Georges Feydau zenés vígjátékát, az Osztrigás Micit mutatja be csütörtökön, azaz Mikulás-napján a szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Az előadás rendezője László Sándor, a szereplői pedig Mezei Zoltán, G. Erdélyi Hermina, Balázs Áron, Pámer Csilla, Hajdú Tamás, Fülöp Tímea, Kovács Nemes Andor, Ralbovszki Csaba, Vicei Natália, Baráth Attila, Körmöci Petronella, Pesitz Mónika, Sziráczky Katalin és Pálfi Ervin.
László Sándor legutóbb tíz éve dolgozott a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának, akkor Zalán Tibor Amese marad című darabját állította színpadra, ezúttal pedig az Osztrigás Micit rendezi. Feydau darabja világsiker lett, Szabadkán első ízben viszik színre.
Hogyan került képbe épp ez a darab?
– Egy illetővel színésznőkről és szerepekről beszélgettünk, ekkor szóba hoztam az Osztrigás Micit. Nem telt el egy hónap, és felhívott Gyarmati Kata, hogy lenne-e kedvem Szabadkán rendezni az Osztrigás Micit. Úgy látszik nincsenek véletlenek. Mint valami előjel, a fejembe keveredett ez a cím, és a gondolatok egyszer csak megelevenedett. Nagy örömmel vállaltam el a felkérést, több okból is. Nagyra tartom és szeretem ezt a társulatot, a színészeit, de ugyanúgy a közönséget is. Ahova hívnak, oda szívesen megyek, mert kíváncsi vagyok és azt is szeretem, ha rám is kíváncsiak.
Milyen előadást láthatnak majd a nézők? Mit kaphatnak ettől a produkciótól?
– Ezt a darabot kifejezetten közönségbarátnak tartom. Rengeteg benne a fordulat, ez egy klasszikus bohózat. Feydau nagyon értett ehhez, ennek mestere volt. Az előadás dalokkal és nagyszerű koreográfiákkal van tűzdelve. Ha jobban belegondolok, tulajdonképpen nem is Osztrigás Miciről, hanem Petypon doktorról szól, aki hazugságokból hazugságokba keveredik. Megéri megnézni, hogy mindezt megússza-e. Azt gondolom, hogy néha mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy az élettől csak úgy kapjunk két órát, amikor felhőtlenül szórakozhatunk, nevethetünk. Amikor nem a hétköznapok bonyodalmaival foglalkozunk, vagy azzal, hogy milyen az időjárás, hanem egyszerűen csak örülünk az életnek. A színházból is olykor jó úgy hazamenni, hogy nem problémákat, töprengeni valót viszünk haza, mert nem lettünk kioktatva vagy leterhelve súlyos gondolatokkal, hanem könnyedén lépkedünk, alig várjuk a holnapot és pozitív energiákkal feltöltődve némileg bizakodóbban nézünk a jövőbe. Ez a darab erről szól. Ráadásul december van, az ünnepek időszaka. Kapva kaptam az alkalmon, hogy ezt nyújtsam a közönségnek, hogy a Mikulás az Osztrigás Micit hozza a nézőknek és maradjon belőle karácsonyra is.
Kik voltak segítségére a zene, a mozgás és a látvány terén? Milyen hang- és képvilágra számíthat a közönség?
– A zenei munkatárs Látó Richárd, a kecskeméti Katona József Színház karmestere, zenei asszisztense, akivel már dolgoztunk együtt. Egy vérbeli muzsikusról van szó, aki ismeri ezt a zenei világot, a kisujjában van és nagyon sokat tud hozzátenni az előadáshoz. A koreográfus Gyenes Ildikó, akivel már sok előadás kapcsán dolgoztunk. Kiváló szakember és remekül ért ahhoz, hogy a nem épp táncoslábúakkal is relatív rövid időn belül komoly koreográfiákat tanítson be. Szeretnek is vele dolgozni a színészek, mert nem az a fajta koreográfus, aki csak ül és osztogatja az instrukciókat. Együtt táncol a színészekkel, ha kell harmincszor is újragyakorolja velük a lépéseket, türelmesen segít nekik, igazán értékes munkát végez. A díszlet- és jelmeztervező Csík György, akivel szintén hosszú ideje dolgozunk együtt. A lehetőségekhez képest egy szép világot varázsol elénk, a férfi színészek elegánsak, jól öltözöttek lesznek, a nők pedig csinosak és gyönyörűek.
Tudva azt, hogy egy vígjátékról van szó, mi jelentett kihívást az előadás rendezése során?
– Nagyon fontos, hogy a poénok úgymond ott robbanjanak, ahol kell. Pontosan kell időzíteni, és ez nagy szakmai tudást igényel a színészek részéről. Valójában ez is matematika, szinte körző, vonalzó szükséges hozzá. Egy jól kitalált körforgás az egész, amit a szerző ügyesen, az íróasztalánál kényelmesen üldögélve, kávézva, szivarozva kitalált, nekünk pedig néha fő a fejünk, hogy pontosak legyünk, egyébként a következő poén nem durran, nem működik. Ez alapkövetelmény. Miután a matematikával megbarátkozunk, jöhetnek a vadabbnál vadabb ötletek, de nem feltétlenül. Szerintem annyira szellemes a történet, hogy amennyiben megpróbálnánk nem nevettetni, nem jönne össze. Mindenképpen vicces és szórakoztató. Nagyon jó csapat is, megfelelően kreatívak és lelkesek. Tévedés azt gondolni, hogy a könnyű műfajt könnyű játszani. Szerintem sokkal könnyebb megríkatni a nézőt, mint megnevettetni. A közönség szórakoztatása mellett a másik jó oldala az ilyen daraboknak, hogy maguk a színészek is önfeledten játszhatnak. Nincs az a fajta teher és felelősség a vállukon, mint mondjuk egy komoly drámai előadás esetén. Néha nekik is kijár, hogy úgymond fürödjenek a játékban, érezzék annak örömét. A szellemességre, a bohóckodásra a próbák is lehetőséget adtak. Rengeteget nevettünk, nem is tudom, mikor nevettem ennyit egy próbafolyamat alatt. Bármilyen problémákkal és bármennyire is rosszkedvűen érkeztem a próbaterembe, gyorsan elmúlt, fél óra múlva már röhögtünk is, mert elképesztőbbnél elképesztőbb ötletek jöttek elő. Az előadás így szinte magától állt össze.
