Penovác Endre topolyai festőművész 17 akvarelljéből nyílt kiállítás csütörtök este a belgrádi Collegium Hungaricumban. Dezső János igazgató köszöntőjét, majd Marina Džukljev zongora- és Mezei Szilárd brácsajátékát követően Danyi Zoltán író méltatta Penovác Endre alkotásait. Az író megnyitójában elmondta, hónapokig kereste a megfelelő alkalmat, hogy az általa nevelt rózsatövekkel meglepje a festőt – elmondása szerint egy ideje valamiféle alibinek használja a rózsákat –, s ez jó ürügynek tűnt, hogy ismét beléphessen a műtermébe is. Az író kiemelte, a festő kertje nemcsak azért bír különleges jelentőseggel, mert az egyik legszebb Topolyán, hanem azért is, mert valamikor egy járványkórház temetőkertje volt. A műteremben aztán három készülő kakasos akvarellel találta magát szembe, amelyek nemcsak saját, de a festő gyerekkori kakas-élményét is felelevenítették: a készülő kakasok fekete farktollai láttán úgy érezte magát, mintha megütötték volna. Penovác Endre határozott ecsetvonásai ugyanis olyanok, mint a hosszú ideje meditáló tanítványra a zen mester által mért botütések: fellazítják a bennünk lévő görcsöket. Danyi Zoltán kiemelte azokat a kontrasztokat, amelyek Penovác akvarelljeit szervezik: kemény, férfias vonások jönnek létre, amikor az ecset a papír száraz részét érinti, amikor pedig a nedves területekhez ér, nőiesen gyengéd vonások keletkeznek. Ezek a tulajdonságok sok esetben egyetlen mozdulaton, egyetlen ecsetvonáson belül találkoznak, a fekete gesztusok végét ékesítő vörös foltok – habár taréjok –, ugyanúgy felidézhetik a szemlélőben a rózsaszirmok vagy a rúzsfoltok, de a friss sebből feltörő vér képzetét is.
Penovác Endre kiállítása március 9-ig tekinthető meg.
