A közelmúltban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulata két főre szűkült. A társulatban Mészáros Gábor és Kucsov Borisz maradt. A KDSZ ezután meghallgatást hirdetett meg, szerződéses munkaviszonyra, amelyre diplomás színészek, de legalább a színiakadémia harmadik évfolyamát végző színészhallgatók jelentkezését várták. A hirdetés felcsigázta a szabadkai Búbos Dávid, az újvidéki színiakadémia végzős hallgatója érdeklődését, és jelentkezett.
Nemrég a KDSZ megtartotta új előadásának nyílt próbáját, amely során bejelentették, hogy Búbos Dávid csatlakozhat a társulathoz.
Meglepett, hogy a közönség soraiban ülve tudtad meg a nagy hírt?
– Igen, előtte megkérdezték, hogy foglaljanak-e nekem helyet a nyílt próbára, de még semmit sem sejtettem. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az előadás során elhangzott a nevem. Amikor ez másodszor is megtörtént, elkezdtem sejteni, hogy valami turpisság van a dologban, de nem tudtam micsoda. Amikor az előadást követően elkezdték hangosan felolvasni a motivációs levelemet, az első három sornál még nem tűnt fel, de azután ráismertem.
Mit éreztél akkor?
– Elkezdett remegni a lábam, úgy éreztem magamat, mint egy elsős kisdiák első nap az iskolában. Mindenképpen életem legizgalmasabb, legszebb élménye volt, amikor bejelentették, hogy bevesznek a társulatba.
Egyáltalán miért jelentkeztél a KDSZ hirdetésére?
– Amikor elkezdtem színházba járni, a fiatalokat – beleértve engem is –, nagyon vonzotta a KDSZ. Izgalmas volt a repertoár, egyes előadásokat többször is megnéztük, beszélgetésre, gondolkodásra bírtak bennünket, ilyen volt például az Urbán András rendezésében készült Turbo Paradiso. Más előadások is nagy hatást tettek ránk, még ha nem is értettünk épp mindent abból, ami a színpadon történik. Egyre jobban kezdett el érdekelni ez a fajta színház. A Desiré fesztiválra önkéntes munkára jelentkeztünk, csak azért, hogy láthassuk az előadásokat. Zsótér Sándor, Horváth Csaba, Pintér Béla, Nagy József és még sorolhatnám azok nevét, akik előadásai felkeltették az érdeklődésemet. Amikor kezdő színészként ilyesmit látunk, megváltozik számunkra a világ. Az újvidéki színiakadémiára való felvételizésem alkalmával a kedvenc színészemnek Béres Mártát jelöltem meg, akkora hatással volt rám a One Girl Show. A KDSZ előadásaival foglalkoztam leginkább, de most már tudom azt, hogy mindenféle színházat meg kell becsülni.
Mikor kezdett el érdekelni a színpadi szereplés?
– Édesapám, Búbos András, színész volt a szabadkai Népszínházban. Sajnos túl korán elhunyt, de az emléke által mindig is úgy éreztem, hogy a színház közel áll hozzám. Általános iskolában felléptem suliműsorokban. Mondták is, hogy ebből a gyerekből színész lesz, de én csak legyintettem, hogy márpedig tűzoltó akarok lenni. Nem lettem az. A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumba kezdtem el járni. Tóth Ágota irodalomtanár Erdélybe invitált szavalóversenyre, de sajnos csak a határig jutottam, ott ugyanis kiderült, hogy lejárt az útlevelem. Márpedig ez lett volna az első komolyabb fellépésem. Azután a KMV-re jelentkeztem, ahol egyre többször léptem fel, Tóth Ágota pedig a színház világába is elkalauzolt bennünket.
Hogyan folytál bele a színház világába?
– Jártam Kálló Béla színitanodájába, megfordultam a Népkör MMK Fabula Rasa színjátszó csoportjában és volt szerencsém dolgozni a Gondolat-Jel Társulattal is. Időközben néhány társammal felkerestük Lőrinc Tímeát, és a Zentai Magyar Kamaraszínház segítségével megalapítottuk a Zsebtársulatot. Lőrinc Tímea a Föld nélkül című előadást rendezte a társulatunk számára, Márai Sándor Füves könyve alapján, saját szövegeinkkel vegyítve. Egyébként azért lett ez a címe, mert szerettünk volna földet tenni a színpadra, de nem lehetett. Legalább a címhez ötletet adott. A Tanyaszínházban is évről-évre fellépek. A turnék során értékes tapasztalatokat szerzünk, a háttérmunkákat illetően is. Időközben persze a tanulmányokra is gondolni kellett. Budapesten szerettem volna továbbtanulni, és amikor ez nem sikerült, volt bennem némi szomorúság, de azután már egyáltalán nem bántam, sőt örültem, hogy Újvidékre mentem. Fél évet Budapesten részképzésre jártam. Több rendezővel és tanárral dolgoztunk. Nagyon jó tapasztalat volt, kellemesen éreztem ott magamat, de arra is rájöttem, hogy jó helyen vagyok Újvidéken. Idehaza más kihívásokkal szembesülhetünk. Igaz, hogy a szükség hozza, de a színházkészítés terén jobban használjuk a kreativitásunkat, legyen szó díszletről, jelmezekről vagy fényekről. Szerencsés vagyok, hogy máris jelentős alkotókkal dolgozhattam együtt. A gyerekkori rajongás átváltott a tisztelet érzésébe, amely a közös munkák alkalmával csak fokozódik, mert ilyenkor tanulhatok azoktól, akikre mindig is felnéztem. Persze sok művész van még, akikkel nagyon szeretnék együttműködni, vagy újra dolgozni.
Mik a további terveid?
– Befejezni az egyetemet, de szeretném beírni a mesterképzést is. Nagyon örülök, hogy felvettek a KDSZ-be, már alig várom a munkát, az új kihívásokat. Biztosan nem lesz könnyű, de remélem, hogy bírni fogom.
