Nyár van: az ember azt gondolná, kulturális programok terén „dühöng” az uborkaszezon – ehhez képest zajlanak az események, egyik rendezvény követi a másikat, a művelődésre szomjas közönségnek nem lehet oka panaszra.
A Zentai Magyar Kamaraszínház is két évad között tart, mi viszont kíváncsiak voltunk, mi minden történik ilyenkor Thália templomaiban, ezért felkerestük Wischer Johann igazgatót, meséljen nekünk, hogyan telik a társulat nyara, és készülnek-e már az őszi évadnyitóra.
– Június 20-án még tartottunk egy bemutatót, Verebes Ernő Mark Twain-adaptációját, az Éva és Ádám naplója című darabot vittük színre. Ez tulajdonképpen két fiatal színészünk, Verebes Judit és Szilágyi Áron duodráma-vizsgája volt a Művészeti Akadémián. A szöveg szerencsés választásnak bizonyult részükről, hiszen komoly lehetőséget biztosít a legkülönbözőbb színészi játékokra. Nagyon jó kis előadás született, melyet a következő évadban is sokszor fogunk még műsorra tűzni.
Ezt követően két fesztiválra is ellátogattunk. Először június végén a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára, ahol két előadással vettünk részt, az Autótolvajokkal, illetve a Ha mi holtak feltámadunk cíművel. Ez utóbbi volt egyébként a fesztiválnyitó előadás Kisvárdán, versenyprogramon kívüli reprezentatív bevezetőnek szánták a szervezők.
Milyen benyomásokkal tértetek haza?
– Jól éreztük magunkat, és mondhatni, telt házzal játszottuk mindkét darabot a nagyszínpadon. Magam jelen voltam végig a rendezvényen, követtem az előadásokat és a szakmai beszélgetéseket egyaránt. Ez utóbbiakra jellemző volt az igen tapintatos hozzáállás a látottakhoz, igazán mélyen szántó elemzésekkel tulajdonképpen nem is találkozhattunk. A fesztiválok esetében mindig nagy kérdés, hogy a közönséget célozzák meg vagy az úgynevezett szakmát, ami majd meghatározza, mely előadások jók szakmailag. Én viszont feltenném a kérdést: kinek is csináljuk mi akkor a színházat? A szakmának vagy a nézőnek? Mivel a kettő teljesen különvált az utóbbi évtizedekben. Amit az egyik szeret, azt a másik nem. Minden ilyen jellegű rendezvény programfüzetében már előre pontosan látható, melyik darabot hozták el a közönség kedvéért, amelyik megtölti majd a nézőteret, hiszen ez utána a statisztikában jót fog mutatni, és melyek azok a darabok, amiket maximum tizen-egynéhányan fognak megtekinteni, s utána majd a szakma, melynek a darab a lelkét próbálja simogatni, mond vagy ír róla valami szépet vagy kevésbé szépet…
Szerinted mi lehet az oka ennek a markáns elkülönülésnek?
– Úgy vélem, azok a színházi emberek, akik nem törekednek arra, hogy a közönség számára is élvezhető legyen egy előadás, ehelyett megpróbálnak valamiféle kvázi művészieskedő produkciókkal előrukkolni, azok a könnyebbik végét ragadják meg a dolognak, és végső soron önmagukat elégítik ki ezáltal. Azt gondolom, ennél sokkal nagyobb kihívás a közönségnek játszani, persze magas színvonalon. Kisvárdán az előbbire sok példát láttunk.
Július végén pedig a Szarvasi Vízi Színházban is vendégszerepeltetek, a Magyar Teátrumi Társaság nyári rendezvénysorozatán…
– Szarvas egy kedves kisváros, a Körös mellékágán elhelyezett színpad és az ezt övező, amfiteátrum-szerű nézőtér pedig rendkívül hangulatos. Családi programként hirdették meg Az égig érő fa című mesejátékunkat, mely nagy sikert aratott. Ezek a családi programok abból állnak, hogy nagyszülők és szülők is elkísérik rájuk a gyerekeket. Azt figyeltem meg, itthon is, hogy a gyerekelőadások legkiválóbb közönsége az ilyesfajta vegyes publikum.
Mik a további terveitek a nyáron? Készültök már az új évadra?
– A részletes program hadd maradjon még titok egy rövid ideig, annyit viszont elárulhatok, nagy fába vágtuk a fejszénket, különleges meglepetés készül, mely nemsokára sajtónyilvános lesz. Ezzel kezdjük szeptember 8-án az új évadunkat a zentai városnapi programsorozat keretein belül. Ugyanakkor kezdjük próbálni a következő darabot is, aminek decemberben lesz a bemutatója, készül a szokásos tantermi produkció is, egy gyermekelőadás is, meg még néhány további meglepetés.
