„Az igazi műremek legkevésbé sem tolmácsolható élőszóval, a beszéd mesterfogásaival” (Lyka Károly művészettörténész), mert akkor már az irodalom felé hajolunk el; hagyni kell, hogy a képek a szemlélő lelkében indítsanak el egy belső folyamatot a szép, a harmónia, a nyugalom, a varázslat világa felé. Ezért nem szívesen vállalom azt a feladatot, hogy Skrabány Viktor képeiről beszéljek, mert azok már önmaguk beszélnek, sugároznak és így lesznek hidak lélektől lélekig.
Skrabány Viktor pasztellkép-kiállítását megtekinteni felér egy szép utazással. Noha azelőtti művészetének minden jellegzetes vonása föllelhető új képein, van valami meghatározhatatlanul új, valami mélységesen megindító is rajtuk. A kiállított képek között bolyongva külön törvényű, különös és lebilincselő földön, a valóságnál szebb és örökebb világban érezzük magunkat. A kréta puhasága, a pasztell elomló káprázata szinte elhiteti velünk, hogy csodálatos látványokra nyíló szemünkön kívül minden más érzékszervünk fölösleges.
Nincs értelme művészetét irányok szerint skatulyázni. Maga kereste meg útját, mely a naturalizmus, impresszionizmus és expresszionizmus területein egyenletesen halad egyforma közelségben és távolságban mindegyiktől. Ami biztos, az az, hogy a több ezer éves, klasszikus, humánus figuratív festészetet viszi tovább, ami nem könnyű és nem feltétlenül hálás dolog a mai művészeti világban. Páratlan rajzkészséggel rendelkezik. Különleges érzéke van ahhoz, hogy érzékeltesse a dolgok finomságát, az átmenetek nüanszait. Színvilága lelkeket simogató, a színek tisztán a maguk pompájában ragyognak. Előszeretettel használja a világos színeket, s többnyire kerüli a markánsabb tónuskontrasztokat. Igaz, visszafogott, lírai színvilág jellemzi. A lírai jelző talán a legjellemzőbb alkotásaira. A lírai realizmus lehetőségei érdeklik. Ugyanolyan érdeklődéssel fordul a tájrészletek, a jelképes kompozíciók felé, akár az emberi fejhez és az egész alakos figurákhoz. Mégis azt látjuk, valamilyen romantikus, misztikus szemlélet járja át e műveket. Mintha igazában nem is az anyagi valóság, hanem sokkal inkább a jelenségek szellemisége foglalkoztatná. Nem véletlen így, hogy az emberi jelenlétnek meghatározó szerepet biztosít a művészetében Külön említést érdemelnek gyermekportréi, amelyek sajátossága, hogy nem az édes szépséget akarják megragadni, hanem ritka bravúrjai a karakter megörökítésének. A művész nemcsak, hogy felfedezte a klasszikus figurális művészet szépségét, hanem az emberábrázolás olyan szempontjait, amelyben nagy hangsúlyt kapnak az etnikai, életkori, lelkiállapotot tükröző kérdések is. A látvány neki kevés, mindig a benne rejlő költészet, a jelenségek mögött rejlő hangulat, a figurából kisugárzó érzelmek izgatják.
Máig hű maradt a föld népéhez, érzékeny szemmel vette észre a nehéz fizikai munkában megfáradt ember méltóságát, szívósságát, kitartását, melyeket szimbolikus látásmódjával gazdagít. Képeiben mindig ott van a továbbgondolás lehetősége. Utóbbi alkotásaira mindinkább jellemző az expresszív kifejezés. A realitás elemei továbbra is jelen vannak, de óriási szenvedéllyel csűrve-csavarva, színezve-torzítva, szépítve-csúnyítva. A torzítások annak következményei, hogy az ember indulatosan lát valamit.
Skrabány Viktor igazi művész, személyisége teljesen adekvát módon jelenik meg képein. Halk szavú, finom tónusokban megnyilatkozó ember. Csupa poézis, költészet szól képeiből, muzikalitás árad alkotásaiból. Ez az ember szeret festeni. Szeretném nyomatékossá tenni, hogy Skrabány Viktor szeret festeni. Sok festő van, és ritkán érzi az ember ezt a gyönyörűséget, hogy én mint néző látom rajta, hogy ő milyen gyönyörűséggel fest. Ritka adomány. Kevés emberrel találkoztam, akinek tekintetében ennyi csillogást és gyönyörűséget éreztem, amikor a munkájáról beszélt. Szerintem ez nagyon nagy dolog, ő egy boldog festő, úgy is mondhatnám festőként egy boldog ember.
(Skrabány Viktor Száraz kréta című pasztellkiállítása március 6-án 19 órakor nyílik meg az óbecsei Körgalériában.)
(Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg)
