A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztiválján a szegedi Metanoia Artopédia független színház, a Perovics Zoltán rendezésében készült Jég-doktrínák, avagy variációk a náci retorikára című előadását mutatta be. Az előadás azzal a szándékkal jött létre, hogy felhívja a mai fiatal generációk figyelmét a náci gyűlöletbeszéd veszélyeire, és megtanítsa felismerni annak elemeit a mai közbeszédben. Ennélfogva a Jég-doktrínák nem az áldozatokra, hanem az elkövetőkre összpontosít, pontosabban a megfogalmazásaikra és a gondolkodásmódjukra. Az előadás főszereplője, a rendező munkatársa Erdély Perovics Andrea, újvidéki születésű, ott végzett a színművészeti akadémián, majd pedig évekig a KDSZ társulatának tagja volt. A vele folytatott beszélgetés során az előadásról kérdeztük, valamint arról, hogy mi határozza meg jelenleg az életét.
– Szegeden élek, a Metanoia Artopédia független színház színésznője vagyok, emellett az SZTE filozófia szakának doktori iskoláján tanulok.
Mi alapján jött létre a Jég-doktrínák című előadás?
– Egy személyes történet inspirálta. Hazafelé tartottam az egyetemről, amikor megpillantottam egy aranyos, bájos fiatal lányt szórólapokat osztogatni. Érdekelt miről van szó, és elvettem egyet. Kiderült, hogy a szórólap extrémista, szélsőséges nézeteket hirdetett. Ez sokkolóan hatott rám. Nem tudtam magamban összerakni a képet erről a kedves lányról és a gyűlöletről, amelyet a szórólapok szövege tartalmazott. Elkezdtünk ezen színházi keretek közt gondolkodni. Olyan előadásban gondolkodtunk, amely a másik oldalt, az elkövetőket mutatja be. Az elkészítése során hosszú utat jártunk be, sokat olvastunk, egyebek közt Hitler Mein Kampfját is. Próbáltuk megérteni a megérthetetlen. Ezt a hosszú utat azért kellett bejárnunk, hogy szembesüljünk azzal, hogy az irracionalitást racionális módon nem lehet megérteni. Ez egy fontos felismerés volt. A gyűlöletbeszédek erőteljesen megjelennek mostanság is. A történelemből okulva nem lehet elmenni emellett. Állást kell foglalni. Az előadás azzal a szándékkal jött létre, hogy állást foglaljon. A megtekintése előtt viszont a nézők egy szociológiai kérdőívet tölthetnek ki. A kérdéseket Lencsés Gyula, az SZTE szociológiatanára állította össze, az elemzések pedig addig tartanak, amíg játsszuk az előadást. A Jég-doktrínák dramaturgiája nyitott, és a kérdőívek eredményei, akárcsak az aktuális események, kihatnak a következő előadásra. Valami mindig hozzáadódik, az előadás így folyamatosan fejlődik.
Hogyan alakult az életed, miután elmentél innen?
– Amikor egy kicsit eltávolodtam ettől a közegtől, akadt időm átgondolni, mi hiányzik az életemből. Az egyik jelentős felismerés az volt, hogy nagyon szeretnék filozófiával foglalkozni, ezért beiratkoztam az egyetemre. Előtte viszont le kellett érettségiznem angolból. Érdekes élmény volt a középiskolásokkal egy padba ülni. Azután felvettek az egyetemre, öt év után lediplomáztam, most pedig a doktori iskola hallgatója vagyok. Emellett a színház is az életem része maradt. Arra a felismerésre is jutottam, hogy a filozófia és a művészet egyáltalán nem állnak távol egymástól. Perovics Zoltán is filozófiai kérdések mentén építi fel az előadásait, így a kettő akár találkozhat is. A Metanoiában nemcsak színészkedek, ügyintéző is vagyok, szervező, pályázatíró, jegykezelő, takarító, amire épp szükség van. A függetlenség és szabadság ára az, hogy sok a tennivaló. Ugyanakkor viszont megnyugtató a számomra, hogy átlátom és kézben tarthatom a dolgokat. Nemcsak sodródom, hanem döntéseket hozhatok önmagammal kapcsolatban. A Metanoia Artopédia minden bizonnyal Magyarország legrégebbi független színháza, csaknem harminc éve működik. Alapítója és előadásainak rendezője Perovics Zoltán. Az előadásainkban fontos szerepet játszik a vizualitás. Szlogenünk az art – against art – against anti-art, ami a művészetellenes anti-művészetellenes művészetre utal. Úgy definiáljuk magunkat, hogy nem definiáljuk magunkat. Inkább külföldön szerepelünk, ami sokat mondhat Magyarországról. Turnézunk Csehországban, Lengyelországban, Szerbiában és hamarosan ismét Lengyelországban lépünk fel. Talán nem is igazán Magyarországon működünk.
Hol látod magadat a jövőben?
– Sohasem gondolkodtam előre. Mindig a jelen pillanatban próbáltam a helyes döntéseket meghozni. Nem szeretek előre gondolkodni, mert a tervek felbomolhatnak, és abból csalódás vagy nagy zűrzavar lehet. Egyelőre azon vagyok, hogy a tanulmányaimat időben elvégezzem.
Perovics Zoltánnal az életben is egy párt alkottok. Hogyan tudtok együtt dolgozni?
– Ezt kemény tanulási folyamat előzte meg. 2011-ben volt az első közös előadásunk. Akkor még nagyon nehéz volt szétválasztani a kettőt. Furcsa volt az, hogy rendezőként instruál, alkotótársakként pedig sokat vitatkozunk. Kezdetben ezt nemigazán tudtuk úgy kezelni, hogy ne befolyásolja a magánéletünket. Azután megbeszéltük, hogy mindent kockára teszünk, és lessük mi lesz. Végül sikerült mindenen felülkerekednünk. Olyannyira megtanultuk kezelni ezt a helyzetet, hogy most már kifejezetten pozitívan hatja át az életünket.
A KDSZ társulattagja voltál. Milyen ide visszatérni? Hogy érzed ilyenkor magadat?
– Mintha visszatekintenék a gyerekkoromra. Olyan, mint amikor valaki felnőttként a gyerekkori képeit nézegeti. Mintha az egész nagyon régen történt volna. Csodálom, hogy ez is én voltam. Nagyon fontos és jelentős éveket töltöttem ebben a színházban.
