a székelyföldi Berszán Lajos atya, a csángó gyerek életét szebbé tevő gyimesfelsőlaki pap munkásságának adózott nagy tisztelettel, de rendkívül nagyra értékeli Balczó András olimpiai bajnok öttusázónk életművét is, akivel szintén volt szerencséje interjút készíteni.
A közel 300 oldalas kötetben az újságírói munkásságának jelentős cikkei mellett megtalálhatók azok az írások is, amelyek már Kisimre Ferenc idegenvezetői élményeit gyűjtötte csokorba. Mondhatnánk: az már egy más világ. Ám mégsem. Mert Feri éppen olyan higgadtan, tényszerűen és élvezetesen mesél ezekről a barangolásokról is, mint amikor még napilapos újságíróként, netán magazinokba, hetilapba dolgozva szőtte mondatait.
Nem írom ide azt a közhelyet: Kisimre Ferenc könyve letehetetlen olvasmány. Mert letehető. Csak hogy utána újra és újra le kell emelni a könyvespolcról, hogy olvasóként alámerülhessen az ember közelmúltunk világába, sétáljon idegen országok Kisimre Ferenc által olyan szerethetővé tett utcáin, terein. És rádöbbenjen: mennyire jó lehet magyarként élni ebben a világban, ha megértő türelemmel fogadjuk el egymás hibáit, és mosollyal értékeljük mások erényeit.
(Kisimre Ferenc: Az élet sodrásában, kiadó: Bálint Sándor Szellemi Örökségért Alapítvány, 2020.)
