Két telt házas előadást mutatott be a közelmúltban a Szegedi Nemzeti Színházban a Budapesti Operettszínház színésznője, a Kossuth-díjas operettszubrett, Oszvald Marika, aki barátaival fergeteges hangulatú operettgálával lepte meg a szegedi közönséget, amelynek tagjait a közismert dallamok mellett az is lenyűgözte, ahogyan a színésznő korát meghazudtoló vitalitással mozog a színpadon, a mára már védjegyének számító cigánykerékről, illetve az egyéb akrobatikus elemekről sem feledkezve meg. Oszvald Marika elmondta, annak ellenére, hogy már négy évtizede az operettszínház tagja, ma is fontosak számára a kihívások, valamint az is, hogy a közönség erőt meríthessen belőle.
– Mivel már több mint négy évtizede vagyok az operettszínház tagja, több korszakot is megéltem a színházban, elsőként a szüleimét, akiknek az összes előadását végignéztem, és a színház összes tagjáért rajongtam, ráadásul nagyon sokat tanultam is tőlük, mind érzelmileg, mind technikailag. Ezt követően jött az én generációm korszaka, azután még egy korszak, most pedig egy olyan korszakot élek meg, amit teljes fiatalítás jellemez, és hihetetlen számomra, hogy mennyi tehetséges fiatal van ma ezen a pályán, aminek köszönhetően olyan pezsgő élet van a színházban, amit korábban nem nagyon tapasztaltam. Azt kell mondanom, hogy öreg koromra alig tudom velük tartani az iramot, pedig hát van bennem kraft! Szédületesen jó most a színház! – hangsúlyozta Oszvald Marika. – A fiatalok egyáltalán nem tekintenek másként a színházra, mint ahogyan mi tekintettünk annak idején, csupán más korosztálynak, más módon játszanak, nagyon természetesen, nagyon mai módon. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy az, amit annak idején mi csináltunk, nem volt természetes, csupán arról van szó, hogy annak a kornak az volt az ideálja, a mostaninak pedig ez. Amikor a szüleim játszottak, akkor ők az ő koruk ideáljának megfelelően tették azt. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a régiek avíttak lettek volna, egyszerűen megváltozott a világ, és ebben a megváltozott világban az a fajta játékmód már nem érvényes – magyarázta a Budapesti Operettszínház színésznője, aki az operett műfajának kettős megítélésre vonatkozó kérdésünkre válaszolva kifejtette, úgy véli, szerinte sokan csupán a sznobizmus miatt utasítják el az operettet, ugyanakkor sokan vannak olyanok is, akik nem is ismerik a műfajt. – Jó példa erre, hogy egyszer, amikor Peller Karcsival a fiatalok körében próbáltuk népszerűsíteni az operettet, annak ellenére, hogy voltak köztük igazi rajongók, akik szemmel láthatóan imádtak bennünket, olyanok is akadtak, akik kijelentették, hogy nem szeretik az operettet. Rákérdeztem, hogy miért nem, de erre már nem tudtak válaszolni, majd amikor arról faggattam őket, hogy mit láttak utoljára, kiderült, hogy semmit. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy azok, akik egyszer bejönnek az operettszínházba, és megtapasztalják, hogy miről is szól ez az egész, azok csak nagyon-nagyon ritkán mondják azt, hogy nem tetszik nekik vagy nem szeretik. Az operett ugyanis ma is azt az idealizált világot tudja adni a néző számára, amelyben élni szeretne, azt a világot, amelyben ott az örök szerelem, amelyben a jó elnyeri jutalmát, a rossz a méltó büntetését. Az operett tehát egy felnőtteknek szóló mese, ami egyfajta gyógyír a léleknek, szép zenével, sok humorral, líraisággal, tehát szinte minden benne van, amire az ember vágyik: el tud érzékenyülni, jókat tud nevetni és egy olyan idealizált világba kerül, amelyben maga is élni szeretne, megszabadulva a mindennapok világának minden mocskától – fogalmazott Oszvald Marika, aki bár saját bevallása szerint nem az a típus, aki folyamatosan meg akarná váltani a világot, sokkal inkább az jellemzi, hogy ha megbízzák egy feladattal, akkor annak maximálisan eleget tegyen, nagyon szereit a kihívásokat. Ennek jegyében a közelmúltban két új szerepkörben is kipróbálhatta magát, amit mindkét esetben nagyon élvezett: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen operettkurzust tartott, a Fehér Balázs Benő rendezte Sirály című előadásban pedig prózai szerepet játszott, saját bevallása szerint életében először. – Amikor az operettszínházban kapok egy szerepet, akkor tudom, hogy ha az szubrett szerep, akkor nekem való, az viszont, hogy elhívtak az egyetemre tanítani, derült égből villámcsapásként ért, hiszen nem is tudtam, hogyan lehetséges egy prózai osztályt operettre tanítani, ugyanakkor azzal sem voltam tisztában, vannak-e egyáltalán olyan képességeim, amelyek lehetővé teszik számomra, hogy olyan módon foglalkozzak a fiatalokkal, hogy abból nekik valami hasznuk legyen. De végül is úgy döntöttem, hogy eleget teszek a felkérésnek, amit egyáltalán nem bántam meg, hiszen nagyon jól sült el a dolog, nagyon megszerettem ezeket a gyerekeket, és azt hiszem, hogy ők is engem. Aztán telt-múlt az idő, elvégezték a tanulmányaikat, és Fehér Balázs Benő, aki éppen ebbe az osztályba járt, és akiről nem is feltételeztem, hogy vannak rendezői ambíciói, megkeresett, hogy szeretné megrendezni a Sirályt, és arra gondolt, hogy én legyek benne Arkagyina. Fennakadt a szemem, mert operett szubrettként Arkagyinát játszani nem tűnt egyszerű feladatnak, de aztán elkezdtem vele foglalkozni, és rájöttem, hogy ebben a figurában nagyon sok minden fellelhető mindabból, amit a mi operett-színésznőségünkről képzel a közönség, és akkor rájöttem, hogy nem is annyira lehetetlen ez a feladat, és igent mondtam. Benő mindvégig fantasztikusan irányított, miközben próbáltunk, és nagyon élveztem a közös munkát, úgy éreztem magam, mint egy főiskolás kislány. Többféle dolgot kipróbáltunk, amelyek közül végül az maradt meg, ami a leginkább beleillett a koncepciójába. Úgy érzem, nem bőgtem le, és nagyon jólesik játszani az előadást – magyarázta Oszvald Marika, hozzátéve, rendkívül fontos számára, hogy a közönség soraiban helyet foglalók mindig erőt és boldogságot meríthessenek abból, amit a színpadon állva adni tud nekik. – Nagyon szeretek adni, nagyon szeretem azt, ha az emberek azt érzik, hogy belőlem boldogságot meríthetnek. Én a szeretetre hajtok. Számomra az a fontos, hogy szeretet vegyen körül. Sok színésznő van, aki eljátssza a bazári majmot azért, hogy csodálják. Engem azonban ne csodáljanak, engem szeressenek! – fogalmazott a Kossuth-díjas operettszubrett.
